Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Máktea, Codeine, morfium, szipuzás, anyagozás, avagy olvasson arról, mivel repültek a szocializmusban!
Hétköznapok nyomában
Április 28-án mutatták be a Muzikum Klubban a Repülök a gyógyszerrel – A kábítószerezés története a szocialista Magyarországon című könyvet, amely a diktatúra és a drogozás viszonyát vizsgálja, személyes visszaemlékezések, dokumentumok és interjúk alapján. A kötetet jegyző három szerző közül Bajzáth Sándor, egykori droghasználó a főszereplő, hiszen a kötet jelentős részét a vele készített életútinterjú teszi ki. Az 1965-ben született Bajzáth őszintén beszél gyerekkoráról, jómódú, őt elkényeztető családjáról, majd fiatalkoráról, az 1980-as évek elejének szürke és nyomasztó Budapestjéről. Elmeséli, hogyan kezdett el anyagozni egy Ági nevű lánnyal, hogyan lett végül függő, aki számára már semmi más nem számított, csak az, hogy megszerezze a drogokat.
A kötet másik két szerzője elemzi és értelmezi Bajzáth történeteit. Dr. Rácz József pszichiáter a hazai addiktológia egyik úttörője, aki az orvos szempontjából elemzi függést és a függőkkel készített interjúkat. Tóth Eszter Zsófia történész, a szocialista korszak egyik legjobb hazai kutatója, aki a mikrotörténetírás eszköztárával elemzi a Kádár-rendszert. A módszer lényege, hogy a hétköznapi jelenségek és a hétköznapi emberek felől közelít a történetiség, az emlékezet és a feltárás problémáihoz, és azokból von le általános társadalomelméleti következtetéseket. Puszi Kádár Jánosnak című kötetében a szocializmus gyáraiban dolgozó munkásnőkkel készített interjúit dolgozza fel, míg a szintén most megjelent, Murai Andrással közösen jegyzett Szex és szocializmus című könyvben a diktatúra és a szexualitás kapcsolatát vizsgálja korabeli dokumentumok, újságok, művészeti alkotások, és természetesen interjúk segítségével. Nem véletlen tehát, hogy a drogozás és a diktatúra kérdéskörét is történettudományi problémaként kezeli.
A kötetben Bajzáth Sándor mellett nyilatkoznak más egykori droghasználók, pszichiáterek és rendőrök is. Az egyik legérdekesebb fejezet, amikor Bajzáth 25 év után újra találkozik Gábriel György ifjúságvédelmi nyomozóval, aki többször is letartóztatta őt.
A Repülök a gyógyszerrel olvasása közben kényelmetlenül ismerős az érzés, ahogy a szocializmusban a droghasználatot nem orvosi, hanem rendőrségi ügynek tekintették, pszichiáterek először az 1970-es évek legvégén kezdtek felfigyelni a témára. A másik fontos adalék, hogy a szerhasználatban a rendszerváltás nem 1989-ben, hanem jóval később, 1994 körül jött el, ekkoriban kezdett terjedni a heroin és a kokain. Előtte leginkább receptre kapható gyógyszerek (Hydrocodin, Codeine, Noxyron) ragasztó, vagy máktea voltak a használt anyagok. A kötet bemutatóján Bajzáth Sándor elmondta, hogy a receptre kapható gyógyszerek nagyon olcsók voltak, a közös szerfőzés pedig összekovácsolta a drogos közösségeket, így a pénz valójában csak akkor kezdett el tényezővé válni, amikor a ma is ismert, házilag már nem előállítható szerek megjelentek a piacon.
Ez az anyag éppen jó
A könyv egyik erénye, hogy őszintén beszél a drogozásról, miközben egyáltalán nem csinál kedvet hozzá. Az interjúkban és a visszaemlékezésekben az anyagozás mellett megelevenednek a diktatúra mindennapjai és a korabeli alternatív közeg is: a galerik, a zenekarok, a szubkultúrák, a korabeli értelmiség és művészvilág számos alakjával együtt. Megjelennek a magyar hippik, a korai punkok és olyan, ma már kultikus együttesek, mint a Vágtázó Halottkémek, az Európa Kiadó vagy a Beatrice. A kötet címe is idézet, a Kontroll Csoport Ez az, ami éppen kell című számából: “Ez az, ami éppen kell, repülök a gyógyszerrel, ez az adag éppen jó, ez az anyag éppen jó.”
