Hulla fáradtan, kialvatlanul érkeztem életem legelső Sziget-napjára és egyáltalán nem éreztem a boogie-t a lábamban, vagy azt, hogy eszeveszetten tombolni fogok a várva-várt koncerteken. A Sziget Beach - Cökxpôn Chill Garden felé vettem az irányt, hogy ejtőzzek egyet, de sokadszorra is bebizonyosodott, hogy a délutáni szunyókálás nem az erősségem. Aztán rábukkantam egy sátorra, ahol a fesztiválozók belekóstolhatnak abba, mi is zajlik egy táncterápiás foglalkozáson. Gondoltam, csatlakozom, hátha felráz egy kicsit, amit ott tapasztalok.
Ősidők óta táncol az ember...
...annak pszichoterápiás alkalmazása azonban csak a múlt század második felében terjedt el, miután egyértelmű vált, hogy a mozgás és a tánc segíti az egyén érzelmi, kognitív és testi integrációját. A táncterápia - melynek áldásos hatásairól többször is írtunk már - abból indul ki, hogy testünk valamilyen módon folyamatosan kifejezi önmagát: a mozgásain kívül ide tartozik be- és kilégzésünk ritmusa, szerveink ritmusa és zajai, hangunk megnyilvánulásai, valamint érzéseink testi megnyilvánulása. A módszer a tánc fogalmát ebben a szélesebb értelmében használja, mely tágabb, mint a tánc hétköznapi értelméhez leginkább kötődő, zenére történő megkoreografált mozgássor.
Szavak helyett mozdulatok és érintések
Miután körbeültünk, a csoportvezetők megkérdezték, hogy vagyunk, milyen állapotban érkeztünk aznap, majd az aktuális hangulatunknak megfelelően helyet változtattunk. Kiderült, hogy senki sem dühös vagy szomorú, aminek nagyon örültünk, de volt, aki a “félek/zavarban vagyok" feliratú területen helyezkedett el. A rávezető beszélgetés után az instrukciók alapján elkezdtük mozgatni a testrészeinket, először a jobb, majd a bal oldalunkat, külön a felső- és alsótestünket, aztán körbe-körbe mászkálva fedeztük fel a rendelkezésünkre álló teret. Mindeközben a sátor közelében pihenők kíváncsi tekintete fürkészte, hogy mégis mi az ördög folyik itt. Eleinte egy kicsit feszélyezve éreztem magam emiatt, főleg, amikor azt az instrukciót kaptuk, hogy járkáljunk valami bolondos pózban, de végül sikerült kizárni a külvilágot és csak a sátorban történő folyamatokra összpontosítani. És a bámészkodók közül volt, aki menet közben be is állt hozzánk.
A “bemelegítés” után következtek a páros és kiscsoportos gyakorlatok, amikor egyszerre figyeltünk a saját mozgásunkra, szándékainkra és a másikéra, így megindult a finomhangolódás. Miközben az egyik csoportvezető kívülről irányította és figyelte a folyamatokat, addig a másikuk mindig velünk együtt mozgott, így neki is lehetett egy észlelete arról, hogy kivel hogyan tud kapcsolódni. Azt vettem észre, hogy nekem volt, akivel simán ment, és volt, akivel akadozott ez a kötődés dolog, mert a másik kevésbé engedett be a személyes terébe, vagy éppen én nem mertem támaszkodni rá úgy, ahogy jól esett volna, mert aggódtam, hogy nem leszek-e túl sok neki. A gyakorlatok végrehajtásának gördülékenysége pedig nyilván mindkét - vagy több - ember kapcsolódási módján múlott.
Természetesen nincs jó meg rossz megoldás, és semmi sem kötelező, teljesen szabadon használhatod az instrukciókat, hogy kifejezd önmagad. A szakemberek szerint a lényeg az, hogy a testi kapcsolatban leképeződnek azok a lelki dolgok, amiket amúgy átélünk: megéljük a határokat, azt, hogy képesek vagyunk támaszkodni vagy támaszt adni, vagy hogy mennyire tudjuk elengedni a kontrollt.
A lelki folyamatok tehát azáltal válnak konkrétabbá, érthetőbbé és megélhetőbbé, hogy testileg is meg tudjuk azokat tapasztalni. A közös élmény pedig számomra mindig egyfajta biztonságérzetet nyújt, és talán pont az a célja ezeknek a kísérleteknek, hogy egy biztonságos játéktérben egyre megformáltabban újraélhetők és átdolgozhatók legyenek a kapcsolódások. Úgy tűnt, mindenki imádta azt a gyakorlatot, ami a zenei fesztiválokon kedvelt tömegszörfözésre hasonlított. Azzal a különbséggel, hogy mi nem ész nélkül ugrottunk egy halom csápoló emberre, hanem egyesével belefeküdhettünk a testünket stabilan tartó kezek láncolatába, ami aztán néhány előre-hátra hintáztató mozdulat után egy nagy lendülettel "katapultálta" a szörfözőt, aki két lábbal és biztonságban landolhatott a földön.
