Levendula, meztelen nők és cirkusz - Heti kimenő

Sok színház, némi gyerekprogram és egy kis hedon várja a héten a kultúrára szomjazókat.

Június 27. Csütörtök

Szentendre akkor is jó hely, ha tele van német turistákkal, akik a melegtől kókadoznak. Ott van a Dorothea, ahol a legjobb a limonádé, kedvesek a felszolgálók, és elbűvölő a tulaj. Ha ez nem lenne elég, csütörtök estére a Mucsi-Scherer páros is kivonul a városból, hogy előadja a Bivaly-szuflé című darabot, melyet Parti Nagy Lajos álmodott színpadra a Gengszterek fogadója című dán film alapján. Ha egy kis lazításra vágyik, ott a helye. Az előadás este 7-től kezdődik a Pest Megyei Könyvtár színháztermében (ez 10 perc séta a HÉV-től, vigyázat, kocsival 8-ig fizetős a város, csak a könyvtár előtt lehet ingyen parkolni, a haladási iránnyal szemben megállva!) 

IMG 2003

 Ha viszont inkább a városban maradna, és bulizna egy jót, akkor hallgassa meg az Ötkertben Peter Krudert, előtte pedig kóstolja meg Christian Petz két Michelin csillagos chéf ételeit, aki bebizonyítja, hogy az osztrák gasztronómia túlmutat a Wienerschnitzelen. Kezdés 22:00 illetve 20:00 órakor.

Június 28. Péntek

Sportmániások menjenek Siófokra a Fitnesz maratonra, ahol három napon át, 24 órában lehet edzeni a testet. Aki inkább punnyadna, az egyen rétest Révfülöpön, a Rétes- és lakodalmas fesztiválon. Aki pedig nem jutott el a Balatonig, az menjen el, és nézze meg Zsámbékon a 2. váratlan szerelem című előadást Nagy-Kálózy Eszterrel és Kálid Artúrral, a Művészeti Bázison. Az előadás a férfi-nő témát járja körül, és persze jön egy harmadik, aki bekavar.

Június 29. Szombat

Aki nem az EFOTT-on vagy a Hegyalján élvezi az életet, az legalább elmehet megnézni Egon Schiele-t a Szépművészetiben. A kiállításon nem csak őt, hanem kortársait is felvonultatják, úgymint Kokoschkát, Albert Paris Gütersloht, Hans Boehlert és Anton Faistauert is. Aki pedig szívesebben nézne fényképeket, az ugyanitt Helmut Newton merőben más jellegű nőalakjaival találkozhat. Este pedig irány valamelyik romkocsma, vagy próbálja ki az általunk nagyra becsült, és közeli Szaftot, ahol a városban egyedülálló módon lehet tunkolni, ráadásul még olcsó is.

Június 30. Vasárnap

Vasárnap főzzön egy jó édes-savanyú csirkét, vagy csak lóbálja a lábát, mentás limonádét kortyolgatva. Vagy ha kisebb a gyerek, vigye el Szigetmonostorra, ahol Kovács Patrícia mesél Vitkolczi Ildikó mesekönyvéből, ráadásul a program ingyenes. Ha inkább a másik irányba indulnának, Budakeszin nyílt napot tartanak a Vadasparkban. Meg lehet nézni Piszét, az árva rókát, vannak iskolába járó mosómedvék, és cuki sakál is. Kezdés 10:30 és 14:00 órakor.

Nagyobb gyerekkel irány a mozi, a Szörnyegyetemet csütörtöktől vetítik. Ha pedig már ágyba dugta a kölköt, döljön hátra, és nézze meg Channing Tatum és Amanda Seyfried főszereplésével készült Kedves John-t! (M1- 20:15), vagy tudja meg Mi kell a nőnek? ( 20:00 RTL Klub), ha nem akar gondolkodni, nézze meg a Hirtelen 30 című opuszt ( 20:00 TV2), ha pedig bejönnek a kultfilmek, nézze a Shopstop 2.-t. (Viasat 21:55).

Július 1. Hétfő

Hétfő reggel a legjobb, ami történhet, egy reggeli a Momentán társulattal, kávéval, sütivel és nevetéssel: reggel 7-től az Ó utcában. Munka után pedig üljön ki valahová és olvasson, mondjuk friss ropogós magyar krimiket, vagy menjen el a Közhelybe, ahol 7-től Vérvonal című krimit vetítik, melynek főszereplője Erlendul felügyelő, aki nem sokat tud az emberekkel kezdeni.

Július 2. Kedd

Ha már unja a Balatont és a strandot, nézze meg a Janikovszky Éva emlékkiállítást Balatonalmádiban, vagy szerezzen be a molyok ellen jó sok levendulát Tihanyban, ahol cseresznye helyett levendula szedd magad akció van épp. Ha meg már úgyis ott van, ki ne hagyja a Levendula házat a Belső-tó partján, ahol egy interaktív kiállítás keretében lehet megismerkedni a térséggel.

746
Martiskó Gábor / Dívány

Július 3. Szerda

Szerdán cirkuszba invitáljuk Önöket, az olasz Togni Cirkusz mutatja meg magát a Fővárosi Nagycirkuszban. Az ígéretek szerint sok víz, hüllők, tigrisek, akrobaták és papagájok várják a nagyérdeműt. Óbudán Novák Eszter rendezte meg Robert James Waller Madison megye hídjai című regénye alapján a Szív hídjait, melyben többek közt Udvaros Dorottya és László Zsolt szerepel.

Mustra