Elektromos roller teszt: Lehet-e így közlekedni a városban? És jó is?

Leteszteltük, hogy milyen egy hétig elektromos rollerrel közlekedni a városban.

Egyre többen járnak elektromos rollerrel az utcákon, és egyre több helyen be is lehet ezeket szerezni, ezzel együtt pedig egyre több kérdés fogalmazódik meg az emberek fejében: vajon tényleg jó-e a hétköznapokban, megéri-e ilyet venni. Mivel nagy hívei vagyunk az emberkísérleteknek, így egy hétig én is ezzel közlekedtem.

A roller

Egy hétig nyüstöltem egy Innokim rollert, abból is egészen pontosan a Light 2 darabot. Nem túl nehéz, mondjuk nem is könnyű, viszont egyszerűen összecsukható, tényleg egy kis kompakt darabról van szó, amivel simán nyomulhatsz 35-40 kilométert, és akár felvisz az emelkedőn is ha arról van szó. 35 km/ órával is lehet vele menni, és a 350 wattos motort nagyjából 6 óra alatt lehet feltölteni egy olyan kábellel, ami gyakorlatilag pontosan ugyanannyi helyet foglal, mintha egy 4-5 évvel ezelőtti laptop töltőjét látnád, vagyis simán befér a táskádba. A Quick 3 roller már eggyel menőbb, igaz, nagyobb és nehezebb is, annak viszont már applikációja is van beépített lopásgátlóval, vagyis ha a roller eltávolodik a telefonodtól, akkor lezár az elektronikája, és csak te tudod újra életre kelteni. Ezenfelül még tempomatot lehet rajta beállítani, meg a világítást is. 

Elektromos roller
Elektromos rollerKaszás Tamás / Dívány

Mire figyelj rollerezés közben? 

Nem kell hozzá jogosítvány, viszont mivel tényleg simán lehet vele harminccal menni, ezért baromi körültekintően kell közlekedni vele. Alapvetően nincs megszabva, hogy hol mehetsz vele, bár a Váci utca környékéről és sétálóutcákról kitiltják őket, de nincs is ezzel baj. Egyrészt így is marad elég hely a városban, másrészt tényleg balesetveszélyes a gyalogos tömeg között egy ilyennel hajtani. Például azért, mert az elektromos roller tényleg baromi halk, és nem hogy a gyalogosok nem hallják, hogy közelítesz, de én például egy galambra is szívrohamot hoztam, ami szintén nem hallotta, hogy közeledek, csak azt érzékelte, hogy már majdnem a seggébe rohanva vészfékeztem. Mindketten megúsztuk, igaz a galamb ahelyett, hogy elrepült volna, még nézett értetlenül egy darabig.

Ugyanúgy óvatosan közlekedj az úton, az egészen biztos, hogy nem mernék a körútra hajtani egy ilyen rollerrel, jó biciklivel sem, de a kisebb, egyáltalán nem forgalmas utcákban is vigyázz, és mindig győződj meg arról, hogy az esetlegesen felbukkanó autós észrevett és meg is adja neked az elsőbbséget. 

A másik fontos szempont a biztonság. Azért 30-35-tel hasítani nem egy veszélytelen dolog, ha ilyen sebességgel elesel a betonon, annak nagyon súlyos következményei is lehetnek, ezért ahogyan a biciklinél, úgy a rollernél sem árt legalább egy bukósisak, de aki óvatosabb típus, az ennél is továbbmehet. 

És az élmény

Most, hogy elkezdődött a körút feltúrása, egyre többször sírom vissza azt a hetet, amikor rollerezgettem. Az út a munkába minimálisan volt hosszabb mint tömegközlekedéssel, de nem hiszem, hogy képes lennék valaha megunni, hogy a Margitszigeten száguldoztam végig reggel, majd mentem haza délután. A menetszél a kánikulával is felveszi a versenyt, és igazából egyfajta edzésnek is beillik, Mivel nem volt meg a kellő gyakorlatom, így nem nagyon kockáztattam a járda széléről le-, illetve felugratást, és az esetek zömében a zebrán is mindig áttoltam a rollert, mert gyalogosként kevés dolgot utálok jobban, mint amikor el akar ütni egy tömegbe hajtó biciklis. 

