Most mutatják be Emmanuel Mouret legújabb filmjét, A szerelem művészetét. A Csak egy csók rendezőjének új alkotása a Locarnoi Nemzetközi Filmfesztiválon és a Montreali Nemzetközi Filmfesztiválon is a versenyprogramban szerepelt, de minket nem vett meg.
A vészesen közelegő Valentin-nap épp kapóra jött A szerelem művészete című film magyar bemutatójához. A díszbemutatót a Puskin moziban rendezték, teltház előtt vetítették Emmanuel Mouret új filmjét. Bár a közhelyes címet olvasva elbizonytalanodtunk kicsit, de azért adtunk egy esélyt neki.
Ha A szerelem művészetét Woody Allan rendezi meg Jean-Pierre Jeunet-vel karöltve, akkor sem sikerülhetett volna másképp. Mouret bizonyára nagyon szereti az Amélie csodálatos élete című filmet, hiszen a film alaphangulata egyértelműen a bogárszemű, félautista Amélie-féle világra hajaz. Mouret viszont még arra sem vette a fáradságot, hogy egy épkézláb forgatókönyvet dobjon össze. Az apró, egymásba nyögvenyelősen kapcsolódó, sutácska fejezetekben a rendező - a nyitójelenettel együtt 6 különálló történeten keresztül - azt próbálja megválaszolni, mi is a szerelem. A mondanivaló kibontása viszont annyira nehézkes, annyira szaggatott, hogy mire elérkeznénk az egyik történetben a katarzishoz, addigra belecsap a rendező a másik történetbe, de arra persze már nem is emlékszünk, azt hol is hagytuk abba.
A film első jelenete egy szerelemre éhes zeneszerzőről szól. A Jeunet-t megszégyenítő klisével operáló Mouret a szerelmet a tökéletes darabbal állítja párhuzamba: minden nő egy dallam, és persze mindegyik más. Ezt persze meg is kell mutatni, a nők arcát premier plánban, alatta a dallammal, amit az adott nő ihletett. Ekkor még bizakodtunk, hátha kisül ebből a filmből valami, hátha megtalálja a zeneszerző a film végére a szerelmet, és végre elzongorázza nekünk a tökéletes darabot, de erre sajnos nem kerül sor.
Megismerhetjük a harmincas szingli Zoét, aki már egy éve nem szexelt, barátnői pedig azon fáradoznak, hogy összehozzák neki a megváltó szexet. A Lakótársat keresünk című filmből ismert Judith Godréche is feltűnik a filmben, itt Amelié-nek hívják, akibe régi barátja, az antikváriumos pasi halálosan beleszeret, de a csaj nem adja be a derekát, hanem beszervezi a légyottokra maga helyett barátnőjét, Zoét. Feltűnik egy hatvanas házaspár is, a feleség el akarja hagyni a férjét, de aztán mégsem teszi meg. A házaspár után egy fiatal párt is bemutat nekünk Mouret, akik azzal próbálják erősíteni a kapcsolatukat, hogy kipróbálják a nyitott házasságot. Mindkettő elindul randizni vadidegenekkel, ám egyikük sem jut el a találkára, hanem bárgyú módon ugyanabban a bárban iszogatnak a randik helyett, és közben nem veszik észre egymást.
A közhelygenerátor nem áll meg, a szexen, megcsaláson, monogámián 86 percen át rugózó rendező a film végére még azon kevesek kedvét is elveszi a romantikus vígjátékoktól, akik közel érzik magukhoz a műfajt. A film után ajánlott legalább három Twin Peaks epizód újranézése, hogy a kellő bizarrságfaktorral valamennyire helyreálljon az egyensúly. Mouret langyosvíz filmjét legfeljebb magas vérnyomással küzdőknek, pánikbetegeknek és inszomniásoknak tudjuk ajánlani, mivel A szerelem művészete nem készteti a szervezetet adrenalintermelésre vagy szorongásra, az andalgós filmzenére pedig olyan hatalmasat és igen jóízűt lehet aludni, ahogyan a mellettem ülő kopasz férfi is tette, nagyjából a film felétől a a legvégéig.
