Harrison Ford ma 70 éves

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Volt már elnök, cowboy, űrvagány, professzor, Oscarja nincs, mégis elért szinte mindent, amit Hollywoodban egy ácsnak el lehet.

Harrison Ford 1942. július 13-án született Chicagóban, és bár ácsból véletlenül lett színész, pályafutása során alaposan bedolgozta magát a hollywoodi csillagok sorába: elég, ha csak az Indiana Jones-filmeket, vagy a Csillagok háborúját említjük. De hogyan is kezdte?

Fotó: Northfoto

Ha felmerül Harrison Ford neve, akkor a legtöbbünknek Jones professzor, vagy a Star Wars sorozat Han Solója jut az eszünkbe. Azt azonban nem árt tudni, hogy rögös út vezetett Fordnak idáig. A ranglétra legalján kezdte, és szerencsére a csúcson sem hagyta abba.

Ácsmunka a Doorsnál

Ford anyai nagyszülei Minszkből érkezett zsidó bevándorlóként telepedtek le az Egyesült Államokban, édesanyja, Dorothy Nidelman egykor rádiós színésznőként dolgozott. Apai nagyszülei ír katolikus, illetve német gyökerekkel rendelkeztek, a színész apja, Christopher Ford reklámszakemberként, korábban színészként kereste a kenyérre valót. A színésznek felmenői származásának összevisszasága ellenére átlagos gyerekkora volt. A filmeket különösebben nem szerette, csak randizni járt moziba. A gimnázium után angolt és filozófiát tanult egy wisconsini főiskolán, de három nappal a befejezés előtt kirúgták, mert nem teljesítette az előírt feladatokat. A 60-as évek közepén első feleségével Hollywoodba költözött, ahol több kisebb szerepet kapott, de ezek annyira kis jelentéktelen, piti dolgok voltak, hogy elment a kedve a filmezéstől. Autodidakta módon szerzett jártasságot az ácsmesterségben, és miután saját házát felújította, több hollywoodi lakostól is kapott ajánlatot építkezésekre. Többek között a The Doors zenekarnál, Sergio Mendesnél, majd George Lucasnal is dolgozott asztalosként. Lucasszal való kapcsolata révén kapta meg Han Solo szerepét a Csillagok háborújában 1977-ben, ami egyenes út volt a világhír felé, de ne ugorjunk azért ennyire előre.

Fotó: Northfoto

Han Solo és Indiana Jones szerepe egy szekrénysorért

Az ácsként, asztalosként dolgozó Ford George Lucas otthonában szekrényeket készített, a rendező pedig – elégedett megrendelőként, és ismerve Ford színészi múltját – egy jelentős mellékszerepet adott neki az 1973-as American Graffiti című filmjében. Ford tehát ezzel a szekrénykészítéssel jutott el a világhírig, hiszen Lucas 1975-ben szövegfelolvasásra kérte fel a Csillagok háborúja szereplőválogatásain, a szerepekre jelentkező színészek partnereként. A meghallgatásokon Steven Spielberg felfigyelt rá, úgy gondolta, nagyon passzol Ford karakteréhez Han Solo szerepe, így meggyőzte Lucast, hogy adja neki a feladatot, ami végül meghozta a hírnevet a színész számára. A Csillagok háborúja sikere uátn Ford eljátszotta Han Solót a Star Wars két folytatásában, A Birodalom visszavágban és az 1983-as A Jedi visszatérben is.

Ford ugyancsak Lucasnak – illetve a neki készített szekrényeknek – köszönheti, hogy megkapta 1981-ben Indiana Jones professzor szerepét Az elveszett frigyláda fosztogatói című kalandfilmben, hiszen ennek Lucas volt az egyik forgatókönyírója, Spielberg pedig a rendezője. A film két folytatásával – az Indiana Jones és a Végzet Templomával, valamint az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovaggal – Fordot nem lehetett letaszítani képzeletbeli trónjáról. 2008-ban még egyszer eljátszotta professzort az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmben, és úgy tűnik, a sármos történészprofesszor még mindig nem érte el a nyugdíjkorhatárt, az IMDB szerint már előkészületben az ötödik folytatás.

Díjak, elismerések, feleségek

Az amerikai mozitulajdonosok 1994-ben Az évszázad színészének kiáltották ki Harrison Fordot, 1998-ban és 1999-ben ő bizonyult a felnőtt amerikaiak legkedveltebb színészének (megelőzte John Wayne-t, Mel Gibsont és Clint Eastwoodot is). Ford ugyan soha nem kaptott az Oscar-díjat, de A kis szemtanú főszerepéért jelölték rá. Arany Glóbusz díjra is többször fölterjesztették, 2002-ben megkapta a Golden Globe életműdíját.

A ma már (legalább) húszmillió dolláros gázsiért forgató sztár háromszor nősült, első felesége főiskolai szerelme, Mary Marquardt volt közel 15 évig, akitől 2 fia született. Második feleségét, Melissa Mathison forgatókönyvírónőt 1983-ban vezette az oltár elé, házasságuk közel 20 évig tartott. Mathisontól szintén két gyermeke van. Ford 2002 óta a nála 22 évvel fiatalabb színésznővel, az Ally McBeal című tévésorozatból ismert Calista Flockharttal él együtt, akivel 2010-ben házasodtak össze. Ford adoptálta a színésznő fiát.

Szülinapi megemlékezésünk végén pedig tekintsék meg az Indiana Jones filmekből készült összeállítást John Williams legendás zenéjével.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.