Beleszeretni a partnerbe illúzió, aminek semmi köze a valósághoz!

Olvasási idő kb. 8 perc

Szávai Viktóriával, a Radnóti Színház színésznőjével beszélgettünk költészetről, Helenés jelmezéről és arról, hogy boldog, kiegyensúlyozott nőt játszani feltehetően dögunalom. Arról is őszintén beszélt, mennyire szorongó kamasz volt, vagy hogy hogyan szokott le arról, hogy úton-útfélen beleszeressen partnereibe.

Közel egy év után újra látható a Radnótiban a Dinyés Dániellel közös Weöres Sándor-ested, a Sárkány lehelet, amit márciustól a Sanyi és Aranka Színházban fogsz majd játszani. Kicsit menjünk vissza az időben, hogy lettél pont te az egyik, aki önálló estet ad a társulatból? 

Büfében zajló beszélgetések során felmerült, hogy nekem kéne megcsinálnom az egyik estet az Irodallam című sorozatunk keretein belül. Magamtól biztos nem vágtam volna ilyesmibe a fejszémet, de igazgatónk, Bálint András addig nyüstölt, hogy végül beadtam a derekamat. Első körben Pilinszkyvel akartam foglalkozni, de aztán elbizonytalanodtam, és az utolsó pillanatban jött az ötlet, hogy nekivágok Weöres Sándor verseinek.

"Iszonyatosan szorongó kamasz voltam, elképesztő görcseim voltak még huszonévesen is!"
"Iszonyatosan szorongó kamasz voltam, elképesztő görcseim voltak még huszonévesen is!"Rostás Bianka

Azért is különlegesek ezek az estek, mert nincs rendezőjük, emiatt leginkább egy Színművészetis vizsgához hasonlítható az út, ahogy az előadás létrejön. Nem vágytál a kontrollra?

Olyannyira nem, hogy még a végén se engedtem senkit a közelébe! Ennek praktikussági okai is voltak, úgy éreztem, hogy ez az én ügyem, nekem kell megbirkóznom ezzel a feladattal. Épp az volt benne a kaland, hogy egy olyan dolgot hozzak létre, ami csak az én fennhatóságom alatt áll, és úgy formálódik, ahogy én akarom, ahogy belőlem jön. Mivel versekről van szó, ez teljesen másfajta szöveg, mint amivel nap mint nap dolgozom, ezért az egész olyan lett, mint egy önvallomás. Saját magam teljes kipakolása egy óra tíz percben.

Az megy egyedül is? Azt hittem, ilyenkor csak a rendező tudja kihozni belőletek a jó értelemben vett állatot!

Az úgy volt, hogy az utolsó utáni pillanatban kezdtem el csak próbálni - ahogy szoktam, mert mindent az utolsó pillanatra hagyok. Akkor viszont beköltöztem a próbaterembe és minden nap, kifulladásig toltam. Persze a vers jóval érzékenyebb szöveg, mint a próza; ahogy Jordán Tamás mondja: ha már százszor elismételted hibátlanul a verset, akkor elmondhatod, hogy rendben vagy, tudod. Na, most ezt, ilyen rövid idő alatt teljesíteni elég komoly stresszt okozott, cserébe viszont tényleg olyan volt, mint egy elvonulás, egy nagyon kemény tréning. Dolgozni úgy szeretek, ha totál beszippant az adott ügy, ha van lehetőség száz százalékosan elmerülni benne úgy, hogy az egész idegrendszerem arra álljon rá. Számomra ezek az ideális munkakörülmények. 

Igen, mégis olykor szükségetek lehet a megújulásra, feltöltődésre. Te, aki kis kihagyással a Radnóti színésznője vagy a Színművészeti elvégzése óta, mit találtál ki erre? 

Azt, hogy nem dolgozok túl sokat. Ez persze előny és hátrány is egyben. Évi négy bemutató van egyetlen játszóhelyen, a társulati tagok átlagban két darabban játszanak. Emiatt nem vagyunk szétdarálva, és vannak olyan helyzetek, amikor már szinte kaparjuk a falat, hogy legyen végre valami. Mindig van bennünk egy egészséges munkavágy, ami nagyon jót tud tenni. A másik meg az, hogy elég széles spektrumon mozog a Radnóti repertoárja. Most csináltunk például egy Horváth Csaba rendezte Oresztészt, ami egy fizikai elemekkel átszőtt rendhagyó előadás, Ha egy teljesen más formanyelvvel, egy másik gondolkodással találkozunk, az mindig egyfajta vérátömlesztés.

