Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Ágens Társulat a Kárászy Szalonban adta elő a nőIn Time című darabját. Gyengéd érintések, indulatos elfordulások, meghitt egymásba fonódások, érzéki vonaglások. Ezt a sokféleséget fejezi ki a színészek játéka, mozgása és az előadás zenéje.
A Pozsonyi utcában lévő Kárászy szalont egy polgári lakásból alakították ki: bejáratában pezsgővel fogadtak bennünket a szervezők, majd felhívták a figyelmünket az est különlegességére: az Ágens Társulat először adja elő náluk nőInTime című darabját. A szűk folyosón álldogáltunk, a konyhába és a tágasabb szalon-részbe nem mehettünk be, egy áttetsző csipkefüggönnyel választották ketté a lakást az előadás előtt. Rövid várakozás után betessékeltek bennünket abba a nagyjából 30 négyzetméteres nappaliba, ami ezen az estén színházteremmé lényegült. Kényelmes fotelekben nagyjából 20-an ültük végig a másfél órás bemutatót. 5-en adták elő a Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei című műve alapján készült darabot. A műbe Fassbinder alkotása szövetként épült bele, illetve azt szervesen kiegészítő vizuális költészetté vált improvizatív, érzékeny rezdüléseivel együtt.
Fehér ruhás gésák és a projektor
Szenvedélygubancok szövődnek, tisztázhatatlan kapcsolati hálók feszülnek a szereplők között. A polgári lakás szalonjának padlója, egyfajta kváziszínpad kialakítása lehetővé teszi, hogy párhuzamos történetek fussanak egymás mellett. A két kivetítő segítségével nem maradunk le arról sem, ami hátunk mögött zajlik, a kamerák úgy vannak beállítva, hogy mindenki mindent lásson.
A három főszereplő nő különböző karaktereik által az egymásra gyakorolt hatalom szerepeiben tűnt fel. „Mindhárman valamely más eszközzel uralják a másikat. A néma, az önként vállalt szolgaság zsaroló attitűdjeivel; a kiemelt helyzetben lévő, azonban minden emberi alaphelyzettől darabokra hulló érzelmi terrorista a lényegre tapintó, pontos analízisaival; és az önmaga bábjaként élő, érzelemmentes szerelemjátékos, a tisztán maradt, kereső lényével birtokolja a többieket” – írja az ismertető.
„Megteszem neked, ha te megteszed nekem.”
Az előadás bizarrságát nem csupán a lakásszínház szűkös és a családias légköre adta, sokkal inkább az az – olykor fojtogató – érzés, amikor az ember valaminek hirtelen a részesévé válik. Akik ott voltunk, önkéntelenül és tudatlanul az Ágens Társulat által életre hívott világ részesei lettünk. Annak a világnak, ahol a káosz uralkodik, ahol egyszerre szól a cselló, egy régi magnó és egy tabletből a zene, vagy hosszú percekig néma csend van. Olyan világ ez, ahol látszólag nincsenek szabályok, ahol bátran és méltósággal változhat extázisban vonagló sámánná az arcát fehér púder mögé rejtő vöröshajú lány, ahol láthattuk, hogyan simogatják egymást erotikusan a lányok, hogyan verekednek, hogyan isznak műszakét, hogyan dobálnak céltalanul apró köveket a fehér IKEA asztalon. Az audiovizuális hatások és a letisztult tér, díszlet tökéletes egésszé forrt össze, kitűnő táptalajt biztosítva annak az őrületnek, amit az Ágens Társulat tárt elénk. Félelmetes és csodálatos világba nyertünk betekintést. A történetnek nem volt sem eleje, sem vége, mondhatnánk, hogy végtelen volt, de inkább azt mondjuk, hogy olyan hirtelen lett vége, amilyen hirtelen elkezdődött. Az előadás mottója a „Megteszem neked, ha megteszed nekem” volt.
Mi megtettük, elmentünk. Érdemes és érdekes volt. Tegyék meg önök is!
