Bizarr performansz egy nappali közepén

Olvasási idő kb. 2 perc

Az Ágens Társulat a Kárászy Szalonban adta elő a nőIn Time című darabját. Gyengéd érintések, indulatos elfordulások, meghitt egymásba fonódások, érzéki vonaglások. Ezt a sokféleséget fejezi ki a színészek játéka, mozgása és az előadás zenéje.

A Pozsonyi utcában lévő Kárászy szalont egy polgári lakásból alakították ki: bejáratában pezsgővel fogadtak bennünket a szervezők, majd felhívták a figyelmünket az est különlegességére: az Ágens Társulat először adja elő náluk nőInTime című darabját. A szűk folyosón álldogáltunk, a konyhába és a tágasabb szalon-részbe nem mehettünk be, egy áttetsző csipkefüggönnyel választották ketté a lakást az előadás előtt. Rövid várakozás után betessékeltek bennünket abba a nagyjából 30 négyzetméteres nappaliba, ami ezen az estén színházteremmé lényegült. Kényelmes fotelekben nagyjából 20-an ültük végig a másfél órás bemutatót. 5-en adták elő a Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján készült darabot. A műbe Fassbinder alkotása szövetként épült bele, illetve azt szervesen kiegészítő vizuális költészetté vált improvizatív, érzékeny rezdüléseivel együtt.

Galéria ikon

18

Galéria: Ágens társulat: nőInTime előadás a Kárászy szalonban

Fehér ruhás gésák és a projektor

Szenvedélygubancok szövődnek, tisztázhatatlan kapcsolati hálók feszülnek a szereplők között. A polgári lakás szalonjának padlója, egyfajta kváziszínpad kialakítása lehetővé teszi, hogy párhuzamos történetek fussanak egymás mellett. A két kivetítő segítségével nem maradunk le arról sem, ami hátunk mögött zajlik, a kamerák úgy vannak beállítva, hogy mindenki mindent lásson.

A három főszereplő nő különböző karaktereik által az egymásra gyakorolt hatalom szerepeiben tűnt fel. „Mindhárman valamely más eszközzel uralják a másikat.  A néma, az önként vállalt szolgaság zsaroló attitűdjeivel; a kiemelt helyzetben lévő, azonban minden emberi alaphelyzettől darabokra hulló érzelmi terrorista a lényegre tapintó, pontos analízisaival; és az önmaga bábjaként élő, érzelemmentes szerelemjátékos, a tisztán maradt, kereső lényével birtokolja a többieket” – írja az ismertető. 

„Megteszem neked, ha te megteszed nekem.”

Az előadás bizarrságát nem csupán a lakásszínház szűkös és a családias légköre adta, sokkal inkább az az – olykor fojtogató – érzés, amikor az ember valaminek hirtelen a részesévé válik. Akik ott voltunk, önkéntelenül és tudatlanul az Ágens Társulat által életre hívott világ részesei lettünk. Annak a világnak, ahol a káosz uralkodik, ahol egyszerre szól a cselló, egy régi magnó és egy tabletből a zene, vagy hosszú percekig néma csend van. Olyan világ ez, ahol látszólag nincsenek szabályok, ahol bátran és méltósággal változhat extázisban vonagló sámánná az arcát fehér púder mögé rejtő vöröshajú lány, ahol láthattuk, hogyan simogatják egymást erotikusan a lányok, hogyan verekednek, hogyan isznak műszakét, hogyan dobálnak céltalanul apró köveket a fehér IKEA asztalon. Az audiovizuális hatások és a letisztult tér, díszlet tökéletes egésszé forrt össze, kitűnő táptalajt biztosítva annak az őrületnek, amit az Ágens Társulat tárt elénk. Félelmetes és csodálatos világba nyertünk betekintést. A történetnek nem volt sem eleje, sem vége, mondhatnánk, hogy végtelen volt, de inkább azt mondjuk, hogy olyan hirtelen lett vége, amilyen hirtelen elkezdődött. Az előadás mottója a „Megteszem neked, ha megteszed nekem” volt.

Mi megtettük, elmentünk. Érdemes és érdekes volt. Tegyék meg önök is!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.