Melegek vagyunk, nem felejtünk - LMBT történelmi hónap

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiállni az LMBT jogokért végre se nem ciki, sem nem marketingszempontból veszélyes állásfoglalás.

Ha eddig azt hitte, hogy buzinak lenni pár éve jött divatba, vagy minden meleg feszes kis shortot visel bőrdzsekivel és kackiás bajusszal, a leszbikusoknál meg genetikai adottság a favágóing, és hogy a fogukkal nyitják ki a sört, az LMBT Történeti hónapot önnek találták ki! Meg akkor is, ha csak úgy jól akarja magát érezni, és nyitni akar a világ színeire. Februárban kulturális és történelmi programok tucatjai várják Budapesten, Szegeden, Miskolcon és Tahitótfalun. Ahogy a szervezők ígérik: „A rendezvénysorozat különböző egyesületek, közéleti személyek, művészek és elismert kutatók közreműködésével vizsgálja a történelmet és a kultúrát az LMBT közösség nézőpontjából.”

Csendes, intellektuális tiltakozás

A nemzetközi szinten évről évre megrendezett fesztivál Amerikában LGBT History Month néven fut már kerek húsz esztendeje, mára a pedig komoly hagyománya van világszerte, Angliától és Írországtól Csehországon, Szlovákián, és Szlovénián át egészen Romániáig és Litvániáig – tavaly óta pedig Magyarországon is megemlékezünk róla. A szervezők szándéka szerint a rendezvénysorozat lehetőség arra, hogy gondolatokat cseréljünk a magyar LMBT múltról, azokról az értékekről, amelyeket ez a közösség létrehozott, és amik eddig nagyrészt láthatatlanok maradtak.

„A Történeti Hónap csendes, intellektuális tiltakozás az ellen, hogy a közösség múltja és értékei kiszoruljanak a nemzeti kultúra és történelem fogalmából. Mindig is voltak olyanok, akik a rendszer elvárásaival szemben is felvállalták magukat és a közösség érdekeinek képviseletét. Az LMBT Történeti Hónappal célunk, hogy felelevenítsük az LMBT mozgalom kezdeteit és szereplőit, valamint a régen, akár a középkorban élt, mai fogalmainkkal LMBT-nek nevezhető alkotó személyiségeket, közösségeket. A múlt feltárásával, vizsgálatával és tudatosításával a jelenünket és jövőnket is formálhatjuk” - áll a hivatalos sajtóközleményben.

"Önmagam vállalása a boldogság feltétele"

Az 2014-es LMBT Történeti Hónapot február 1-én Kis János nyitotta meg a Toldi moziban. A filozófus és politikus - aki heteroszexuálisként már évtizedek óta nyíltan kiállt az LMBT emberek jogaiért - így köszöntötte a programsorozatot: „Ki gondolta volna húsz évvel ezelőtt, hogy Magyarországon évről évre egész hónapos LMBT fesztivált fognak rendezni? Ki gondolja ma, hogy ezt előbb-utóbb betilthatják? Bárhogy alakuljon a világ sora, önmagunknak tartozunk azzal, hogy nem hódolunk be az ökölrázó obskurantizmusnak. Eörsi István barátomat idézem, aki az Önök barátja is volt. Nincs alku: nem engedhetek abból, hogy az vagyok, aki vagyok. Önmagam vállalása: ez a boldogság feltétele. Azért élünk, hogy boldogok lehessünk." Ebben a szellemben elképesztő mennyiségű jó program készülődik – íme néhány, a teljesség igénye nélkül...

Kis János
Fotó: Erdélyi Tea

Kúlturfeszt a javából

A fesztivál egyik hazai apropója az éppen húsz évvel ezelőtt oly sok visszhangot keltett „Szivárvány-ügy” volt. Ekkor alakult meg a Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért, amelynek bejegyzését akkoriban bíróság valamennyi fokon elutasította. A programsorozat során a szervezet egykori alapítói is megszólalnak: február 22-én, szombaton 16:00 órától a Bálint Házban idézik fel a két évtizeddel előtti eseményeket. A Facebook oldalán rendszeresen vintage irodalmi lovestory-kat megosztó Nyáry Krisztián is a szervezők vendége - könyvében ugyanis álltja, a Himnusz szerzője, Kölcsey Ferenc meleg volt, és államférfiakhoz fűzték titkos romantikus szálak. Február 8-án 18:00 órától Margócsy István, Szendi Nóra és Csehy Zoltán irodalomtörténészekkek vitatja meg a megosztó témát a Pepita Ofélia Bárban. Lesz még sok-sok filmvettés, kerekasztalbeszélgetés, sőt, felolvasás is: Czeizel Gábor „R&V, avagy a Hold és a Nap bukásra ítélt násza" című, Arthur Rimbaud-ról és Paul Verlaine-ről szóló darabját olvassák fel Makranczy Zalán, Hajdú László, Szinetár Dóra és Tóth Jocó - február 7-én, pénteken 18:00 órakor, szintén Pepita Ofélia Bárban. A teljes programot itt keresse.

