Brutalitással készül az Oscarra a magyar filmipar

Szász János új filmjét neveztük az Oscar-díjra: A nagy füzetben egy ikerpár küzd a világ ellen.

Ritkán van olyan tömeg egy sajtóvetítésen, mint most, ahol Szász János A nagy füzet című filmjét mutatták be. Nem véletlen a várakozás: ez az első film, melyet a Filmalap finanszírozott, ráadásul ezt nevezzük az Oscar-díjra, Karlovy Vary-ban pedig már tarolt. Ehhez képest csalódást okozott.

Kristóf Ágota, Svájcban élő magyar írónő még 1986-ban írta meg a film alapjául szolgáló regényt, ráadásul franciául. A nagyon sok nyelvre lefordított mű születésekor Kristóf - későbbi visszaemlékezései szerint - még nem volt birtokában tökéletesen a nyelvnek - állítólag ez az oka, hogy a könyv szinte csak tőmondatokból áll.

A trilógiává duzzadt regény főszereplője egy ikerpár, akiket édesanyjuk a háború elöl a vidéki nagymamához költöztet. Ám a nagymama nem a szeretet és a biztonság megtestesítője, a fiúkat egyszerűen szukafattyaknak nevező nagyszülő mellett nem könnyű az élet. A fiúk a frontra távozó apjuktól kapott búcsúajándékként egy füzetetet kapnak, amibe mindent le kell írniuk, ami velük történik. Nincs könnyű dolguk, a cél a túlélés - kérdés milyen áron. A regényben nem jelennek meg érzelmek, a kijelentő módú írás szikár, távolságtartó, ezt próbálta Szász leképezni - csak közben a lélek veszett el valahol..

Fotó: Ránki Dániel

Az sem derül ki, hogy hol és mikor játszódik a regény, Szász ehhez képest mind térben, mind időben elhelyezte, ami nem biztos, hogy jó ötlet volt. Értjük mi, hogy szó van itt a zsidóüldözésről, hogy mennek a nácik, és jönnek az oroszok - akik ráadásul csöppet sem bánnak kesztyűs kézzel a felszabadítani kívánt néppel - a fiúk pedig, ahogy telik az idő, az átéltektől maguk is egyre kegyetlenebbé válnak. Az elején még lehet őket sajnálni, átérezni a fájdalmukat, de később egyre kegyetlenebb próbák elé állítják önmagukat és egymást, és egyre könyörtelenebbé válnak - ahogy az őket körülvevő világ is, alkoholista nagymamástul, eltűnő anyástul, és roncsként felbukkanó apástul.

Szász mintha nem merte volna megmutatni az erőszakot - korábbi interjúiban rendre kitért arra, hogy nem feltétlenül kell kiontott beleket mutatni ahhoz, hogy a néző involválódjon a helyzetbe -, nagyfokú távolságtartása azonban nem tesz jót a filmnek. Ugyanígy nem tud mit kezdeni a szexjelenetekkel, legyen szó megerőszakolásról, vagy szexuális beavatásról - amit Kiss Diána fantasztikusan formált meg, de ettől még nem válik élővé a dolog.

A képi világ különösen nyomasztó, redukált, egyszerű, gyakran sötét  - ha a film témája maga nem lenne eléggé az. A történéseket ennek ellenére folyamatosan távolról figyeljük, nehéz bevonódni, hiába tudjuk, ha egyszer egy tűzhelybe bomba kerül, az fel is fog robbanni, és akkor annak nem lesz jó vége. A Gyémánt-ikrek szexualitással való megismerkedése, a kegyetlenségük, ahogy a világot látják, mind megmutatkozik a tetteikben, nyugodt szívvel és lelkiismeret furdalás nélkül ölik meg a fiatal szolgálólányt, mert az igazságtalan volt a zsidókkal, és ugyanígy taszítják a halálba a frontról hazatérő apát.

A könyv erőteljes szexjelenetei helyett csak némi odakacsintással találkozunk, a kegyetlen és pedofil náci tiszt (Ulrich Thomsen)  erőtlen, és gyenge, és még a megerőszakolt Tóth Orsolya látványa sem a hányingert hozza elő, hanem azt, milyen szép is tud lenni egy szépen fotózott női test. Pedig Christian Berger mesterien bánik a természetes fényekkel, nem véletlenül kérte őt fel az alapesetben mindig Máthé Tiborral dolgozó Szász.