A Fantomfiú kiváló vasárnap délutáni animációs film a családnak - amennyiben a gyerek perfektül beszél franciául.
Alain Gagnol és Jean-Loup Felicioli Fantomfiú című új, animációs filmjükben 85 percben mesélnek egy történetet egy beteg kisfiúról, aki képes kilépni a testéből, és ezáltal segítségére lesz egy jobb sorsra érdemes rendőrnek, aki a torz arcú, világhatalomra törő gonosz megfékezésén dolgozik. Nagy vonalakban erről szól a rendezőpáros legújabb filmje, akiket már 2012-ben Oscar-díjra jelöltek az Egy macska kettős élete című egész estés animációs filmjükért, és akik most se hibáztak.
A Fantomfiú jól átgondolt, szépen kivitelezett mese lett, pont olyan hosszban, amit még könnyű elviselni. Szívszorító drámának indul, amiben a néző egy beteg gyerekért aggódhat, és ahogy az már lenni szokott ez a beteg gyerek is sokkal bölcsebb és erősebb bármelyik felnőttnél. A helyszín New York, amivel gondolom az amerikai filmipar felé kíván nyitni a rendezőpáros, pedig a történet Párizsban is megállná a helyét, igaz talán akkor a gonosz nem tudna elég hangsúlyosan globális hatalomra törni, pedig ilyen szándékai is vannak.
A történetben egy álarcos, torz arcú informatikus bűnöző próbálja átvenni a hatalmat, és fenyegetőzik, hogy meg is teszi ezt, amennyiben nem utalnak neki kimondhatatlanul sok pénzt a számlájára. A rendőrség tehetetlen, egyedül egy rendőr botlik véletlenül bele a főgonoszba, aki kórházba juttatja, de persze senki nem hisz neki. Ekkor jön a képbe a Fantomfiú, aki szintén a kórházban fekszik, és akinek van egy olyan képessége, hogy el tudja hagyni a testét és fantomként repül ide-oda a városban. Így folyamatosan el tudja kísérni a rendőr újságírónő barátját a veszélyes küldetésben, ám közben végig kapcsolatban tud maradni a rendőrrel is. Ők hárman veszik fel a harcot a gonosz ellen, rengeteget kóvályogva a metropolisz kikötőjében.
Gagnol és Felicioli szeretik a humort, ügyesen is bánnak vele, a negatív figurák ügyefogyottsága minden vasárnap délutáni családi film legsarkalatosabb pontja, hiszen remekül oldja a feszültséget, ezért aztán gyermekeink sem szereznek maradandó lelki sérüléseket, amennyiben megnézik a mozit.
Mégis ezen a ponton el kell gondolkoznunk, vajon a hazai filmforgalmazónak mi lehetett a terve, hiszen a Fantomfiú feliratosan került a mozikba, ami izgalmas lehet annak, aki tud franciául, illetve annak is, aki mindenáron szeretné Audrey Tautou eredeti hangját hallani (lévén a színésznő szinkronizálja a főszereplő újságírónőt), ám megfosztja a hazai gyerekek kilencven százalékát attól, hogy a halálunalmas, négyszázezredik Walt Disney alkotás után végre láthassanak valami eredetit, valami mást.
Sajnos a Fantomfiú a felnőtt közönség vágyait viszont nem elégíti ki száz százalékosan, nekik túlságosan kiszámítható lesz: semmi nincsen benne, amit nem láthatott már bármelyik szuperhősös filmben a néző. Legnagyobb erénye viszont, hogy tényleg mentes minden hollywoodi allűrtől és közhelytől, sőt a főszereplő betegsége miatt még a tragikus befejezés is terítéken van – de ezért emiatt még nem fog a magyar felnőtt társadalom beözönleni a mozikba, az tuti.
A Fantomfiúval így a gyerekeknek mindenképpen meg kell várniuk a tévés premiert, mert addigra talán leszinkronizálják. A gyanúnk az, hogy a forgalmazó kicsit talán magasra célzott, amikor felnőtt közönségnek, feliratosan akarta eladni a rajzfilmet, holott egy jobb helyen lett volna a kiskamasz közönségnek való vetítési sávokban. Viszont ha ön elkötelezett animációsfilm-rajongó, akkor okvetlen a mozikban van a helye, mert a Fantomfiú a műfajának megfelelően átlagon felül teljesít: lassan már elmondhatjuk a franciákról, hogy erősebbek animációban, mint autós üldözésekben, pedig abban se rosszak.