Társadalom és homofóbia

A programok között böngészve akadtam rá a "Buzi Újhullám" nevű csoportra, akik pont elég provokatív nevet választottak maguknak ahhoz,hogy felkeltsék a kíváncsiságomat. Mint kiderült, egy tavaly nyáron alakult csoportosulásról van szó, amelynek tagjai az LMBT ügyeket és a homofóbiát elválaszthatatlannak tartják az adott társadalmi és gazdasági helyzettől, elutasítanak mindenféle elnyomást és elkötelezettek a szociális jogok iránt. "Feladatunknak tartjuk, hogy az eddigi megközelítések mellett új hangokat szólaltassunk meg, hogy együtt tudjunk gondolkodni fontos kérdésekről vagy akár fordulópontokról." A Buzi Újhullám az LMBT történelmi hét során egy szerepjátékkal készül, amelyben a közönség és az előadó is aktívan közreműködik. "A játékban politikai, gazdasági és társadalmi események jellemző, gyakran „közhelyes” értelmezései egy vitában ütköznek, amivel a párhuzamos, szubjektív, akár egymást kizáró igazságokat szeretnénk megmutatni a társadalomban. Az ezt követő beszélgetésen olyan kérdéseket boncolgatunk, hogy például mi az összefüggés az őszödi beszéd és a felvonulás megtámadása közt, vagy hogy a támadás visszavetette vagy éppen új lendületet adott-e a mozgalomnak." - mesélte a Díványnak Feró Dalma, a csoport egyik alapítója. 

Mióta menő LMBT-friendly-nek lenni?

Mindig is menőbb volt, mint ítélkezni és pálcát törni mások felett - de az elmúlt néhány év során mintha igazán nagy változás történt volna. A Történeti Hónap főszervezői a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület, mellettük pedig több, mint húsz csoport csatlakozott programszervezőként a kezdeményezéshez - köztük az Amnesty International Magyarország emberjogi harcosai, az Atlasz Sportegyesület, a Budapest Pride – a büszkeség menetének szervezőit, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciója, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete, a Szimpozion Egyesület, a Szivárványcsaládokért Alapítvány, és a Werk Akadémia. Mindez azért fontos, mert úgy fest, a „melegfelvonulásként” emlegetett békés tüntetést támogató Nyitottak vagyunk! akció tényleg megtörte a jeget tavaly: kiállni az LMBT emberek jogaiért végre se nem ciki, sem nem marketingszempontból veszélyes állásfoglalás. Ez már önmagában is hatalmas dolog – a mostani programsorozat pedig azt segíti elő, hogy ne csak a szervezetek, de az egyén is megértse és elfogadja az emberi szexualitás és szerelem természetes sokféleségét, és azt, hogy az LMBT szubkultúra nem a globalizáció és a liberáldiktatúra vadhajtása: melegek mindig is voltak - és lesznek is, amíg világ a világ.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Steiner Kristóf
Steiner Kristóf
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem véletlenül van tele állatokkal Frida Kahlo híres képe: drámai események állnak a háttérben

A mexikói születésű Frida Kahlo azon kevés festők közé tartozik, akiknek egyedi stílusát a képzőművészetekben kevésbé jártas szem is gyakran felismeri; és aki saját festői látásmódjával egy olyan vizuális világot teremtett, ami évtizedekkel túlélte őt – népszerűsége pedig a mai napig töretlennek tűnik. Az ikonikus vizualitás mellett azonban a latin-amerikai művésznő karakterével a szenvedés is – már életében – összefonódott, tragikus sorsa gyakran festményeiben öltött formát.

Offline

Neki köszönhetjük a Jancsi és Juliskát: Dorothea Wild ihlette a leghíresebb Grimm-meséket

Amikor a Grimm fivérek nevét halljuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Jacob és Wilhelm maguk találták ki a gyerekkorunkat végigkísérő, sokszor rémisztő történeteket. A valóságban azonban a testvérpár inkább elszánt gyűjtő volt, mintsem szépíró. Járták a vidéket, történetmesélőket kerestek, a legnagyobb kincsükre pedig közvetlenül a szomszédságukban bukkantak rá. Egy fiatal, élénk képzelőerejű lány, Dorothea Wild nélkül a világ ma sokkal szegényebb lenne: ő volt az a rejtélyes múzsa és mesemondó, akinek a Jancsi és Juliskát, valamint számos más, halhatatlan klasszikust köszönhetünk.

Világom

Aquapark a 17. században: rejtett szökőkutakkal fröcskölte le sznob vendégeit a salzburgi érsek

Képzeljük csak el, hogy a 17. század elején járunk. Elegáns, selyembe és bársonyba öltözött arisztokraták, grófok és püspökök sétálgatnak egy csodálatos barokk kastély kertjében, halk zene szól, az asztalok roskadoznak a finom falatoktól. A házigazda intésére a vendégek helyet foglalnak a márványasztal körül, ám az emelkedett hangulatot hirtelen sikoltozás töri meg: a kőpadokból és a földből váratlanul jéghideg vízsugarak lövellnek a magasba, bőrig áztatva a gyanútlan, merev etikett szerint feszengő úri társaságot. Mindez nem egy modern kandi kamera forgatókönyve, hanem a salzburgi Hellbrunn-kastély mindennapos valósága volt bő négyszáz évvel ezelőtt.

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.