29-oresztesz-141002-IMG 0852
Szécsi István

Ha már szóba került az Oresztész, azért ott a jelmezed feldobta Helené szépségét!

Az a ruha eljátssza helyettem a szerepet! Mindig azzal viccelek az első antrém után, hogy tulajdonképpen a telefonkönyvet is felolvashatnám, úgyis mindenki csak azt nézi, hogy van-e rajtam bugyi vagy nincs! Mint látvány erős, és jelmeztervezői koncepció volt, hogy Helené legyen a nagybetűs nő. Amúgy imádom ezt a szerepet és sok örömöm van benne, de az első mindig úgyis az lesz, hogy nagyon szép ruhád!

Valahol azt olvastam egy veled készült interjúban, hogy inkább drámai színésznőnek gondolod magad, és elnézve a repertoárt tényleg, csupa boldogtalan nőt játszol...

Ez inkább csak azért lehet így, mert a világirodalom telis-tele van boldogtalan nőkkel. A női szerepek mindig erről szólnak, kiegyensúlyozott, boldog nőt játszani feltehetően dögunalom. De ma már nem gondolkodom ilyen kategóriákban, hogy drámai vagy vígjátéki színésznő...

Most éppen Csiky Gergely komédiáját, a Buborékokat próbáljátok, hiányzott már a vígjáték?

Most egy felüdülés Mohával dolgozni. A Mohácsi testvérek mindig saját anyagból dolgoznak, és sokszor haladnak nehezen a próbák, mert nincs meg a kész anyag, mi meg mint a Mikulást, úgy várjuk a következő öt oldalt, és fogalmunk sincs, hogy mit is csinálunk valójában, de azt nagyon lelkesen próbáljuk. Ennek is megvan a maga szépsége, de most nagyon jó, hogy egy kész, meglévő színdarabot próbálunk, olyat ami minden szempontból kézzel fogható, aminek látjuk az ívét, és van egy bejáratott dramaturgiája. És most azt látom, hogy a Mohát is felpiszkálta ez, ami azt jelenti, hogy mindenki nagyon szenvedélyesen próbál. 

"A világirodalom telis-tele van boldogtalan nőkkel. A női szerepek mindig erről szólnak, kiegyensúlyozott, boldog nőt játszani feltehetően dögunalom."
"A világirodalom telis-tele van boldogtalan nőkkel. A női szerepek mindig erről szólnak, kiegyensúlyozott, boldog nőt játszani feltehetően dögunalom."Rostás Bianka

Nem nagyon látni téged a vásznon, vajon miért?

Nem tudom, ez most nagyon hülyén hangzik, de folyamatosan járok castingokra, és mindig én vagyok a majdnem. Nem is tudom, hány ilyen történetem van, aminek biztos megvan az oka, talán majd egyszer én is megértem. 

Most itt beszélgetünk a Jurányiban, nem vonzanak a független produkciók?

Nyitnék efelé, abszolút. Az mondjuk fontos, hogy mivel van egy tízéves kislányom, szépen kiegyensúlyozódjon a színház és az anyaság. Ha a Radnótiban épp nincs akkora terhelés, akkor nagyon szívesen kalandoznék errefelé.

Apropó Radnótis terhelés, Bálint András nem pályázik újra az igazgatói posztra, tudjátok már, hogy mi lesz a színház sorsa jövő év január elsejétől? 

Hallottunk már nevekről, és lehet azt is sejteni, hogy ki lehet majd a befutó, de ezek csak pletykák, biztosat nem tudunk persze. Azt viszont igen, hogy a pályázatot augusztus végére, szeptember elejére fogják elbírálni, tehát pont évadkezdéskor fog kiderülni... Mivel Bálint Andrisnak december 31-ig szól a kinevezése, a jövő évadot még ő tervezi meg, tehát az első három bemutató még az övé, a negyedik pedig már az új igazgatóé. Mi idáig látunk. 

