Ezúttal kulturális és kultúraközeli újságírókat kérdeztünk: Sajó Dávidot az Indextől, Bujdosó Borit, a szebb napokat látott Origo filmes újságíróját, és a megújult Port.hu főszerkesztő helyettesét, Marczisovszky Mártont. Többek között arra voltunk kíváncsiak, miket hallgatnak, olvasnak, néznek, vagy épp hova fognak menni fesztiválozni a nyáron. De kiderült az is, mi volt számukra a tavalyi év legkínosabb kulturális élménye, hogy mindannyian bírják a Bánkitó fesztivált, és hogy ők is nagyon rá vannak kattanva a sorozatokra.
SAJÓ DÁVID
Korábban a Lángoló Gitárok, majd a Velvet, most pedig az Index kultúra rovatának az újságírója.
A legtöbb budapesti koncertklubban fesztiválon összefuthatunk vele, otthonosan mozog a hazai, kevésbé ismert rétegzenekarok között, és nem titkolt célja, hogy a tehetségesebbeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítson az Index/Stenk felületén – ha már ugye, a hazai zenés rádió- és tévécsatornák, a kiherélt Petőfi Rádióval az élen, nem vevők ilyesmikre.
Bevallása szerint legszívesebben szuperhősökről és videójátékokról írna, de mivel ezek marginális témák, csak ritkán tudja megtenni. Ellenben munka után elég sokat "teszteli" a játékokat: pár éve például rákattant az NBA 2K-sorozatra, de rendszeresen játszik olyan stratégiai játékokkal is, mint a Crusader Kings 2 Trónok harca modja, vagy a Stellaris, és Fifázni is elég sokat szokott a kollégákkal haverokkal.
"Egyébként a legnagyobb vágyam, hogy fasza, nem szokványos riportokat, interjúkat és portrékat készítsek magyar könnyűzenészekről, de ez olyan szinten nem érdekli ma az olvasókat, hogy örülök, ha évente egy összejön."
Létezik viszont náluk egy elég jól működő platform, az Index Dalverseny című tehetségkutatója, amit az akkoriban még az Index blogjaként emlegetett Lángoló Gitároknál találták ki, egyfajta válaszul a közmédia borzalmas táncdalfesztiváljára. Sajó az elejétől kezdve részese ennek a projektnek, és ma már egyike azoknak, akik aktívan részt vesznek az ötleteléseken, a nevezésnél, dalok ajánlásánál és a szervezésben. Kicsit a szerelemgyereke is: "Ugyan az olvasók nem tépik szét egymást a Dalverseny miatt, de nekünk mégis nagyon fontos az egész, mert látjuk, hogy mennyire nincs tere a mai nem lakossági magyar előadóknak a hazai médiában".
A dalverseny úgy két éve átalakult egy amolyan online showcase eseménnyé, ahol végre tényleg izgalmas, alig ismert magyar zenekarok, karakteres előadók tűnnek fel és kapnak nyilvánosságot. Ez indította el pl. a mára egyre sikeresebb Middlemist Redet, adott egy lökést a nemrég visszatérő Fran Palermónak (erről is beszélgettünk velük nemrég egy nagyobb interjúban), vagy a tavalyi győztesnek, a Dope Calypsónak. Idén bekerült a döntősök közé a Ricsardgír zenekar is, akik a Dívány Stílfűrész rovatának régi kedvence, tavaly nyáron, a második albumuk megjelenése előtt készítettünk is egy interjút, amit kivételesen nem trollkodtak szét.
A legutóbbi cikk, amit nagyon szerettél írni?
Az egyik a Felcsúti szerelemvasút, ami azért volt vicces, mert tudtuk, hogy sok újságíró lesz lent, ezért kifejezetten konkrét koncepcióval mentünk le, amit sikerült is végigvinni. A másik az interjúm Ónodi Györggyel, a Heti Hetes producerével, aki nemcsak iszonyatosan erős dolgokat mondott, de utólag konkrétan semmit nem húzott ki az interjúból, aminek azért eléggé szoktam örülni. Egyébként cikk szinten az eddigi rekordom egy Balaton Soundos írás két évvel ezelőttről, amit hajnal négykor írtam pár sör és két idegösszeroppanás után.
Magyar zenekar, akikre nemrég figyeltél fel és még hallgatod is őket?
Ez úgy 2-3 hetente változik, de most éppen Slow Village-et hallgatok nagyon sokat. Főleg, miután bejutottak az indexes dalversenyünkbe.
Fesztivál, ahová idén is elmész?
Öt éve most már stabilan lent vagyok 8-10 fesztiválon munka miatt, és hiába ígérem meg (vagy ígérik meg), ez a szám csak nem akar csökkenni. Ettől függetlenül idén az a tervem, hogy le sem megyek, vagy csak minimálisan leszek ott a nagyobb fesztiválokon, helyette inkább olyan kisebb események érdekelnek, mint az UbikEklektik, a Bass Camp vagy az Alkotótábor. Amire azért biztos lemegyek idén, az a Bánkitó, de ott leszek a Kolorádón, Orfűn és a Szigeten is, illetve legalább egy estére lenézek Kapolcsra, mert ott 12 éve mindig lent vagyok, és nem akarom megszakítani ezt a szép hagyományt.
