Egészen érdekes, hogy az izlandi ékszertervezőnek, Hildur Ýr Jónsdóttirnak a Museion No. 1 Galériában megrendezett kiállítása szinte pontosan azt nyújtja, amit az ember látatlanban az izlandi ékszertől, mint olyantól elvár. A gejzírek, fjordok, vulkánok, egyszóval a tűz és a jég vadregényes hazájából származó alkotó – nem is annyira meglepő módon – a természetből, a természeti formákból és anyagokból táplálkozik.
Az I am how I am (Vagyok, ahogy vagyok) cím egy, a művész gyerekkorából származó mondat, amit akkor kezdett el használni, amikor nyolcévesen még nem tudott megfelelően kommunikálni angolul. Bevallása szerint ezzel akarta valamilyen módon szabaddá tenni magát: „Szabadítsuk fel magunkat a saját szabályaink és korlátaink alól” – fekteti le ars poeticáját.
Egy gyerek szemével rácsodálkozni a dolgokra
Az ékszertervezőt elmondása szerint „az őt körülvevő élet” vezeti, és soha nem szűnő kíváncsisága hajtja azokra a váratlan ösvényekre, amelyek végül megihletik. A művész gondolatait olvasva és ékszereit látva az a benyomása az embernek, hogy alkotói módszere leginkább a gyermeki rácsodálkozáson alapszik: kicsit talán úgy működik, mint amikor a gyerekek kacatokat találnak, és ezekbe gyakorlatilag bármit képesek belelátni.
A képzelet áldásos hatásának köszönhetően értékes ékszerré válik egy virágfüzér, vagy éppen egy kagyló, csigaház. Ez az attitűd érhető tetten Hildur Ýr Jónsdóttirnál, megspékelve persze az ékszerkészítő biztos kezével, amely alatt a rozsdás lánc, a kagylóhéj és a gumiszelep is megtalálja a helyét az ékszerré válás folyamatában.
Kötél, kagyló, rozsdás lánc
A tervező helyenként a természet jól ismert formáit hívja segítségül, máshol viszont magát a természeti tárgyat építi ékszerré: így lesz a sok kisebb kagyló kékesen fénylő csokorrá, vagy éppen a hüllőbőr apró terméssé. A kísérletezés sem áll távol az izlandi művésztől: egyik nyakláncának alapanyaga durva kötél, amelynek egy részét porcelánnal vonta be, majd a kötél az égetés során szépen eltűnt a fehér borításból.
Az így keletkezett üreges test a korallok alakjára hajazó, új minőséget teremtett, de egyúttal a kötél formáját örökíti tovább. (A művész bevallása szerint az alkotófolyamat ritmusának gyorsasága miatt nem teljesen látja a végeredményt, ez pedig szerves része a munkamódszerének.)
Plasztikát a nyakba
A Museion No. 1 emeletén egy másik, ám az izlandi művész tevékenységéhez szorosan kapcsolódó kiállítást találunk. A Viselhető plasztikák című összeállítás egy júliusban, Kecskeméten megrendezett szimpózium eredményét tárja elénk: többségében női alkotók gondolják újra az egyik legrégebbi művészeti forma, a kezdetektől vallási, rituális, illetve státuszszimbólumként is funkcionáló testdísz és az ékszer helyét.
A közös műhelymunka során a több országból – többek közt az Egyesült Államokból, Izlandról és Magyarországról – érkezett alkotók új technikákat, anyagokat és formákat kerestek a kerámiaékszerek, plasztikák és testdíszek terén.
Turkálj az alapanyagokban!
Összességében elmondható, hogy a legtöbb kiállító a természetből vette az inspirációt: van, aki a rovarok nem éppen bizalomgerjesztő vizuális vonatkozásait építi be, Nicole Jacquard ékszerei a korallokra, Ráthonyi Kinga hatalmas testdíszei pedig egy csigára emlékeztetnek.
Az amerikai – és igen figyelemreméltó nevű – Billie Jean Theide túlméretezett nyaklánca egyszerre emlékeztet kis harangocskákra és egy kúszónövényre, Filotás Viktória nagyméretű, női profilt ábrázoló medáljai pedig Alfons Mucha szellemét idézik. Szeptember 3-ig tessék ellátogatni a Museion No. 1-be – aki pedig turkálni szeretne Hildur Ýr Jónsdóttir ékszer-alapanyagai között, az egy asztalnyi kinccsel ezt is bátran megteheti.
