Utálja a reggae-t? Ön proli.

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiderült, a társadalmi helyzetünk befolyásolja, milyen zenét kedvelünk: az örökzöldeket a szegényebbek szeretik, a jazzt viszont mindenki.

Egy kutatás keretében tudósok közel 1600, teljesen különböző háttérrel rendelkező embert kérdeztek meg a zenehallgatási szokásaikról. Az eredmények alapján pedig arra jutottak, hogy a jobb társadalmi helyzetben lévők inkább a rockot, a reggae-t, a pop- és klasszikus zenét, illetve az operát kedvelik, ugyanakkor kiveri őket a víz a countrytól és az "örökzöld" slágerektől. Az alacsonyabb státusszal rendelkezők kedvenc műfajai pedig a heavy metal, a rap és a diszkózene, viszont utálják a popzenét – számolt be az eredményekről a DailyMail.

Akadt olyan kategória is, amit minden réteg szívesen hallgat, ez pedig a jazz, és megtudtuk azt is, hogy a társadalmi helyzet egyértelműen befolyásolja, milyen muzsikát szeretünk jobban. „Amit a tehetősebbek szeretnek, azt a szegényebbek utálják és fordítva" – nyilatkozta Gerry Veenstra, a University of British Columbia munkatársa. Ha ön most prolinak érezné magát, mert utálja a reggae-t, megnyugtatjuk, a felmérés eredményeit nyugodtan fogadhatja fenntartással, mert összesen 1 595, Torontóban és Vancouverben élő alanyt hívtak végig hozzá, hogy interjút készítsenek velük a kutatáshoz, ekkora mintát pedig nem mondanánk reprezentatívnak. Ha érdeklik a részletes eredmények, a Canadian Review of Sociology-ban megtalálja őket.

Fotó: Michal Czerwonka / Europress / Getty

A beszélgetés során 21 zenei műfajról kérdezték a véleményüket, Veenstra pedig nem lepődött meg azon, hogy a klasszikus zenét és az operát a gazdagok kedvelik jobban. Viszont szerinte a pop, a népzene, a reggae és a rock csak az elmúlt néhány évben küzdötte fel magát a tehetősebbek kedvencei közé, és ebben nem kis szerepe volt a hipszter mozgalmaknak. A DailyMail szerint hasonló trendek uralkodnak Londonban is.

A professzor szerint nem csak a kedvenceink, de az "anti-kedvencek" is sokat árulkodnak a társadalmi helyzetünkről: a pénzesebbek rühellik a countryt és a vidéki diszkókban agyonjátszott örökzöld zenéket, a rap pedig – a felmérés szerint – a középosztály idősebb tagjait borítja ki leginkább. Kiderült az is, hogy az alacsonyabb végzettséggel rendelkezők nyolcszor jobban utálják a klasszikus zenét, mint azok, akik főiskolára vagy egyetemre jártak.

A végére pedig egy jó hír: nem fogja megunni a kedvenc zenéit, ugyanis Veenstra szerint folyamatosan cserélődnek a leginkább hallgatott kategóriák. „A középosztály folyamatosan az elitre szeretne hasonlítani, ezért szépen lassan elkezdi felvenni annak szokásait. Utóbbi viszont szeretne túljárni az előbbi eszén és emiatt a szegényektől inspirálódik zenehallgatás terén" – mondta.

Érdekesség: a Spotify és az Echo Nest felmérése szerint a zenei ízlésünk 33 éves korunkban a legsznobabb, utána elkezdünk egyre több mainstream dalt hallgatni.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.