Elektromos roller
Elektromos rollerKaszás Tamás / Dívány

Akkor jó az elektromos roller, ha a városon belül közlekedsz kisebb távokat, illetve ha fel tudsz vázolni magadban néhány alternatív útvonalat is azt belekalkulálva, hogy hol széles a járda és hol nem kell lépcsőztetni a rollert. Az egészen biztos, hogy újra gyereknek fogod magad érezni, és nem feltétlenül tudom, mikor jön el az a pont, amikor azt mondod, hogy na jó, üljünk inkább vissza a tömegközlekedésre, de valószínűleg az első olyan reggelen, amikor a hideg marja az arcod, vagy mondjuk esik az eső.

Apropó eső. A roller esőben is működik, nyilván úgy kisebb az élvezeti értéke, de megy. Amit viszont egészen biztosan nem tudsz közben az a telefonálás, zenehallgatás és a navigációt sem tudod figyelni. Nagyjából hasonlóan megy ez mintha bicikliznél. Fizikailag persze képes vagy rá, de nem ajánlatos, és kifejezetten balesetveszélyes elterelni a figyelmedet, még akkor is ha az Andrássyn haladva nézegeted a kirakatokat csak egy-egy pillanat erejéig. 

És amit sosem gondoltam, hogy közösségi élmény. Most nem feltétlenül arról beszélek, hogy az irodában ki akarja majd kipróbálni, hanem arról, mikor szembejön veled egy másik elektromos rolleres, és köszön, de legalábbis mosolyog. Most vagy azért, mert ő már sokkal lazábban kezeli a saját rollerét, és próbálja visszafojtani a röhögését, vagy azért mert az elektromos rollerrel valami titkos társaság tagja lettem, amit egy hét alatt nem sikerült kitapasztalnom, de lehet, hogy létezik. 

Hogyan válassz elektromos rollert? 

Azt nem állítom, hogy szakértője lettem a rollereknek, de az mindenképpen nagyon előnyös ha tudod állítani például a kormánymagasságot. Jó, ha nem kell külön vesződni a lámpával, a tesztrolleren ez automatikusan be is kapcsolt akkor, amikor sötétebb helyre értem, beleértve a az aluljárókat is. Sokat segít az életeden ha nem nehéz, és ha könnyen össze tudod csukni, hogy otthon is könnyebben tárolhasd.

Mindig nézd meg, hogy mennyi időbe telik, amíg teljesen feltöltődik, és azzal meddig jutsz el. Én a Blaha környékéről mentem a Flórián térre különböző kerülőutakon, de simán bírta az akkumulátora. Három sebesség volt rajta, ez igazából a limiteket jelenti, vagyis például kettesben hiába nyomod neki, nem fogsz húsznál többel menni. Ez akkor jön jól, mikor a járdán közlekedsz és még véletlenül sem akarsz száguldozni, vagy az elején, amikor még esetleg nem érzed magad rajta teljesen biztonságban.

Jól nézd meg a gumikat is, ha széles akkor stabilabbnak érzed, ha pedig nem tömör, akkor jobban alkalmazkodik az úthibákhoz vagy a csatornafedelekhez.

Árban nagyon nagy a szórás, amit vegyél számításba, hogy olyan helyről vásárolj, ahol az esetleges szervizelést is meg tudják oldani, ugyanis ez nem feltétlenül olyan mint egy bicikli vagy egy autó esetében. 

És a lényeg, hogy egyáltalán nem kell hozzá nagy ügyesség, csak óvatosság még akkor is, mikor újra gyereknek érzed magad. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek