Az Életrevalók rendezőpárosának legújabb filmje a párizsi bevándorlók mindennapi küzdelmével foglalkozik. Samba filmkritika.
Az Életrevalók rendezőpárosa, Olivier Nakache és Eric Toledano ismét egy nagyon aktuális társadalmi problémára összpontosító vígjáték/drámát rendeztek, ami közönségfilmként is legalább annyira jó, mint népszerű elődje. Mik az esélyei a szülőföldjét elhagyó bevándorlónak egy teljesen vadidegen országban? Miféle munkalehetőségekre számíthat és milyen egzisztenciális problémákba ütközhet? - ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget a Samba.
Samba (Omar Sy), a szenegáli bevándorló tíz éve van Párizsban, alkalmi munkákból él, és egy kb. tíz négyzetméteres lakáson osztozik közel hatvanéves nagybátyjával. Mikor egy állásajánlat miatt tartózkodási engedélyt igényel, bekasztnizza a bevándorlási hivatal, és mivel illegálisan, hamis papírokkal tartózkodik az országban, rögtön egy bevándorlóknak fenntartott, börtönszerű intézménybe viszik. Itt találkozik a terápiás okból szociális munkásként dolgozó Alice-szel (Charlotte Gainsbourg), akivel azonnal különleges kapcsolat alakul ki kettejük közt.
A film jól bemutatja, hogy éli mindennapjait egy akár évek óta folyamatos szorongásban és bizonytalanságban élő bevándorló, aki munkáról munkára jár, este hat után kénytelen kerülni a buszmegállót, és már attól frászt kap, ha csak meglát egy egyenruhás köztisztviselőt. A folyamatos nyomást célok nélkül lehetetlen elviselni: Samba és nagybátyja éppen ezért egy tóparti házról álmodoznak, melyet akkor terveznek megvenni, ha kellő pénz birtokában végre hazatérhetnek Afrikába.
A főszereplők, Samba és Alice karaktere elég hasonló: mindketten azért küzdenek, hogy kiszakadjanak zsákutcába jutott életükből. Samba bármit megtesz, hogy ismét dolgozhasson és eltarthassa Afrikában hátrahagyott családját, Alice pedig próbálja újrakezdeni az életét. Charlotte Gainsbourg jól hozza a visszafogott, ugyanakkor brutális dühkitörésektől szenvedő egykori munkamániást, akit a laza, jó humorú Samba közelsége teljesen megváltoztat. Bevallom, eleinte eléggé féltem tőle, hogy Omar Sy alakításában folyton az Életrevalók Drissét fogom keresni, a film alatt viszont egyszer sem jutott eszembe a különc ápoló: Sy egy teljesen más, legalább ugyanannyira profi arcát mutatta meg szenegáli menekültként, amihez - az alakítás hitelessége kedvéért – még akcentust is felvett. Nakache és Toledano egyébként nem csak Sy-t tartották meg az Életrevalókból, hanem Clotilde Mollet-t is, őt egy munkaközvetítő cég alkalmazottjaként láthatjuk.
És ha már színészek: a magát brazilnak tettető algériai bevándorlót, Wilsont játszó Tahar Rahim alakítása legalább annyira szórakoztató, mint Sy és Gainsbourg együttvéve. Arról már nem is beszélve, hogy a rendezők részéről elég jó húzás volt behozni a szórakoztató fekete munkás karakterét, aki különc poénjaival jól oldja a kifejezetten feszült helyzeteket is.
Bár a sztori alapvetően egy bevándorló mindennapi kétségeiről és kilátástalan jövőjéről szól, a rendezőknek sikerült kombinálniuk az életszagú drámát és a romantikus vígjátékot anélkül, hogy a film átbillenjen valami giccses, kiszámítható, közhelyes komédiába. Kár, hogy amilyen tudatosan épült a történet, olyan összecsapott volt a befejezés: kifejezetten élveztem, hogy a rendezőknek sikerült elérni, hogy a lassú karakterfejlődésnek köszönhetően fokozatosan ismerjük meg a szereplőket, a film végén viszont elfogyott a kezdeti lendület és baromi gyorsan elvarrták a szálakat. Csalódás, mert a film háromnegyedéig teljesen hiteles élethelyzeteket láthattunk, a végén viszont nem marad elég idő a problémamegoldásra és átvezetésre.
Ettől függetlenül elég valószínű, hogy a Sambát legalább annyira fogják szeretni a nézők, mint az Életrevalókat. A franciákat különösen érintő témaválasztás görbe tükröt tart alapvetően xenofób társadalmuk elé a menekült és bevándorlókérdéssel kapcsolatban, amit ma már lehetetlen ignorálni. A film hitelesen mutatja be, mik az esélyei egy teljesen másik kultúrából származó bevándorlónak egy olyan országban, ahol bár megtűrik, eltökéltségét nem feltétlen értékelik, munkavállalását megnehezítik, feljebb lépési lehetőségét pedig megtagadják. És a legérdekesebb felvetés: mi van akkor, ha két teljesen különböző társadalmi hátterű ember egymásba szeret?
A Sambát a Frankofón Filmnapok keretében egyszer már bemutatták itthon, március 19-től viszont országszerte is játsszák a mozikban. Talán nem csak a franciáknak tart majd tükröt.
