Hajdu Szabolcs legújabb filmje, az Ernelláék Farkaséknál szinte a semmiből nyerte meg a Karlovy Vary fesztivál nagydíját, a Kristályglóbuszt (és kapta meg ugyanitt a rendező, aki egyben a férfi főszerepet is alakítja, a legjobb színész díját). A film rekordidő alatt, szinte semmi pénzből forgott a rendező-színész házaspár, Hajdu és színésznő felesége, Török-Illyés Orsolya lakásán, gyerekeik is játszanak benne, Hajdu főiskolás tanítványai látták el az operatőri feladatokat, és marketingre sem tudtak költeni. Az eredetileg a Maladype színház hétköznapi témákat (házasság, külföldre költözés, gyerekek) boncolgató előadásából forgatott film ehhez képest azóta végigturnézott jó pár országot és fesztivált, és hamarosan bekerül a mozikba is: Magyarországon a Cinefesten és lakásvetítéseken mutatják be először, majd jövő héttől, szeptember 29-től bárki megnézheti. A rendezővel és feleségével-alkotótársával az alkotás folyamatáról beszélgettünk.
Dívány: Hogyan született az előadás, ami a film alapjául szolgált? Meséltek kicsit a folyamatról?
Hajdu Szabolcs: - A darabot több mint egy évvel ezelőtt írtam, rekordidő alatt, az ötlet megszületésétől kezdve a kész szövegkönyvig legfeljebb három hét telt el. Megvoltak a színészek: gyerekkori barátaim, akikkel jó pár filmet és színházi előadást csináltunk együtt, a feleségem, aki 20 éve szereplője a filmjeimnek, és még két színésznő, akik újak voltak. Ez olyan, mint amikor az ember bemegy konyhába és megnézi, miből lehet főzni. Beszélgetésekből alakult ki a darab: különböző témaköröket jártunk körbe, ami mindannyiunkat érdekelt, mint a gyereknevelés, párkapcsolati viszályok, elmenés vagy ittmaradás kérdései, egzisztenciális kínlódások. Feldobtunk helyzeteket, átbeszéltük őket, én este megírtam egy-egy dialógust, másnap teszteltük, lepróbáltuk a jeleneteket, ha működött, mentünk tovább. Arra törekedtünk, hogy mindig a lehető legorganikusabban lépjünk tovább egyik helyzetből a következőbe.
Dívány: Miért szerettétek volna filmre vinni?
Hajdu Szabolcs: - A filmnek nagyobb a hatásfoka. A színházban egyszerre maximum ötven ember fért el a nézőtéren. Harmincszor játszottuk egy év alatt, az ezerötszáz ember. A Karlovy Vary filmfesztiválon egyetlen vetítésen voltak ennyien a fesztiválpalotában. A külföldi fesztiválkörút már elkezdődött, most jön Magyarországra, folyamatosan zajlanak a nemzetközi eladások, lesz majd dvd-n, valamikor nyilván tévén is, letöltögetik, stb. Rengeteg embert érhet így el, akik a színházi előadásra soha nem tudnának eljutni. Ez volt az egyik megfontolás, a másik pedig, hogy igényes minőségben maradjon meg. A színházi előadások felvételeivel sosem voltam megelégedve, nem is értem azt a műfajt. A színház az színház, a film pedig film.
Dívány: - Mennyi változtattatok a szövegen?
Hajdu Szabolcs: - Minimálisat, egy jelenet kikerült, de lényegében ugyanaz a műhelymunka után csiszolt szöveg maradt. A színészek játéka finomodott, tisztult le egészen az általam favorizált vagy idealizált hangütésig, ami már a forgatás utáni színházi előadásokban is megmaradt. De ehhez kellett a rengeteg munka.
Dívány: Mennyi ideig forgattatok?
Török-Illyés Orsolya: Egy éve ilyenkor pont forgatás volt… egyszer tizenkét napot forgattunk, utána pedig még hármat. Végig itt voltunk a lakásban.
Dívány: Milyen volt ehhez hozzászokni? Hogy egyszer csak a lakásotokból forgatási helyszín és színpad válik?
