Generációk nőttek fel rajta, a Facebookon a legtöbbet lájkolt oldalak közé tartozik.
1977 óta nemzedékek nőttek fel a Magyar népmesék animációsfilm-sorozaton, ami nem egyszerű mesesorozat, komoly néprajzi gyökerekkel rendelkezik. A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzkutató Csoportjának segítségével, eredeti gyűjtések alapján készültek a forgatókönyvek. 35 év alatt 100 epizód készült el, a századik részt idén januárban láthatták a tévénézők. Jankovics Marcell – aki a kezdetektől a sorozat rendezője – ekkor elmondta, nem folytatják a sorozatot, hanem cigány népmeséket fognak forgatni. De lássuk, mit is kaptunk 35 év alatt a 100 népmesétől? Mert hogy valami nagyon fontosat, az biztos: nem véletlen, hogy ma a Facebookon a legtöbbet lájkolt oldalak közé tartozik a Magyar népmesék oldala.
A sorozat 1977-ben indult Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermében indult. Az ötlet Mikulás Ferenc stúdióvezető fejéből pattant ki, aki 1970-ben ismerkedett meg a rajzfilmgyártással a Pannónia Filmstúdióban. Mikulás 1971. június 1-től kapta meg a Kecskeméti Rajzfilmstúdió vezetői posztját, több film és filmsorozat producere: a Magyar népmesék mellett a Vízipók-csodapóké és a Mondák a magyar történelemből című sorozaté is. 1993-tól a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál igazgatója. A Magyar népmesékkel számos díjat és elismerést nyert, akárcsak a Kossuth-díjas Jankovics Marcell, aki a kezdetektől rendezője és szakértője volt a sorozatnak.
A Horváth Mária és Jankovics Marcell rendező által tervezett főcímnek, az egyes epizódok különleges képi világának, a dialógusokba csempészett finom, olykor csípős népi humorának, a mesélők (különösen Szabó Gyula) természetes előadásmódjának, valamint a Kaláka együttes zenéjének köszönhetően sajátos élményben részesülhet a néző. Mindezt a XX. század utolsó évtizedeiben nemzetközi téren is honorálták neves filmes eseményeken.
Nem csak mi szerettük
A Cerceruska című epizód Kínában, a Changzhou-ban megrendezett CICDAF 2004-es filmszemlén (China International Cartoon and Digital Art Festival), a televíziós programok kategóriájában érdemelte ki ezt az elismerést. Japánban, 2004 márciusában a 2. Nemzetközi Animációs Népmese és Legenda Fesztiválon A kővé vált királyfi, 2005 őszén Kínában, a 2. Nemzetközi Animációs Seregszemlén a Gyöngyvirág Palkó című rész kapott igen rangos elismerést. A 25. Chicagói Nemzetközi Gyermekfesztiválon (CICFF) – a gyerekfilm műfaj legrangosabb nemzetközi bemutatóján – 2008-ban a Hogyan telt a gyerekkorom? című epizód I. díjat kapta az animációs tv-program kategóriában. Jankovics Marcellnek a szintén a Magyar népmesék sorozatban 1982-ben megjelent, egész estés Fehérlófia című alkotását 1984-ben a Los Angeles-i Animációs Olimpián „Minden idők legjobb 50 rajzfilmje” közé választották. A legtöbb epizódban a narrátor Szabó Gyula volt, aki 2005 nyarán a kecskeméti Animációs Filmfesztiválon életmű-díjat kapott három évtizedes tevékenységéért.
Tündérek, csalik, és egyéb állatfajták
A Magyar népmesék sorozatban több különböző mesetípust megtalálhatunk, egyedül a csalimesét nem. A 100 epizódból igen sok rész a tündérmese stílusjegyeit viseli magán, de találkozhatunk még hősmesével, a novellamesével, állatmesével, tréfás mesével, hazugságmesével, de még láncmesével is. Az összes mesetípusban megtalálhatók azok a népmesei fordulatok, amik olyan ízessé varázsoltak minden részt (pl. a „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál”, vagy éppen a „Hol volt, hol nem volt, ott ahol a kúrta farkú malac túr, volt egyszer egy...”) Ezeket a toposzokat több kutató akarta megfejteni, volt, akinek sikerült is. A „hetedhét országon is túl" egyes kutatók szerint a hét vezér földjére utal. A mesebeli Óperenciás-tenger a német „ober Enns” (az Enns folyón túl) kifejezésből ered. A halált, illetve a temetést igen érzékletesen, képszerűen jeleníti meg az „Ásó kapa, nagyharang válasszon el minket!” formula.
A magyar népmesék szinte állandó szereplői: a szegényember, szegény legény, a legkisebb testvér, Az ördög, a király, a tündér, a boszorkány, és különféle állatok is varázserővel vagy anélkül (táltos paripa, hétfejű sárkány stb.)
Balassa Iván és Ortutay Gyula a Magyar néprajz című könyvükben leírták, hogy „a népmese csak ott élt igazán, ahol kis falusi, tanyasi közösség körében szívesen hallgatták, ahol elismerés, bírálat övezte a mesemondót.” Ma már nem szórakoztatják a férfiak az asszonyokat a fonóban különböző „tündéries” mesékkel, ám a magyar népmese tovább él: köszönhetjük ezt Illyés Gyula és Benedek Elek gyűjtéseinek mesekönyvekben, és nem utolsó sorban a Magyar népmese sorozat készítőinek.
