November 29-én kedden este elindultam színházba, hogy a Kino moziban megnézzem a Magyar Belmondót. A Rába Roland rendezte, egy szexfüggő fiatalember hányattatásait feldolgozó monodrámára akkora volt az érdeklődés, hogy mozi előterében már jókora tömeg várakozott, alig fértem oda a pulthoz, hogy kérjek valami meleget inni még az előadás előtt. A teázást már meguntam, ezért forralt bort rendeltem, idén először. Hiba volt: a Kinóban ugyanis 490 forintért műanyag flakonból adagolják a bort, amit kristálycukorral és a szokásos fűszerekkel ízesítenek, majd berakják a mikróba.
Az izgalom fokozódik
Mire egy cigivel magamhoz tértem a megrázkódtatásból, épp nyíltak az ajtók, és betereltek minket a terembe. Engedelmesen vonultunk, mint akiknek halvány fogalmuk sincs, mi vár rájuk odabent. Monodráma, monodráma - mantrázgattam magamban bizakodva, ebből még jó is kisülhet. Elhelyezkedtünk a székeken, mindenki nyugodtnak tűnt, a mellettem ülő pár egy karácsonyi kardigánkatalógust nézegetett, pedig én úgy izgultam, mintha nekem kellett volna kiállnom a színpadra, ami a hely adottságai okán egész kicsi, szűkös, és az első sorokban ülőknek szinte a szájában helyezkedik el. Pár perc múlva megjelent Baksa Imre, a darab főszereplője, majd elkezdődött a műsor. Kivetítővel, zenével, és az együgyű főszereplő(k) együgyű történetével.
Eleinte olyan érzésem volt, mintha a parlamentben ülnék, és egy Gaudi-Nagy interpellációt hallgatnék, de ez hamar elmúlt, hiszen Gaudi-Nagy valószínűleg nem beszélne arról, hogy amikor balesetet szenvedett és kórházba került, meglepetten vette észre, hogy áll a farka. A kórházban. Interpellációkban ilyenekről nem szoktak beszámolni a politikusaink (pedig mennyivel jobbat tennének vele az országnak, mint amikor dolgoznak), nem úgy a Baksa alakította főhős, akivel nagy meglepetésére ez történt. Amikor a baleset körülményeit osztotta meg a közönséggel, és elérkeztünk arra a pontra, hogy bumm, megtörtént a dolog, Baksa akkorát ordított a színpadon, hogy ijedtemben ki is esett a kezemből az összegyűrt zsebkendő. Pedig azért szorongattam, mert egész egyszerűen azon izgultam, hogy ne rontsa el – ahogy ezt anyám válaszolta még '92-ben, arra a szemrehányó kérdésemre, hogy miért nem sír az anyák napi versem hallatán. Ez is ilyen volt: pedig Baksa még csak nem is a fiam. Az meg régen rossz, ha az ember azért izgul, hogy ne süljön bele a produkcióba az, akit néz. Volt benne ugyan lendület és akarás, de valahogy mégis annyira erőltetettnek, valóságnak látszani akaró színháznak tűnt az egész, hogy a mikrós bor íze mellett némi keserűséget és csalódottságot is éreztem.
De miről is szólt a darab?
"A szexfüggő Misi balesetet szenvedett, furcsa és titokzatos alak, aki nem kedveli az ikertestvérét, Imit. Imi színházban dolgozik, és ugyancsak nem szereti testvérét. A konfliktus a két ikertestvér között feloldhatatlan. A történet tragikomikus eseményekbe torkollik. Az ikerpár „kapcsolatát" videóbejátszások teszik élővé a színpadon, ami jelen esetben a Kino mozi nagytermének vászna előtti teret jelenti. A monodrámát több klasszikus mű is inspirálta, amiknek tartalma vagy a szerkezete visszaköszön az előadásban (Csehov: A dohányzás ártalmasságáról; C. Palahniuk: Cigányút; W. Shakespeare: Tévedések vígjátéka)"- olvashattuk az ismertetőben.
Személyes történeteket is belerejtettek
„A monodrámához személyes történeteket használtuk fel, de a nézők nem tudják, mi valóság és mi a fikció. A magyar Belmondó olyan, mint egy halmozottan problémás ember terápiája. Szó esik a testvérek közötti konfliktusról, szexről, nőkről, alkoholról. A kőkemény történetek ugyanakkor önironikusak, tanulságosak és mulatságosak. A nézők helyenként magukra ismerhetnek, de mivel mindez nem velük történik, nevetni tudnak a tragikomikus eseményeken. Ez a monodráma talán a közönségnek is terápia. A magyar Belmondót a közelmúltban bemutattuk a Magyar Pszichiátriai Társaság 120 fős szakmai konferenciáján is. A kerekasztal-beszélgetésen nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az orvosoktól, akik naponta találkoznak hasonló betegekkel a terápiákon. Izgalmas vita alakult ki arról, vajon hol van a színház és a pszichiátria közötti határmezsgye. A szegedi Thealter Fesztivál közönsége is jól reagált erre a rendhagyó előadásra. Ezek az élmények megerősítettek minket abban, hogy jó úton járunk” – fejtegeti az előadás sajtóanyagában a maga is színész-rendező Baksa, akit ezúttal Rába Roland, a Nemzeti Színház művésze rendezett.
„Valahogy úgy vagyunk, hogy ha az embertársunkat rosszabb állapotban látjuk, mint saját magunkat, egyből visszatér az életkedvünk.”
(idézet a darabból)
Monodráma
„A monodráma olyan színjáték, melynek egyetlen előadója egy, két vagy több szerepet személyesít meg. Eredete a középkori színjátszásba nyúlik vissza, amikor vándormuzsikusok, vándorló előadók állandó épület és valódi színházi élet híján, sűrű maszkváltással több szerepet is eljátszottak. Később a 18. század francia és német színjátékkultúrájában tűnik fel újra ez a típus. A modern színjátszásban az abszurd irányzatok kedvelik, mint olyan műfajváltozatot, amely a valóságos konfliktusok, az emberek közötti kommunikáció hiányáról, lehetetlenségéről tanúskodik. Ismertebbek Rousseau Pygmalionja,1762); Csehov A dohányzás ártalmasságáról című műve és Gogol Egy őrült naplója, 1835című elbeszéléséből készült monodráma.”- írja a Fazekas Enciklopédia
Semmi kétségem afelől, hogy jó úton járnak, talán nem kellett volna mikrózott bort innom előtte, talán nem egyedül kellett volna elmennem, mindenesetre az előadás üzenete hozzám nem jutott el.
