Amint beköszöntött idén a jó idő, úgy döntöttem, békávézás helyett bringával fogok munkába járni, ezért április elején elhoztam vidékről a jó öreg férfi vázas Peugeot-mat. Igaz, ráfért volna egy kis tuning, mielőtt használatba veszem, de túl nagy volt az izgalom. Amíg a Keletiből hazatekertem Angyalföldre, mindjárt tesztelhettem is, tudok-e még a fővárosban kerékpárral közlekedni – merthogy néhány éve elég sokat bicajoztam, egészen addig, amíg le nem nyúlták a kis járgányomat. Meglepő módon útvonaltervezés és eltévedés nélkül simán hazagurultam a pályaudvarról.
Aztán jött a hétfő, irány a szerkesztőség. Valamivel több mint négy kilométer a távolság, és szinte végig van kerékpárút, szóval nem bonyolult két keréken megközelíteni az irodát. Szép lassan felfedezem majd a belvárost is – gondoltam. Azelőtt, a buszozás plusz séta kombóval legalább fél óra volt beérni, most már csak 15-20 perc. A buszon általában a telefont nyomkodtam vagy éppen olvasni próbáltam, de soha nem tudtam rendesen figyelni. Biciklizés közben átgondolom a napi teendőket, ötletelek, levezetem a feszültséget, és persze élvezem, hogy a hosszas ülőmunka előtt és után mozoghatok egy kicsit. Arról nem is beszélve, hogy az ökológiai lábnyomom csökkentéséért is teszek, szóval egy rakás előnye van, ha az ember nem csak időnként, hanem napi szinten pattan biciklire. Vagy deszkára. Vagy rollerre. Vagy görkorizik. Vagy egyszerűen gyalogol.
Oké, a bringások élete sem csak játék és mese, hiszen ki lehet fogni szar időt is, vagy ijesztő többsávos utakat és értelmezhetetlen kereszteződéseket, ahol elengedhetetlen a jó reakcióidő. Ha pedig a lelkes biciklis nem csak lelkes, de néha egy kicsit (nagyon) meggondolatlan és még peches is, akkor mindjárt kész a baj.
A Teve utca és a Frangepán utca kereszteződésében történt a baleset. Ha jól emlékszem. De az is lehet, hogy a Fáynál. Nem tudom, sokkos állapotba kerültem. Akárhogy is, nagyon elcsesztem.
A fővárosban tekerős pályafutásom harmadik napján munkából hazafelé menet letértem a kerékpárútról, hogy bevásároljak a Petneházy és a Teve utca sarkán lévő üzletben, majd a hátamra csaptam a megpakolt sporttáskát, felültem a bringára és az úttest bal oldalán húzódó járdán haladtam tovább a Teve utcában. Tudom, tudom, lakott területen csak ott szabad járdán kerékpárral közlekedni, ahol az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, és akkor is csak a gyalogos forgalom zavarása nélkül. Azt is tudom, hogy az, hogy egy úton tilos kerékpározni, még nem jelenti azt, hogy akkor ott a járdán szabad a pálya.
Szóval fogtam magam és a járdán indultam tovább. Egyrészt azért, mert egyetlen gyalogost sem láttam ott közlekedni, másrészt azért, mert nem egyszer előfordult velem, hogy a mögöttem haladó autós nem tudta kivárni, hogy elhaladjak a út szélén parkoló kocsisor mellett, ezért felgyorsított, hogy megelőzzön, és közben majdnem nekipasszírozott az ott álló autóknak. Akkoriban egyébként még nem a forgalom teljes jogú résztvevőjeként viselkedtem, hanem következetesen lehúzódtam a sáv jobb oldalára, hogy a türelmetlen autósokat elengedjem. Nagy hiba.
Ezek az emlékek, és a tény, hogy előttem a járdán egy árva lélek sem közlekedett, felhatalmazott arra, hogy amíg senkit nem zavarok, addig nyugodtan használjam a gyalogutat a továbbhaladásra. Nem szándékoztam száguldani, kényelmes tempóban tekertem, amikor arra lettem figyelmes, hogy a kormányon csüngő hatalmas biciklizár kicsatolódik és le akar pottyanni. Hirtelen azt gondoltam, van elég kezem ahhoz, hogy gyorsan visszacsatoljam, közben fékezzek és még a bazi nehéz táskát is visszabillentsem a hátam közepére. De nem volt. A mutatvány közben persze egyszer csak elfogyott alólam a járda és szép lassan kigurultam a Teve utcát keresztező úttestre, ahol jobbról egy egész kocsisor jött felém, élén egy méretes Land Roverrel. Neki volt elsőbbsége, semmi keresnivalóm nem volt az út közepén.
