Ha eddig azt gondolta, hogy a Bauhaus csak egy dizájn vagy építészeti stílus volt, akkor talán érdekli, hogy e művészeti mozgalom hatása nem állt meg a képzőművészet határainál. Idén ünnepli 100. évfordulóját a Bauhaus balett, ismertebb nevén a Triadikus balett, amit Oskar Schlemmer fejlesztett ki 1916-ban. A klasszikus balettet az avantgárddal és a német művészeti iskola filozófiájával párosító művész 1920-1929 között turnézott előadásával, amivel a Bauhaus mozgalom szellemiségét kívánta népszerűsíteni. Nagy sikerrel ment többek között a “Mechanikus kabaré”, a “Triád-balett” valamint az “Az ember a kapcsolótáblánál” című darab is.
“De ott, ahol a szó elnémul, ahol csak a test beszél és annak játéka látvánnyá válik, ott – mint táncos – szabad és önmagának szab törvényt” – mondta munkájáról Schlemmer, aki Paul Hindemith zenéjére mozgatta meg nem egyszerűen jelmezbe öltöztetett, de képzőművészeti alkotássá átalakított táncosait.
Az úttörő Schlemmer részben Arnold Schönberg expresszionista korszakának egyik legmeghatározóbb művéből, a Holdbűvölte Pierrotból merített ihletet az előadásához. Ennek ötlete a "szigorú hármas szám elvén" alapult: azaz a 12 jelenetet három felvonásban, három szereplővel (két férfi, egy nő) adták elő, 18 jelmezzel – írja a hintmag.com a felállásról.
A darabok érdekessége továbbá, hogy minden jelenetnek más volt a színe és a hangulata. Az első három jelenetben a citromsárga háttér biztosította a vidám, burleszk hangulatot, az előadás közepét az ünnepélyes rózsaszín árnyalatok határozták meg, míg az utolsó három jelenetnél a fekete dominált, amivel a misztikus és fantasztikum ábrázolás volt a rendező célja.
A Bauhaus balett sikere elsősorban a jelmezekben rejlett, mivel a merész geometriai formák (például henger nyak, gömb fej és szemek) és azok funkciói részben hasonlítottak a Bauhaus többi ágához. Schlemmer tehát időben meglátta és elkapta a modern világ által vezérelt főbb áramlatokat és az elgépiesedést, melyet a szigorú formák ellenére képes volt játékosan színpadra vinni.
A wikipédia.org szerint Oskar Schlemmer a Bauhaus-korszak után a breslaui akadémián tanított valamint kurzust is tartott “Ember és tér” címen. 1938-ban falképeket festett, majd 1940-től egy lakkgyárban dolgozott. 1943-ban halt meg Badden-Badenben.
A modern Triász balettbe többen is megpróbáltak új életet lehelni a háborút követően, de sajnos a darabhoz írt zene és koreográfia hiányában sokan belebuktak a projektbe. Az első sikeres feldolgozást végül Bárdy Margit mutatta be 1969-ben. A pontos rekonstrukcióban a rendező segítségére volt Schlemmer felesége, valamint egykori tanítványa, Alexander Schawinsky is. Schlemmer barátja, Alf Bayrle segítségével a “figurákat” kiállították már Párizsban, New Yorkban, Londonban és Stuttgartban is az elmúlt években.