A helyszíntől és a körülményektől függően kínálják fel a folyamatokat
“Ez egy specializált, kihelyezett műhely, amin részt vettél, így nem teljesen tükrözi azt, ami egy hagyományos táncterápiás foglalkozáson zajlik. Oda nem szűrődnek be külső zajok, nincsen közönség és nem vadidegenekkel találkozol, hanem minden alkalommal ugyanazokkal az emberekkel dolgozol együtt, vagyis ott igazán elmélyülten folyik a munka" - árulta el a műhely után Dobrovits Réka és Kéri Georgina pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás csoportvezetők, majd hozzátették, egy önismereti folyamat legalább ötven óra; ha terápiában gondolkodunk, akkor száz; a klasszikus terápia pedig 250 órát jelent. Igen, hónapokon vagy akár éveken át tartó folyamat is lehet, de megéri kitartónak lenni, mert a mozgásterápia a tanulási zavaroktól kezdve az evészavarokon át a poszttraumatikus stressz szindrómáig rengeteg mentális rendellenesség gyógyításában nyújt segítséget.
A Szigeten egyébként a pszichodinamikus mozgás- és táncterápia irányzata mellett az integrált kifejezés- és táncterápiába is bele lehet kóstolni, ahol a mozgáson kívül más művészeti eszközökkel is dolgoznak. Az előző napon például egy nagy közös festményben is megörökítették élményeiket a résztvevők, ami most a sátor falát díszítette.
Mit hagysz itt és mit viszel magaddal?
Bár ekkor még nem sejtettük, a mókás gyakorlatok segítettek minket az improvizációs készségek fokozatos kialakításában. Ezután jöttek ugyanis azok a jelenetek, amikor a harag és a boldogság, vagy a bánat és a félelem párbeszédet folytathatott egymással az egyéni forgatókönyvek és mozdulatok által, de az egyes lelkiállapotok spontán szoborcsoportokba rendeződve is megtestesültek.
A mozgásos blokk után írásban és szóban is reflektáltunk a történtekre; lejegyeztük, hogy pillanatnyilag hogy érezzük magunkat és mi változott bennünk a műhely kezdete óta, majd tekintetünkkel megkerestük a partnereinket, akikkel együtt dolgoztunk és tömören megfogalmaztuk, hogy mi mindent tapasztaltunk magunkból és a másikból az egyes gyakorlatok során.
Azon nem lepődtem meg, hogy a mozgás és tánc eszközével sikerült a megszokottnál sokkal közvetlenebb módon nyitnom számomra totál idegen emberek felé, de arra már kevésbé számítottam, hogy a kezdeti, kimerültségből fakadó frusztráltságomnak is nyoma veszik majd.
Ez a röpke egy óra elég volt, hogy rájöjjek, egy táncterápiás csoport lehetőséget ad arra is, hogy megtanulj kevésbé törődni azzal, mit gondolnak rólad mások. Itt lehet játszani, felfedezni és kísérletezni azzal, hogy hogyan működsz, mi visz előre, vagy mi tart vissza. Igen, zárkózottabb személyeknek is segít a szociális interakciók kialakításában - úgy, hogy fokozatosan nyitja ki őket a többiek felé.
A mozgás- és táncterápia tehát mindenkinek hasznos lehet, aki szeretné megérteni az ismétlődő problémáit, konfliktusait vagy a kapcsolati működését. És az sem utolsó szempont, hogy mindehhez nincs szükséged tánctudásra vagy művészi képességekre, mégis kreatív és szórakoztató módon, mozdulatok útján élhetsz át érzéseket és élményeket. Megbántam, hogy részt vettem a műhelyen? Nem. Újult erővel céloztam meg a nagyszínpadot, hogy tomboljak egy jót.
Plusz apró, de fontos tanulság
Talán többet tudtam volna kihozni magamból, ha követem az idei divatot, mert a hosszú farmernadrág néha eléggé akadályozott a mozgásban. Legközelebb majd jobban felkészülök (bár a Szigeten az ember lánya tényleg bármikor bármibe belecsöppenhet).
Ha kíváncsi vagy a mozgás- és táncterápia történetére és irányzataira, vagy akár részt vennél egy csoportfolyamatban, a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Egyesület honlapján minden fontos információt megtalálsz.