A könyv másik erénye inkább műfaji. Magyarországon ritka a laikusok számára is érthető, mégis tudományos igénnyel megírt kötet. A tudományos szöveg és az esszé határán mozgó fejezetek átgondoltak és módszertanilag is megalapozottak, megértésükhöz ugyanakkor nem szükséges társadalomelméletből doktorálni. Ennek a magyarországi tudományosságban (néhány jó példát leszámítva) nincs kultúrája. Tóth Eszter Zsófia meg is jegyezte a bemutatón, hogy a történészeknek ez a kötet valószínűleg “lájtos” lesz. Pedig sokszor több értelme van jól megírni egy sokak számára érthető szöveget, mint publikálni egy tanulmányt, amit a szerzővel együtt öten olvasnak el.
Függőség és szabadság
A szocialista korszakban a szerhasználat és az ehhez kötődő szubkultúrák tabutémának számítottak. A drogozást – a szexualitáshoz hasonlóan – a nyugati filmek, a hippikolóniák, a szocialista rend erkölcseihez nem alkalmazkodó társadalmi csoportok sajátosságának tartották. "Ha nem beszélünk róla, nem létezik" – lehetne összefoglalni a Kádár-rendszer hozzáállását a drogozáshoz. Ez persze nemcsak a kábítószerre volt igaz: az „aki nincs ellenünk, velünk van” jelszóból világosan látszik, hogy a rendszer a passzivitás gyakorlatát próbálta megvalósítani. A diktatúrában - ugyanúgy, ahogyan a szigorú vallásban is - tabu a test. A Kádár-rendszer mocsaras állóvize pedig kifejezetten prűd volt, ami nem meglepő, hisz állítólag maga Kádár is.
A kötetből kiderül, hogy többek között az 1980-as évek szürke, kilátástalan világa volt az, amely Bajzit a drogozásba sodorta. „Tudtam, hogy már tíz éve ez van, valószínűleg harminc év múlva is ez lesz, és valahogy úgy benne van ez a „nincs jövő” érzés, nem érdekelt semmi, nihil van. Az 1980-as évek elejének világa, ahogyan éltek az emberek, a bajuszos-pajeszos férfiak a műbőr aktatáskájukkal, kurva rossz minőségű cipőjükkel, meg a műszálas garbóikkal.”
A kötetben többször említődik Margarethe von Trotta Ólomidő című filmje, mint a rendszer metaforája, de beugorhatnak a Megáll az idő ikonikus részletei is. Ahol a szar is le van szarva, ott valóban úgy tűnik, a rendszer örökké tart. Az anyagok, ha rövid időre, de jobb és főleg szabadabb világba vezetnek - ez a könyv fő kérdésfelvetése, és a tétje is. Hogyan válik a drogozás nyújtotta szabadság a függőség rabságává, és hogyan lesz a diktatúra alternatívája a drogozás szabadsága? Szabadság, rabság és függőség bonyolult mintázata rajzolódik ki a kötetben, amelyben a diktatúra és a függőség megfeleltethetővé válnak.
Vissza a jövőbe
A kötet nemcsak a drogozásról beszél, hanem azokról a tabukról is, amelyek még mindig jelen vannak. Nem egészséges az a társadalom, amelyik inkább a függőségekbe menekül, minthogy kibeszélje a problémákat, ahol a pszichiátert még mindig dilidokinak nevezik, ahol a rendszer kedvenc újságírójának lehet zsidózgatni, ahol lehet aktivistákat nyilvánosan lebuzizni, meg történelemhamisító emlékműveket bármiféle társadalmi párbeszéd nélkül építeni. Ne legyenek illúzióink: a Kádár-rendszer mechanizmusai itt vannak még ma is.
Tóth Eszter Zsófia arra a kérdésre, hogy miért tartják fontosnak a kötet témáját, azt válaszolta, hogy meg akarta tudni, hogy miért ivott mindenki gyerekkorában, és hogy miért van az, hogy ma is előbb menekül valaki az alkoholizmusba, minthogy a nyilvánosság elé tárja családi gondjait, vagy munkahelyi nehézségeit. Mintha erősebb volna az, aki iszik, mint az, aki beszél.
A Repülök a gyógyszerrel elgondolkodtató kötet, és nem elsősorban a múlt, sokkal inkább a jelen és a jövő miatt.
