This must be the place címen nyílt tárlat a dél-afrikai fotóművész, Pieter Hugo műveiből a Ludwig Múzeumban. A 2003 óta kizárólag a Szaharától délre fekvő területeken fotózó művész nagyformátumú fényképezőgéppel dolgozik, aminek segítségével őszinte arckifejezések és természetes, közvetlen párbeszéd jeleit láthatjuk a képein.
A Ludwig most igen sok fotót felvonultató tárlaton mutatja be, hogyan is látja Hugo a huszonegyedik századi Afrikát. Vannak egészen bensőséges fotók családi környezetből, kíméletlen őszinteséggel (például az Atyafiaság sorozat,a melyben megjelenik meztelenül a művész állapotos felesége, vagy édesanyja egy műtét után), vagy a valójában sokkoló Félrenézve című sorozat, ahol idősekről, albínókról és vakokról készült műtermi képeket láthatunk, de a lényeg mégis az, ahogy az igazi Afikát ábrázolja különböző sorozataiban.
Ilyen a Messina című, ami Dél-Afrikának a Zimbabwéval határos Limpopo tartományában található kis város lakosságával foglalkozik, vagy a Hiéna és egyéb emberek, amin egy olyan előadóművész csoport látható, amelyik Nigériában utazgatva, megszelídített hiénákkal és más vadállatokkal tart előadásokat pénzért.
Hugo kíméletlen leplezetlenséggel ábrázolja ezeket az embereket, bemutatva nemcsak a gyorsan alakuló földrész politikáját, de a benne élő egyszerű embereket. Képeinek értelme talán pont az egyszerűségükben rejlik, és bár a művek olykor hátborzongatóan kegyetlenek, mégis egyszerűnek, sőt már-már spontánnak tűnnek.
Ennek ellenére a kritikusabb nézők mindezt bazári hangulatúnak értelmezhetik és felróhatják a fotósnak. És valóban van egy olyan utóíze a képeknek, mintha egy állatkertben mutogatnák ezeket az embereket, sőt talán abban is van némi igazság, hogy ezek a képek nekünk, kelet-európai emberek nem is annyira sokkolóak, hiszen bármelyik nyomortanyán találkozhatunk, ha nem is pontosan ilyen, de hasonló állapotokkal.
Mégis a szereplők arcán látható szomorúság és kétségbeesés legalább némi megnyugvást adhat, hogy amit mi nehéz életnek vélünk, az mind semmi ahhoz képest, ahogy mások élnek. Hugo szereplői hús-vér emberek, néha még a gyerekek arcán is akkora élettapasztalattal, amitől igazán zseniálisnak mondható a This must be the place című tárlat. Így ha ön azt gondolja, hogy szar az élet, okvetlen látogasson el a kiálllításra, hogy kiderüljön: lehet ennél sokkal szarabb is.