"Folyamatosan járok castingokra, és mindig én vagyok a majdnem. Nem is tudom, hány ilyen történetem van, aminek biztos megvan az oka, talán majd egyszer én is megértem."
"Folyamatosan járok castingokra, és mindig én vagyok a majdnem. Nem is tudom, hány ilyen történetem van, aminek biztos megvan az oka, talán majd egyszer én is megértem."Rostás Bianka

És aztán?

Aztán, nem tudom, elmegyünk péknek, ha úgy alakul. Sokszor érzem, hogy nem volt már elég ebből az egészből? Vagy csak késztetést arra, hogy végre valami normális dolgot csináljak. Valamit, ami nyugis, amiben nincs ez az állandó kiszolgáltatottság, megfelelési kényszer. Ilyenkor komolyan elgondolkodom, hogy mi mást is tudnék csinálni...

Ez azt jelenti például, hogy nem is látod magad idősen a színpadon?

Dehogynem! Épp ellenkezőleg. Iszonyatosan szorongó kamasz voltam, elképesztő görcseim voltak még huszonévesen is! Most meg azt látom, hogy ahogy telnek az évek, egyre jobban vagyok saját magammal, a dilijeimmel, problémáimmal, komplexusaimmal, meg az összes hülyeségemmel. És 38 évesen persze könnyen beszélek, de most azt gondolom, hogy nincs félnivalóm az öregedéstől, mert egy csomó minden a helyére került bennem, inkább csak kíváncsi vagyok rá, hogy milyen leszek tíz év múlva. Azt gondolom, hogy majd ötvennél lesz egy súlyos fordulópont, de de egyelőre nem parázok ezen. Inkább csak érdeklődve figyelem, ahogy halad az idő. 

"Ahogy telnek az évek, egyre jobban vagyok saját magammal, a dilijeimmel, problémáimmal, komplexusaimmal, meg az összes hülyeségemmel."
"Ahogy telnek az évek, egyre jobban vagyok saját magammal, a dilijeimmel, problémáimmal, komplexusaimmal, meg az összes hülyeségemmel."Rostás Bianka

Ebből én arra következtetek, hogy a szorongásod a szakma kiszolgáltatottságától teljesen hétköznapi és normális dolog, kvázi egy rossz szokás. De te meg tudsz szabadulni a rossz szokásaidtól, hiszen arról is leszoktál, hogy folyton beleszeress a partnereidbe. Tényleg, hogy lehet ezt irányítani? 

Igazából kezelni lehet megtanulni. Szinte kikerülhetetlen, hogy a próbafolyamat során ne mozgasson meg mindenféle dolgot benned a partnered, mert ez mind kémia, lelki nyitottság, magánélet kérdése, szóval megúszhatatlan. De az, hogy ezt hogyan kezeled, megtanulható. Nekem meggyőződésem, hogy miután a színészek kijönnek az egyetemről úton-útfélen beleszeretnek a partnereikbe, aztán miután ezen többször átesnek rájönnek, hogy az egész egy illúzió, aminek semmi köze nincs a valósághoz. Ettől függetlenül persze ez nem jelenti azt, hogy amikor az ember már nagyon bölcs, és helyén kezeli a dolgokat, akkor nem fordulhat elő vele ilyesmi!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
Ezért volt akkora zseni David Lynch: megosztotta titkos módszereit
Ezért volt akkora zseni David Lynch: megosztotta titkos módszereit

Ezek voltak David Lynch különös trükkjei, munkamódszerei.

január 22., 15:10

  • világom
Több millióért árulják a TikTok-os telefonokat a tiltás óta az amerikaiak
Több millióért árulják a TikTok-os telefonokat a tiltás óta az amerikaiak

Elképesztő árakat kérnek egy olyan telefonért, amelyre telepítve van a TikTok.

január 24., 11:40

  • világom
24 dollárért adták el Manhattant, még csak nem is volt átverés
24 dollárért adták el Manhattant, még csak nem is volt átverés

Ma már nem könnyű kideríteni, mennyi az igaz Manhattan megvásárlásának legendájából.

január 24., 07:26

  • világom
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz
Hátborzongató, ahogy ennek az elmegyógyintézetnek a temetője kinéz

Több ezren nyugszanak ott. Nem túl szívderítő a temető története.