Török-Illyés Orsolya: Igazából nekünk sokszor ez a munkahelyünk. Rendetlenség persze volt, de mivel játszik a lakás, folyamatosan rendben kellett tartani, tehát egyszerre nem volt minden részén káosz, de egy részén biztosan. Magánemberként pedig több szerepben benne kellett lenni, mert egyszerre voltam anya, feleség, színésznő, háziasszony, de büfés, fodrász, sminkes, amiben éppen segíteni kellett. De nem csak én, a stáb minden tagja is több funkciót látott el. Az összlétszám tizenöt körül volt színészekkel együtt, egy normál forgatáson ez a szám száz körül szokott lenni. Mindent mi csináltunk. Ez sokszor még a gyerekekre is igaz volt, nagyon alaposan oda kellett figyelniük, jobban, mint egy átlagos színésznek
Dívány: A gyerekeitek szerepelnek a filmben. A színdarabban is játszottak?
Török-Illyés Orsolya: Nem, ott felnőtt szereplők játsszák a gyerekszerepeket. Ez például nagy különbség a színpad és a vászon között, ennek a stilizáltságát a film nem bírta volna el. Amikor végiggondoltuk, hogy kinek kéne játszani a két gyerekszerepet, elég gyorsan eljutottunk a mi két gyerekünkhöz, mert pont annyi idősek, mint a történetben, bár nem rájuk lett írva a szerep. A filmben nem is mind a ketten a mi gyerekünk. Az se volt egyértelmű az elejétől fogva, hogy a lakás játsszon. Ez végül kényszerből lett így.
Hajdu Szabolcs: Nézegettük a lakásokat. Ami alkalmas lett volna, azt nem tudtuk volna kifizetni, amit pedig ideadtak volna, nem volt jó. Lehet, hogy egy idő után megtaláltuk volna az ideális lakást, de nem akartuk sokáig húzni az időt. Az a tapasztalatom, hogy amint kitűzzük egy forgatás első napját, efelé gravitál minden és mindenki. Sokan le akartak beszélni a projektről azzal, hogy nem lehet nulla pénzből megcsinálni, világítás nélkül nem lesz jó, érdemes még várni egy évet, amíg lesz megfelelő kamera és pénz, stb. De én úgy éreztem, hogy le fog engedni a dolog, ha várunk. Megvolt a belső energia, tónusban voltak a színészek, megvolt a jól látható tempó, pontosan érzékeltem, hogy mikor kell elindítani a forgatást. Kitűztük az időpontot, szeptember elseje, és úgy döntöttünk, hogy amit sikerül addig összehozni, az lesz.
Török-Illyés Orsolya: Az én érvem a saját lakás mellett pont a gyerekek voltak. Nekik könnyebb eljátszani, hogy otthon vannak, ha valóban otthon vannak, mint ha például egy épített díszletben.
Dívány: Hogy érezték magukat?
Török-Illyés Orsolya: Nagyon élvezték, mondták is, hogy ezentúl akkor lehetőleg minden filmben szerepelnének. Fárasztó is volt persze, de egy nagy buli. Ráadásul volt amikor emiatt kimaradhattak az iskolából.
Hajdu Szabolcs: Az is hozzátett a jó hangulathoz, hogy a stáb átlagéletkora 22 év körül volt, nagyon fiatalok voltak, mivel a 13 operatőr a tanítványaim közül került ki. Nem volt mindig itt mindenki, de négy-öten általában igen. És visszatérve ahhoz, hogy több feladatot kellett ellátni: általában egy forgatáson a stáb többsége passzív, várja, hogy rákerüljön a sor, rosszkedvű, unatkozik. Itt a nap tizenkét órájában mindenkinek aktívnak kellett lenni, és ez az aktivitás olyan atmoszférát és lendületet adott, amire az ember mindig vágyik, hogy ennyire csúcsra járatva élje meg a mindennapokat. Máshogy fáradsz el utána, jobban tudsz pihenni.
Török-Illyés Orsolya: Ráadásul reggel el se kellett menni dolgozni, mert házhoz jött a meló.
Dívány: És ha jól értem, nulla pénzből csináltátok.
Török-Illyés Orsolya: Az utómunkába beszállt a Focus Fox Stúdió, az összes többi költség pedig másfél millió forint volt. Ez annyira kevés, hogy átlagos magyar forgatás egy órája kerül ennyibe.
