Nemrég egy magazin felkérésére készítettem egy összeállítást, amelyben az elmúlt tíz év legforróbb tévés szexjeleneteit idéztük fel. Az HBO saját gyártású sorozata, aGirls(magyarul Csajok) című sorozat feltétlen tisztelőjeként evidensnek tartottam, hogy a főhősnő megannyi bizarr és naturalista aktusa közül minimum egy bekerül a szórásba. Nem kicsit döbbentett meg, amikor a szerkesztőm elárulta, a sorozat „nem jött be Magyarországon”, és „az olvasók nem szeretik” Hannah-t, a főhősnőt. Az információ annyira meglepett, hogy rögtönzött közvéleménykutatásba kezdtem a magyar weben, eredetileg azzal a céllal, hogy bebizonyítsam: márpedig a Csajok nálunk is nyilván ugyanolyan menő, mint bárhol máshol a világban. Ám hosszas kutatómunka után megdöbbenve tapasztaltam, a szerkesztőnek igaza volt: a magyar nők számtalan fórumon egyenesen gusztustalannak, idegesítőnek, és élvezhetetlennek bélyegzik meg a Girlst – azt a sorozatot, amelyet a Vogue főszerkesztőnője, Anna Wintour „az új Szex és New Yorknak” nevezett, a magazin címlapja pedig a televíziós komédia királynőjének kiáltotta ki a polihisztor főhősnőt, Lena Dunhamet. Mindezt annak dacára, hogy a lány alkata valóban cseppet sem emlékeztet a klasszikus Vogue modellekére.
Olyan, mint a Szex és New York, csak teljesen más
Még mielőtt belefolynánk, hogy miért csapja ki a biztosítékot a magyar közönségnél a Girls, kicsit ismekedjünk meg a csajokkal – mert abban a reményben élek, hogy legalább aki eddig nem ismerte, az rákattan majd a sorozatra. A sztori négy New York-i (egészen pontosan brooklyni) lány történetét meséli el, akik mindannyian meglehetősen különböző karakterek. Eddig valóban úgy festhet a dolog, mintha mindez egy gyenge Szex és New York utánérzés lenne, ám amíg Carrie, Samantha, Miranda és Charlotte sztorija inkább a glossy lapok közönségét célozta meg, akiket a drága koktélok, menő éttermek és designer ruhák mozgatnak meg, Hannah, Jessa, Shoshana és Marnie történetei már-már ijesztően életszagúak. A főhősnő egy kis mellű, nagyseggű csaj, aki a napjai jelentős részét depresszív önmarcangolással tölti, a pasija pedig közel sem „Mr. Big”: a millió dolláros mosolyú sármőr helyett egy esetlen, szexmániás langalétával kavar, aki olyanokat mond neki az ágyban, mint hogy „csorogni fog rólad a geci”. Jessa egy non-stop beszívott hipszter, Shoshana egy spánielfejű zsidó lány akinek sosem áll be a szája, Marnie pedig a mindannyiunk számára ismerős, elkényeztetett kis királynő.
Cukormázat és cirkuszt a népnek!
Itt kanyarodunk vissza a kérdéshez, hogy mégis mi bajuk az embereknek az őszinteséggel – azzal, hogy egy sorozat olyannak mutatja be a világot, amilyen? Valóban nem durrogtat mindenki spontán fergeteges poénokat percenként, a lányok nem alszanak full sminkben, senki sem lesz egyszercsak híres, gazdag, vagy találja meg a nagy őt, akivel boldogan élhet, míg meg nem halhat. A választ egy barátnőm adta meg - aki egyébként meglepően emlékeztet Hannah-ra, ezért is voltam különösen kíváncsi az ő véleményére. Az ítélet szerint a lányok eleget bajlódnak azzal, hogy megpróbáljanak megbékélni a saját tökéletlenségeikkel, miközben az éhhalál szélén állva küzdenek egy normális melóért, ráadásul a problémázó, panaszkodó és szétesőben lévő barátokat is igyekeznek kezelni. „Ha ilyesmit akarok látni, egyszerűen tükörbe nézek, vagy kimegyek az utcára” – mondta. A választ persze elfogadom, ugyanakkor letaglóz, hogy míg a „műanyagságáról” híres Amerikában végre elindult egy természetes és egészséges változási folyamat, és itt egy sorozat, ami a flitteres-gliteres, hamis valóság bemutatása helyett valami igazit kínál, nálunk még mindig az agyjátszásra, a „mintha” művészetre van igény.
Már megint az a gusztustalan szex!
A másik gyakori ellenérzés a Girlsszel kapcsolatban szintén elég sokat elmond rólunk, magyarokról: „Túl sok benne a szex.” A már említett Vogue lapszámban, a főszerkesztő levelében Anna Wintour viccesen mesélte: elküldte az első szezont egy barátjának, aki épp kórházban lábadozott, az illető pedig az első pár rész után küldött neki egy sms-t: „Miért küldtél nekem pornófilmeket?!” Lássuk be, olyan világban élünk, ahol a tévésorozatok szexjelenetei egyre inkább súrolják azt a bizonyos 18-as karikát – legyen szó a Trónok harcáról, vagy épp a True Bloodról, de ez valahogy senkit sem zavar. A Girlsben sokkal kevésbé a testiség mennyiségével, mint inkább a milyenségével nem tudnak kibékülni az emberek: nincs szépen bevilágított hálószoba, nem gyönyörű testű emberpéldányok szexelnek balettba illő mozdulatokkal, romantikus zenei kísérettel. Itt olyan a szex, amilyen a valóságban: néha ötperces, néha vad, néha balul sül el, néha megjátszós, néha pedig fergeteges. A dugás után következő képkocka pedig nem illedelmesen nyakig betakarózott, kifogástalan sminkű, a férfi széles vállához bújva enyhén pihegő színésznőt mutat, hanem egy izzadt lányt, aki pucéran elcsámpázik pisilni,majd magára húzza a kedvenc, kinyúlt pólóját. Nem csoda, hogy annyian vannak, akik képtelenek rá, hogy élvezzék a szexet és megbékéljenek a saját szexualitásukkal, ha az efféle, valósághű jeleneteket kiábrándítónak bélyegzik meg. Hogyan is engedhetné el magát a valódi szexben az, aki elhiszi, hogy minden együttlétek etalonját látta a Szex és New York 2-ben, mikor is Samantha egy luxuskocsi motorháztetején, selyemkombinéban szexelt a tengerparton, a háttérben puffogó tűzijáték fényénél...?
Amíg tehát a világ egy új kultikus tévésorozatot ünnepel, amely jövőre a negyedik sikeres évadba lép, és az Emmy-től a Golden Globe-ig az összes fontos díjat bezsebelte, nálunk megy a szájhúzás. Kár érte, mert a Girls tényleg olyan show, amiből a pasik is rengeteget tanulhatnának a valóságos hús-vér nőkről (nem pedig a picsogó kirakatbabákról); a nők a lányok közötti igaz barátságról (nem pedig a levegőbe puszizkodós „öri bari fílingről”), és úgy általában véve: mind sokat tanulhatnánk az őszinte, sallangok és felesleges manírok nélküli létezésről. Úgy tűnik, volna mit.