Hiába fékezett, dudált és próbált kitérni mellőlem, túl késő volt. Elcsapott, én pedig olyan szépen repültem hanyatt fekve, majd zuhantam farcsonttal a betonra, hogy még a kaszkadőrök is megirigyelték volna ezt az esést. Az odaszaladó járókelők és a szerencsétlen sofőr, akire a frászt hoztam, mindenre számítottak, csak arra nem, hogy ezután lábra állok és reszketve nyugtázom: kösz, egyben vagyok.
Irtó nagy mákom volt, hogy a sporttáskám landoláskor a beton és a fejem közé csúszott, bukósisak nélkül (HIBA!) bizony, sokkal rosszabbul is járhattam volna. Jó nagy barom vagyok, aláírom. Tanultam az esetből, és bár a baleset után egy pár napig ódzkodtam a bringázástól – meg persze járni is nehezen tudtam egy darabig –, pihenés közben beszereztem egy új bicajt, amivel folytathatom a kalandjaimat. Azóta sokkal figyelmesebben és határozottabban közlekedem, esküszöm, nem okozok több galibát az utakon! Legalábbis rajtam nem fog múlni, tudom, hogy mindenkit hazavárnak. Ez az első és legfontosabb, amit minden járművezetőnek és gyalogosnak szem előtt kellene tartania, minden más megvár.
| Év | Okozó | Balesetek száma összesen |
| 2014 | személygépkocsi | 2130 |
| kerékpár | 230 | |
| 2015 | személygépkocsi | 2274 |
| kerékpár | 231 | |
| 2016 | személygépkocsi | 2464 |
| kerékpár | 237 | |
| 2017 | személygépkocsi | 2394 |
| kerékpár | 222 |
Forrás: Központi Statisztikai Hivatal
Így előzd meg a bajt!
Megkérdeztük az egyik kerékpáros futárszolgálat cégvezetőjét is, kerékpárosként mi mindenre kellene figyelni ahhoz, hogy ne okozzunk balesetet.
„Először is megfelelő méretű, minden szükséges tartozékkal felszerelt kerékpárt ajánlott használni, és indulás előtt mindig meg kell róla győződnünk, hogy minden a helyén van-e, illetve hogy megfelelően működik. Mindenképpen ellenőrizzük, hogy az első és a hátsó fék rendben van-e, ugyanis ezek főleg egy-egy esős időszak után elég gyorsan kopnak. Márpedig száguldozás közben nem árt akkor lassítani vagy megállni, amikor szeretnénk. Ugyanígy a gumikerekek állapotát is szemügyre kell venni, hiszen hiába fog jól a fék, ha kopottak a gumik, könnyű elcsúszni” – mondta a Díványnak B. Péter, aki 19 éve kerékpározik a fővárosban, de autóval is szokott közlekedni.
Az alapvető tartozékokról sem szabad megfeledkezni, ha szeretnénk magunkat minél nagyobb biztonságban tudni a biciklin. A bukósisak például elengedhetetlen kellék, hiszen életet menthet, ám sokan még mindig nem veszik elég komolyan a viselését. A kutatások szerint sisak nélkül 14-szer nagyobb az esélye a végzetes fejsérülésnek, úgyhogy ha eddig nem tetted meg, mindenképpen szerezz be egyet!
Az sem mindegy, mennyire vagyunk feltűnőek
„Az első és hátsó világításon túl érdemes más módon is minél inkább láthatóvá tenni a kerékpárt, én például régebben a küllőket is és a vázat is feldíszítettem citromsárga fényvisszaverő matricával, ettől aztán egyedien feltűnő lett a bringám, úgy nézett ki, mint egy darázs. Pár száz forintért már lehet kapni ilyen matricákat a kerékpárboltokban” – tette hozzá Péter.
Útközben
Akárhol is tekersz, menet közben felejtsd el a rádió- vagy zenehallgatást, figyelj inkább az útra meg a körülötted történő dolgokra!
„Egyirányú utcában mindig középen haladok, hiszen nem szeretnék nekivágódni az esetlegesen ott parkoló autók meggondolatlanul kicsapott ajtajának. Abban a pillanatban, hogy van egy kis helyem, lehúzódok jobbra és utat adok a mögöttem haladó autósnak” – magyarázta Péter.
