„45 éves vagyok, színész. Úgy mondják, ez az a kor, amikor egy komédiás pályája csúcsára ér, tudásban, tapasztalatban egyaránt. Ekkor ébred fel az összegzés, leltárkészítésnek igénye. A majomtőr kifejezéssel Robert M. Pirsig A zen, és a motorkerékpár ápolás művészete című könyvében találkoztam, és rádöbbentem, ennek az eszköznek a működése pontosan leképezi mindazt, ami életem során előrevitt és gátolt” – írja Kövesdi László, a darab előadója.
Aki már járt a Szkéné Színházban, az nagyon jól tudja, hogy a Szkéné esetében nem a hagyományos értelemben vett színházról van szó. Aki még nem, az a következőképpen képzelje el a helyszínt: az előadásokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem főépületének második emeletén rendezik, egy kicsi és sötét tereben, ami olyan, mint egy vidéki iskola tornaterme éjjel. A székeken nincs kárpit, a színpad egy szinten van az első és a második sorral.
Amikor megtudtuk, hogy egy egyszemélyes zenés portréjátékot fogunk látni, egy kicsit megijedtünk, hisz tapasztalatból tudjuk, hogy ezek a darabok vagy végtelenül unalmasak, vagy zseniálisan jók, ám utóbbi viszonylag ritkán fordul elő. Az előadás egyetlen szereplője a 45 éves Kövesdi László, aki egy írót – Kassák Lajost – és egy festőt – Csontváry Kosztka Tivadart – hívott segítségül személyes története feldolgozásához.
A darabban a szerző életének fontosabb állomásait követhetjük nyomon, a csecsemőkortól a jelenig, 45 évet 60 percbe sűrítve. Kövesdi, aki a színlap szerint Akárki szerepét játssza, mérlegre teszi életét, számot vet, felidézi elfojtásait, félelmeit, újrajátssza őket, így próbálja feldolgozni a traumákat, így akar feloldozást nyerni. Megismerhetjük azt a rövid kis epizódot is Kövesdi gyerekkorából, amikor kedvenc nyulát apja felszegezi az ajtófélfára és úgy nyúzza meg.
Megtudhatjuk azt is, miként merült el a kamaszkori káoszban, hogyan vált érett férfivá, aki az őrület rabja lett, hogyan küzdött démonaival és apjával, hogyan vált alkoholistává, majd hogyan szabadult meg függőségétől. Kövesdi olyan mesterien építi bele játékába Csontváry és Kassák műveit, mintha azok csak azért születtek volna, hogy az ő alakításában nyerjenek értelmet. A darab nyugodtan lehetne a meg nem alkuvó művészek szabadverse is akár.
A portréjáték lüktetése, ritmusa olyan tantaluszi módon zakatol előre, hogy alig bírunk felállni a székről az előadás végén. A hatást a végsőkig fokozza Witek Béla, zenész, aki különféle zajokkal idéz meg embereket, hangulatokat, tájakat, helyzeteket, ráadásul olyan isteni nyugalommal, hogy mi csak kábultan, elvarászolva figyelünk. Kövesdi egyszerre gyerek, őrült, komoly, felnőtt férfi, blues énekes, szorongó kamasz, alkoholista tévelygő 60 percben. A színdarab annyira precízen felépített, annyira gondosan kimunkált, hogy a legapróbb részletekig minden működik. Jó az időzítés, a színész hangja, helyén van arcának legapróbb rezdülése, a fehér alsónadrág, a kétszárnyú ajtó, a fények, a zajok, az izzadság a színész arcán – ezektől válik tökéletes kerek egésszé a történet.
A darabot március 13-án 20 órától tekinthetik meg a Szkéné Színházban.
