Az Állampolgári ismeretek figyelemfelkeltésre játszik, de csak sztereotípiákat mutat. Mégis élvezhető.
A Studió K fogadta be a Zsámbéki Színházi Bázison tavaly bemutatott Állampolgári ismeretek című előadást, aminek főszerepéért pár hete a Legjobb Férfi Színésznek járó díjat kapta Ivanics Tamás a VII. Kaposvári Biennálén. Elmentünk, hogy megnyugodhassunk, valóban jó kezekbe került-e a legjobb fiatalnak járó elismerés. A rossz hír: a darab sajna nem túl jó. A jó, hogy mégsem kellett csalódnunk.
Mark Ravenhill neve nem ismeretlen itthon, Shopping and Fucking című darabja a kétezres évek elején már megfutotta nálunk is a címe alapján nem annyira meglepő botrányköröket. Ebben a darabjában az ijesztő címe ellenére hétköznapi problémákat feszeget, túlságosan is ismerős köntösbe bújtatva: tulajdonképpen egy stílusgyakorlat fiatal színészek számára. Talán pont azért, mivel fiatalok tudják csak előadni, az Állampolgári ismeretek mégis inkább volna való a Színművészeti falai, semmint nagyközönség elé, hiszen csupa olyan kérdéssel néz szembe, amivel találkozhatnak, akik játsszák.
Jelen esetben azonban ezek a fiatalok nem is annyira fiatalok már, és ez sajnos érződik az előadás bizonyos pontjain. Egy középiskolai végzős osztály hétköznapjait figyelhetjük meg, ahol mindenkinek megvan a maga baja. Akad köztük homofób, antiszemita, ostoba liba, stréber és rosszindulatú lány (bár a rosszindulat szinte mindegyik szereplő általános jellemvonása), akikkel szemben szépen fel vannak sorakoztatva az áldozatok: az ereit vagdosó, önmagát elfogadni képtelen csúnya lány, a nemi identitásával küzdő, fokozatosan főszereplővé váló fiú, és a folyamatos buzizásnak kitett szívós alter.
Persze az eredeti darabot a dramaturg Boronkay Soma a magyar viszonyokra húzta, tehát cigányozik is rendesen az amúgy saját keresztnevén szólított Mohácsi Norbert, miközben felolvas Állampolgári ismeretek (Társadalomismeret) órán. Figyelni senki nem figyel, nem is lehet, még a tanár (Pál András) is csak esemesezik. Mikor végre kicsengetnek, beindul az élet, de a színpadon így is karakírozottnak tűnik az előadás, mondjuk leginkább a darab gyengeségeiből adódóan. Spiegl Anna érvagdosó lányán és a meleg fiút játszó Ivanics Tamás karakterén kívül ugyanis az összes többi szereplő csak jelzésszerű közhely, nem lehet mögéjük valódi személyiséget rakni, általánosítások. Senkiről nem derül ki, hogy miért lett azzá, aki, és valójában egyedül Fige Attila áll korban elég közel az általa játszott vérjobbos karakterhez, de róla sem tudni, hogy miért pont emögé menekült ezredrangú jósnő anyja (Nagy Mari) elől.
Szomorú az is, hogy a lányoknak nem nagyon osztott lapot a műben Mark Ravenhill, ezért az első padsorban ülő buta (Krajcsi) Niki és a csúnyácska-okos barátnője (Gergely) Rozi alig tudnak mit játszani (bár utóbbinak nagyobb szerencséje volt, még így is ki tud emelkedni). Bazsi a legértelmezhetetlenebb karaktere a darabnak, Viktor Balázs mégis ügyesen oldja meg a feladatot pusztán azzal, ahogy megéli a vele történteket.
A színészi játék viszont erős, ha a felnőtt ember el tud vonatkoztatni attól, hogy az okokat keresse, élvezhető is. Ebben nagy szerepe van Spiegl Annának és Ivanics Tamásnak, akik egyedüliként juthattak el valahonnan valahová a darabban, játékukat nézve nincs ideje az embernek bosszankodni a hiányosságokon. Mert jó kiemelni és megmutatni egy szeletét olyan társadalmi problémáknak, amik valóban fennállnak, de szimplán sztereotípiákkal és káromkodásokkal felhívni a figyelmet arra, ami történik, már régóta édeskevés.