A tavalyi év legnagyobb csalódása, vagy legkínosabb előadói teljesítménye, vagy a kettő egyben?
Nem is maguk a koncertek miatt, hanem úgy az egészet vizsgálva az egész Petőfi Zenei Díj. A voltosok által írt és zenészek által aláírt nyavalygó levéltől kezdve a kihalt a díjátadón át az egész kommunikálásáig minden irtó szánalmas, kínos és végtelenül ártalmas volt. Adva van egy egykoron komoly hatású rádió, amit politikai célból szétrombolnak, felhígítanak; amiért aggódó levelet ír egy rakás zenész, szervező meg fesztivál. Aztán az egész levél kitalálói megtartják ennek az új rádiónak a díjátadóját a saját fesztiváljukon, ahol a legtöbb díjazott vagy hozzájuk, vagy az MTVA-hoz köthető! Egy olyan fesztiválon, ahol lassan csak a mobilvécéket nem szponzorálja valami állami szervezet. Sokat elmond az egészről, hogy mennyire kevés zenész volt lent, a díjazottakon kívül alig-alig, pedig volt ingyen piálás a meghívottaknak. Márpedig az ingyen pia miatt még a Fonogramra is egy rakás olyan ember megy el, aki egyébként hány minden ilyen smúzolós baromságtól...
...és a tavalyi év nagy kulturális élménye?
Nyilván Nemes Jeles László Oscar-díja volt a legnagyobb kulturális élmény, de annak örülök a legjobban, hogy egyre több kisebb vagy közepes méretű fesztivál jön rá arra, hogy lehet klassz zenei eseményeket rendezni úgy is, hogy nem ugyanazt a 10-15 magyar headlinert meg egy Faithless DJ szettet hívsz meg fellépni, mert ezt látod a nagyoknál is. A Kolorádót például annak ellenére is imádtam, hogy vállalhatatlan volt a közlekedés a fesztiválra.
A sorozat, amivel nem tudsz leállni?
Fogalmam sincs miért, de még mindig nézem a Walking Deadet, de kábé már csak megszokásból. Emellett az Archer, a Trónok harca és a South Park az, amiknek mindig megnézem az új részeit. De volt egy rakás állati jó sorozat 2016-ban, amit imádtam, mint az Expanse, a Luke Cage, a Get Down, Stranger Things, a Night of vagy a Preacher.
A könyv, amit éppen olvasol - vagy olvasnál, ha lenne rá időd?
Most az Expanse tévésorozat alapjául szolgáló könyvsorozatot olvasom, és épp a harmadik könyv felénél járok. Nemrég költöztünk, és hosszú évek után ismét van kádam, ezért szignifikánsan megemelkedett az olvasásra szánt időm. Amit kicsit sajnálok, hogy totál leálltam a képregényekkel, pedig régebben heti rendszerességgel követtem minden Marvel-megjelenést, de már nem igazán van kapacitásom erre. Ráadásul Fox és a Disney feszkója miatt az X-Men-képregények annyira, de annyira rosszak manapság, hogy teljesen elment a kedvem az egésztől.
BUJDOSÓ BORI
Jelenleg szabadúszó újságíró, korábban a szebb napokat látott Origo Filmklub rovatában írt kritikákat, majd a VS kultúra rovat szerkesztőjeként dolgozott.
Pályafutása legnagyobb visszhangot kiváltó cikke a Zabhegyező újrafordításáról szóló írása volt, ami után rengeteg pozitív visszajelzést kapott.
"Érződött, hogy megérinti az embereket a téma, mert ez a könyv sokaknak fontos kamaszkori olvasmánya volt" - mondja Bujdosó és hozzáteszi, hogy bár 12 éve ír, főleg filmekről, ma is simán lázba tudja hozni egy-egy alkotás. És azt is bevallja, hogyha újrakezdhetné, akkor lehet, mégis a másik szenvedélye, a borászkodás mellett kötne ki.
Újabban az írás mellett elkezdett dolgozni a Szubjektív Értékek Alapítványnál is, nemzetközi társadalmi elfogadást segítő művészeti projektek kulturális menedzsereként. Saját bevallása szerint túl sokat ül a laptop előtt, legalábbis többet, mint kellene, de amikor végre sikerül a virtuális térből kiszakadnia, akkor szívesen főz, jár piacra, és kitartóan próbálkozik a rendszeres futással is.
A legutóbbi cikk, amit nagyon szerettél írni?
Az Unikornisra (az ORIGO online életmód-kulturális magazinja, sajnos a múlt héten ez is megszűnt – a szerk.) írtam egy kritikát A régi város című filmről. Ritkán dicsérek meg ennyire egy filmet, mint ahogy tettem ebben a cikkben, és ezt szép lezárásnak tartom.
Magyar zenekar, akikre nemrég figyeltél fel és még hallgatod is őket?
A 12z az egyetlen magyar zenekar jelenleg, amit viszonylag rendszeresen hallgatok otthon és élőben is, de ez csak akkor ér, ha a "nemrég" jelenthet többéves távlatot is.
