Ha sokat nyomkodod a telefonod, végül egyedül maradsz

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az okostelefonok megváltoztatják a társadalmi élet alapvető vonatkozásait.

Többféle módon fizetjük meg az okostelefonok használatának árát a nem digitális világban. Egy friss, a Computers in Human Behaviorben megjelent tanulmány szerint kevesebbet mosolygunk ugyanis egymásra várakozás közben, ha belebújhatunk az okostelefonunkba is. Pedig a mosoly olyan, mint egy bátorító ölelés, mellyel élni segítjük egymást.

Kevesebb small talk, kevesebb mosoly

"A mosoly a társas érintkezés alapja, érzéseink és motivációnk kifejezésére szolgál"- mondja Kostadin Kushlev, a Georgetown Egyetem professzora. A Kushlevék által végzett vizsgálat során idegen diákokat várakoztattak egy szobában, okostelefonnal felszerelve, illetve anélkül. Arról pedig, hogy mi történt a szobában, videófelvételt készítettek.

Az eredmények szerint azok, akik használhatták a telefonjukat, kevesebbet beszélgettek a társaikkal, sőt, az okostelefonnal várakozó diákok mintegy 30 százalékkal ritkábban mosolyogtak egymásra, mint azok, akiknek nem volt kéznél a telefonjuk. Az okostelefonnal várakozók egyébként átlagosan 103 másodpercet, míg a többiek hosszabb időt, 149 másodpercet töltöttek mosolygással.

És milyen volt a közös ebéd?
Fotó: Shutterstock

„Ez azt sugallja, hogy az okostelefonok használata miatt elveszítünk egy csomó lehetőséget arra, hogy barátságos beszélgetéseket folytatva társas kapcsolatokat építsünk – mondta Kushlev a PsyPostnak. "Ki kell derítenünk, hogy az okostelefonok használata hogyan teszi barátságtalanná a használóikat. Már az is zavaró lehet másoknak, ha csak rápillantunk a telefonunkra, mert ez a gesztus azt a finom kis üzenetet közvetíti, hogy kevésbé érdeklődünk a körülöttünk zajló események és a minket körülvevő emberek iránt" – magyarázza a professzor.

További szisztematikus pszichológiai kutatásokra van szükség, hogy megtudjuk, hogyan befolyásolja és változtatja meg az emberi viselkedést a modern technológiai környezet – teszi hozzá Kushlev.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

JéBé
JéBé
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.