20 perce

  • világom
5 gusztustalan tény az ókori görögök életéről
5 gusztustalan tény az ókori görögök életéről

Az ókori görögök élete nagyon eltér a mai emberétől. Ami akkor mindennapinak tűnt, ma kifejezetten gusztustalan lehet.

január 25., 11:40

  • világom
Így élnek ma az emberek Észak-Koreában
Így élnek ma az emberek Észak-Koreában

A világ egyik legelzártabb országa Észak-Korea. Akiknek sikerült elmenekülniük, megdöbbentő beszámolóikkal mutatják be, miként élnek ott az emberek.

január 26., 07:26

  • világom
Ezért a magyar íróért szabályosan megvesztek a nők: igazi gavallér volt
Ezért a magyar íróért szabályosan megvesztek a nők: igazi gavallér volt

Az író lakásába csak azok a nő léphettek be, akiket fia szépnek talált.

január 22., 16:54

  • világom
A 10 legfurcsább állás a világon: van, aki alszik vagy ölelget pénzért
A 10 legfurcsább állás a világon: van, aki alszik vagy ölelget pénzért

Hihetetlen, de ezek a munkakörök léteznek. Te melyik munkát vállalnád el, akár holnaptól?

január 22., 07:26

  • világom
Mindössze 24 napig létezett ez a magyar állam
Mindössze 24 napig létezett ez a magyar állam

Magyarország egy része úgy döntött, önáll államot hoz létre lakóinak.

január 25., 07:26

  • világom
Tömegek csodálják meg a nyilvános vécét: a bécsi házát is túlszárnyalta Hundertwasser
Tömegek csodálják meg a nyilvános vécét: a bécsi házát is túlszárnyalta Hundertwasser

Hundertwasser nem csak Bécsben alkotott maradandót: az ötletei alapján megvalósított nyilvános vécéjében a világ másik végén is gyönyörködnek.

január 23., 05:46

  • világom
Elmozdult a Föld északi mágneses pólusa: a kutatók sem tudják az okát
Elmozdult a Föld északi mágneses pólusa: a kutatók sem tudják az okát

Öt év alatt közel 250 kilométernyivel került arrébb az északi mágneses pólus helyzete, a kutatók nem találtak magyarázatot az okára.

január 27., 11:10

  • világom
Így őrizték meg a titkos tudást a kommunista időszak alatt: 80 év után ismét a saját betűikkel írhatnak a mongolok
Így őrizték meg a titkos tudást a kommunista időszak alatt: 80 év után ismét a saját betűikkel írhatnak a mongolok

A szovjet éra alatt is őrizték titkos írásukat a mongolok, már legálisan is használhatják a különleges betűket. Őket kérdeztük.

január 21., 18:30

  • világom
Ilyen volt a XVI. századi Tinder: uralkodói házasságok köttettek általa
Ilyen volt a XVI. századi Tinder: uralkodói házasságok köttettek általa

VIII. Henrik király aktívan használta ezt a szolgáltatást, jóval a Tinder előtt.

január 16., 16:45

  • világom
Nyolc méteres kígyót fedeztek föl: videóra is vették
Nyolc méteres kígyót fedeztek föl: videóra is vették

Nem mindennapi látvány a több mint 200 kilós kígyó.

január 21., 13:35

  • világom
A világ mélyebb tava: elnyelné az összes többit
A világ mélyebb tava: elnyelné az összes többit

Egyes népek szentként tisztelik a világ legmélyebb tavát, sőt még sokan ma is tengerként emlegetik.

január 21., 07:26

  • világom
Egy megromlott házasság miatt lett olyan szigorú a trianoni döntés: vajon igaz a legenda?
Egy megromlott házasság miatt lett olyan szigorú a trianoni döntés: vajon igaz a legenda?