Fesztivál, ahová idén is elmész?
Berlin, Cannes, Karlovy Vary, esetleg a Bánkitó.
A tavalyi év legnagyobb csalódása, vagy legkínosabb előadói teljesítménye, vagy a kettő egyben?
Az Oscar-mezőny, élén a dögunalom La La Landdel.
...és nagy kulturális élménye?
Louis C.K. elképesztő sorozata, a Horace and Pete. Paradigmaváltó.
A sorozat, amivel nem tudsz leállni?
Van pár: Chef's Table, Homeland, The Affair, The Mindy Project, Man Seeking Woman, Elementary stb.
A könyv, amit éppen olvasol, vagy olvasnál, ha lenne rá időd?
Patti Smith M Trainjét olvasom, szép lassan.
MARCZISOVSZKY MÁRTON
Évekig a Velvet szerkesztőjeként dolgozott, jelenleg a megújult Port.hu főszerkesztő helyettese.
Döbbenet, de a filmes portál főembereként rengeteg filmet néz, leginkább a Michel Gondry, Anders Thomas Jensen, Taika Waititi típusú könnyed, tartalmas filmeket részesíti előnyben, és hasonlóképpen választ, ha színházról vagy könyvről van szó. De alapvetően nagyon szereti az abszurd, groteszk és szürreális dolgokat, illetve, ahogy ő fogalmaz: "az érdektelen érdekességeket, vagyis az élet legfontosabb dolgait. Írni is ilyenekről szeretek, és fogyasztani is ezen a vonalon szoktam".
A legutóbbi cikk, amit nagyon szerettél írni?
Írni mostanában kevés időm van, a legutóbb ez volt az a cikk, amit minden szempontból nagyon szerettem megcsinálni, és ki is derül belőle, hogy mik azok az "érdektelen érdekességek", amik az igazán fontos dolgok.
Magyar zenekar, akikre nemrég figyeltél fel és még hallgatod is őket?
Olyanok vannak, akikre nemrég csodálkoztam rá, hogy jé, ezek magyarok, viszont egyáltalán nem hallgatom őket. De évek óta, ha bárki kérdezi, hogy milyen magyart tudok ajánlani, akkor őket szoktam mondani. Mondjuk nem teljesen magyarok, nemzetközi zenekar, viszont nagyon cukik, és élőben is jól működnek.
Fesztivál, ahová idén is elmész?
Nem vagyok egy nagy fesztiválozós, de a Szigetre azért szinte minden évben kinézek legalább egy napra.
A tavalyi év legnagyobb csalódása, vagy legkínosabb előadói teljesítménye, vagy a kettő egyben?
Ez elég egyértelműen a szigetes Rihanna-koncert, bár, az Utazók című film is a közelében járt. Egyébként a két dolog nagyon hasonlít egymásra: látványra mindkettő lenyűgöző, de hiányzik belőlük a tartalom, és mindkettő egy olcsó megúszás volt csak (az Utazókat mi se szerettük, bár más okokból – a szerk.).
...és nagy kulturális élménye?
Sajnos eléggé összefolynak az ilyen dolgok, és fogalmam sincs, hogy mi volt szigorúan tavaly, mi korábban, de ha tavalyi, meg valami kultúraközeli élmény kell, akkor egyértelműen a Vademberek hajszája című filmet kell mondanom, amit tényleg mindenkinek látnia kell, annyira jó ízléssel, ötletekkel, ritmussal és finomsággal készült.
A sorozat, amivel nem tudsz leállni?
Azért vicces ez a kérdés, mert ha fél évvel ezelőtt kérdezed, akkor azt mondom, hogy a The Walking Dead. Most viszont a midseason break óta leadott részekbe még csak bele sem néztem, és pont a napokban gondolkoztam rajta, hogy ez lehet, hogy már így is marad. De a Vikingek továbbra is nagy kedvenc, illetve guilty pleasure-nek ott van a Fekete vitorlák, meg a nem túl ismert Fortitude, ami a világ legelzártabb településén játszódó, kicsit misztikus, kicsit hómezőkön sétálós, érdekes nyomozós sorozat. És persze nagyon szomorú voltam, amikor nemrég befejeződött a Sherlock, pláne, hogy ennyire ócska résszel.
Könyv, amit éppen olvasol, vagy olvasnál, ha lenne rá időd?
Északi Mitológia
Neil Gaiman az ősi történetekből regényszerű ívet kovácsol, kezdve a kilenc világ legendás megteremtésével, majd sorra veszi a félistenek, törpék és óriások tetteit. A számtalan kaland Ragnarökkel, az istenek alkonyával, valamint az új idők és az emberek születésével zárul.
Nagyon szeretem Neil Gaimant, és most jelent meg az Északi mitológia című könyve, amire nagyon kíváncsi vagyok, de még nem jutottam a közelébe. De Neil Gaimant olvasni kicsit olyan, mint blackjackezni, mindig tartok tőle, hogy egyszer végre valami rossz mesét fog írni, ezért mindig egyre jobban félek újabb és újabb könyvet olvasni tőle, nehogy azzal vesszen oda a varázs.