„Többsávos úton szintén középen haladok a jobb oldali sávban, de nem azért, hogy feltartsam a forgalmat, hanem azért, hogy amikor valaki előzni akar, akkor jobbra legyen elég helyem, és ne egyből az útpadkának menjek neki. A lényeg, hogy ne adjuk meg az esélyt arra, hogy előzgessenek vagy leszorítsanak minket az útról” – figyelmeztet Péter, aki szerint nagyon fontos, hogy magabiztosan kerékpározzunk és igyekezzünk felvenni a forgalom ritmusát.
Különösen résen kell lenni akkor is, amikor egy nagy jármű, egy teherautó vagy egy busz mögött haladunk, ezeknek ugyanis jóval nagyobb a holttere, mint egy személygépkocsinak.
Ha nem vagy magadban biztos, kérj segítséget!
„Autósként közlekedve elég zavaró tud lenni, amikor egy biciklis totál nincs képben például azzal, hogy kinek van elsőbbsége. Azoknak a kevésbé magabiztos kerékpárosoknak, akik hajlamosak maguktól is elvágódni, mindenképpen javaslom, hogy keressenek fel egy bringás futárszolgálatot, ahol gyakorlati segítséget kaphatnak. Én is estem már hasra egyébként önhibámból, például amikor a Jászai közepén gurulva bámultam a lányokat, aztán egyszer csak nekicsapódtam a padkának” – mesélte Péter.
„A legtöbb futárszolgálatnál örömmel segítenek, ha valaki szeretné elkísérni az egyik dolgozót a munkanapján, így az érdeklődő jóformán bejárhatja a fővárost egy rutinos, határozott kerékpáros mögött tekerve. Ez pedig azért is nagyon hasznos, mert ilyenkor a váratlan helyzetek gyors és biztos lereagálását is el lehet sajátítani."
Akkor például, amikor nekem van ugyan elsőbbségem, de látom, hogy a másik irányból jövő motoros vagy autós lendületben van, nem indulok el ész nélkül, hanem elengedem – a saját épségem és mások biztonsága érdekében.
„Emiatt a pár másodperc miatt nem fogok sehonnan elkésni, de ha felkenődök az autóra, akkor egy jó darabig várhatnak rám ott, ahova éppen tartottam" – tette hozzá.
A tapasztalt bringás futár meglátása szerint az utóbbi néhány évben mintha sokkal előzékenyebbek lennének egymással a fővárosban közlekedők, és mintha enyhültek volna az autós-kerékpáros konfliktusok. Talán kezd szép lassan összecsiszolódni a két társadalom.
A kerékpárosok elfogadottságának javulása valószínűleg annak is köszönhető, hogy robbanásszerűen megnőtt a számuk: Budapest belső kerületeiben például húsz év alatt tizenegyszeresére nőtt a biciklis forgalom. Ennek ellenére még mindig nálunk a legmagasabb az egymillió lakosra jutó halálos biciklis balesetek száma az Európai Unióban. Részletes statisztikákat erről itt és itt olvashatsz.
Egyik autós kolléganőnk, aki egyébként szabadidejében szívesen pattan biciklire, hasonlóan látja a helyzetet, ennek ellenére mindig hiperóvatos üzemmódba kapcsol, amikor ellepik az utakat a kétkerekűek:
„Már több mint tíz éve vezetek Budapesten, szerintem elég rutinos sofőr vagyok, de áprilistól októberig általában úgy érzem, kicsit jobban kell figyelnem az utakon. Szerintem az elmúlt időszakban rengeteget változott pozitívan a budapesti bringás közlekedés – már nincs az az őrült cikázás, mint régebben, hogy hopp, itt egy bringás a semmiből –, de azért még mindig van egy kis félsz bennem, amikor ellepik az utakat a kétkerekűek. Például a Lánchídon vagy a Szabadság-hídon, ahol nem könnyű kikerülni őket, vagy az Andrássy úton, ahol egy parkolás (persze, ha van hova parkolni) páratlan izgalmakat tud nyújtani, mert valahogy mindig akkor tűnik fel egy biciklis, amikor már manőverben vagyok” – árulta el Brigi.
„Szerencsére eddig mindig sikerült rájuk vigyázni, de autósként rémálmom, hogy nehogy véletlenül elcsapjak egy biciklist. Jó, nem mondom, hogy néhány helyzet nem csak egy hajszálon múlt, és azt sem, hogy ezeket a majdnem csattokat nem kísértem le némi ízes káromkodással, de azért összességében I love bringások!”