Clemenceau fia magyar nőt vett feleségül, de Michnay Ida nem tudta a trianoni döntést pozitív irányba befolyásolni.

január 26., 18:30

  • világom
A Föld legnagyobb csodája: a tóban lévő sziget, amiben egy tóban lévő sziget van
A Föld legnagyobb csodája: a tóban lévő sziget, amiben egy tóban lévő sziget van

Egy tó és rajta egy sziget egymagában is szép, hát még ha az egész megsokszorozódik.

január 26., 10:06

  • világom
Árva lány találta fel Svédország híres cukorkáját: tragédiák sora vezetett idáig
Árva lány találta fel Svédország híres cukorkáját: tragédiák sora vezetett idáig

Noha nem volt könnyű nőként boldogulni a 19. századi Svédországban sem, Amalia Erikssonnak sikerült: feltalált édessége máig népszerű.

január 26., 15:10

  • világom
Már az ókorban elkezdődött az emberiség elbutulása: ennyivel csökkent az IQ Rómában
Már az ókorban elkezdődött az emberiség elbutulása: ennyivel csökkent az IQ Rómában

Az egész emberiség szellemi fejlődésére hatással volt az ókori rómaiak felelőtlensége.

január 17., 07:26

  • világom
Különleges szerkezet tartja sínen az 500 km/órával száguldó vonatot
Különleges szerkezet tartja sínen az 500 km/órával száguldó vonatot

Közép-Európában el sem tudjuk képzelni azokat a mágneses vonatokat, amelyek 500-as sebességnél is gyorsabban száguldanak a síneken. Nem is akárhogy!

január 16., 08:05

  • világom
A boszorkány átka vált egy ország jelképévé
A boszorkány átka vált egy ország jelképévé

Vannak szobrok, amelyekről azonnal tudjuk, hogy melyik országban állnak. Az egyik legismertebbet állítólag egy boszorkány átkának köszönhetjük.

január 18., 19:30

  • világom
Egy rohadt gyümölcs segített megnyerni a második világháborút
Egy rohadt gyümölcs segített megnyerni a második világháborút

Ki gondolta volna, hogy ilyen nagy hatása lehet a háborúra egy egyszerű gyümölcsnek?

január 19., 18:30

  • világom
Három napra betemette a hó a luxusvonatot – így élték túl az utasok
Három napra betemette a hó a luxusvonatot – így élték túl az utasok

Síelők jutottak el 72 óra elteltével a luxusvonathoz, takarókat, élelmet és gyógyszereket vittek az utasoknak.

január 20., 08:06

  • világom
Így szórakoztak az ókorban
Így szórakoztak az ókorban

Már az ókor előtti időkből is fennmaradtak leletek, amelyek elárulják, hogy mi volt az emberek egyik fő szórakozása.

január 19., 06:00

  • világom
A középkor legfurcsább perei: állatok a vádlottak padján
A középkor legfurcsább perei: állatok a vádlottak padján

Egész ügyesen védte a patkányokat az ügyvédjük, de egy disznó már nem úszhatta meg a súlyos büntetést.

január 18., 18:30

  • világom
Komoly pénz üti annak a markát, aki bejelenti az utakon szabálytalankodókat Vietnámban
Komoly pénz üti annak a markát, aki bejelenti az utakon szabálytalankodókat Vietnámban

Így próbálják rávenni az embereket a szabálykövetésre az utakon.

január 18., 17:30

  • világom
Falujukból kitett jószágokért rajong a világ: ők a sziget kedvencei
Falujukból kitett jószágokért rajong a világ: ők a sziget kedvencei

A világ másik végéből is képesek elutazni erre a szigetre a különös élményért.

január 20., 14:35

  • világom
Ez az oka annak, hogy 1831-ben kék volt a Nap
Ez az oka annak, hogy 1831-ben kék volt a Nap

A kékre színezett Nap évekre megváltoztatta a földi életet.

január 19., 08:36

  • világom
A forgalomban lévő pénz 98 százaléka hamis ebben az országban
A forgalomban lévő pénz 98 százaléka hamis ebben az országban

A bankjegyeinek jelentős részét illegálisan nyomtatták, a pénzhamisítás gyakorlatilag mindennapos tevékenységgé vált.

január 18., 08:35

  • világom
Ezek voltak 2024 legbotrányosabb reklámjai
Ezek voltak 2024 legbotrányosabb reklámjai

Nem azt a hatást érték el ezek a 2024-es reklámok, mint a készítőik szerették volna.

január 20., 13:35

Érdekességek