Hajdu Szabolcs: Nem pályáztunk, nem volt rá idő, annyira gyorsan történt az egész. Én eleve nem szeretem filmkészítésnek az úri passzió jellegét, nekünk a nagy filmjeink is viszonylag olcsóak voltak. A vizuális minőség is, mint általában minden, elsősorban kreativitás és nem pénz kérdése.
Török-Illyés Orsolya: És igény van a személyességre. Mi a forgalmazásban is így gondolkodtunk, így jött ezeknek a lakásvetítéseknek az ötlete.
Hajdu Szabolcs: Az a tapasztalatunk, hogy óriási igény van az ilyen típusú kezdeményezésekre, másfél nap alatt a tripla annyian jelentkeztek a lakásvetítésekre, mint amit mi összesen terveztünk. A sajtóvetítés itt lesz nálunk, ahol a film forgott, a premier előtt tíz nappal. Ezzel párhuzamosan elindulnak a lakásvetítések Budapest különböző lakásaiban, külkerületi családi házban, belvárosi nappaliban, majd 29-étől a mozikba kerül a film. A külföldi bemutatókat is hasonló lakásvetítésekkel szeretnénk kezdeni. Az első bemutatónk Prágában lesz, a cseh és szlovák mozikba egyszerre fog kerülni, és szeretnénk ott is hasonló modellt megvalósítani. Azt is szeretnénk, hogy az alkotók közül mindig legyen ott valaki ezeken a vetítéseken.
Dívány: Az jutott eszembe, miközben itt meséltek, hogy az egész folyamat, ahogy kialakult a dráma, majd a film forgatása, készítése, de még a bemutatása is újszerű, és közben teljesen emberközeli, organikus.
Hajdu Szabolcs: Igen, és ne felejtsük el, hogy jó csinálni. Én őszintén bevallom, hogy a filmkészítésnek az összes fázisát szívből meggyűlöltem az utóbbi években, vagy legalábbis egy idő után valahogy mindig eljutok a telítettségnek abba a fázisába, ami már határos a gyűlölettel. A forgatókönyvírást egy idő után pokolba kívánom, a forgatások mindig iszonyú nehezek, a vágás kínzókamra, és amit a legjobban gyűlölök, az a bemutató, az egész hacacáré, amihez se a filmnek, se nekem nincs semmi közöm. Ott találom magam egy számomra teljesen idegen közegben egy premieren, és csak arra várok, hogy legyen minél hamarabb vége. Most pedig épp arra várok, hogy kezdődjön el , elmehessek a lakásvetítésekre, beszélhessek az emberekkel. Itt a munka összes fázisa élvezetes volt.
Török-Illyés Orsolya: De ez tudatos is volt, kifejezetten arra törekedtünk, hogy élvezzük a saját munkánk folyamatát. Nem akartunk olyan közegben dolgozni ami idegen, ami nem a miénk.
Hajdu Szabolcs: Ezért is volt jó dolog kevesebb pénzből forgatni, mert a kevesebb pénz kevesebb kompromisszumot és kevesebb elköteleződést jelent.
Dívány: Milyen a film élete Karlovy Vary után?
Hajdu Szabolcs: Már Karlovy Varyban volt egy olyan pillanat, amikor úgy éreztük, hogy kevesek vagyunk ennek a helyzetnek a kezelésére: amikor elkezdték kérni az anyagokat, a plakátot, előzetest, nekünk meg nem volt semmink, és pénz se volt semmire. Akkor hirtelen el kellett kezdeni egyre több embert bevonni a szervezésbe. A Karlovy Vary fesztivál nagydíja, a Kristályglóbusz után mintha ez a helyzet megötvenszereződött volna, rengeteg fesztiválra hívtak meg minket, amelyeken nem árt ha valaki képviseli a filmet, közben tovább játsszuk az előadást, vidéki helyszíneken, Debrecenben, Szegeden, de Budapesten is, elkezdődnek a lakásvetítések és a filmklubos vetítések, közönségtalálkozók lesznek - de már elkezdtünk egy következő előadást próbálni és előkészítettünk egy új filmtervet. Nagyon kevesen vagyunk erre rengeteg munkára, tulajdonképpen csak Orsolya, én és néhány barátunk. Természetesen a függetlenségünkért, és a méltóságunkért is közelharcot vívunk a hétköznapokban, mint mindenki más, de nem panaszkodásból mondom, mert nagyon jól van ez most így. Bár mindig így lenne.
>
