szexualitás sigmund freud pszichoanalízis ösztönén orális fixáció halálösztön

1856. május 6-án egy alig néhány ezer főt számláló, a mai Csehország területén található faluban látta meg a napvilágot Sigmund Freud. Valószínűleg a születésekor még nem lehetett róla sejteni, hogy munkássága alapjaiban fogja meghatározni a pszichológiát, és azt, ahogyan a szexualitásról gondolkodunk. Az osztrák származású pszichiáter – akit legtöbbször füstölgő szivarjával a kezében láthatunk – a pszichoanalitikus iskola megalapítója, és számos lélektani elmélet szerzője. Melyek Freud munkásságának legfontosabb megállapításai?

Pszichoanalízis – út a tudattalanba

Freud nevéhez köthető a pszichoanalitikus elmélet, amelynek alaptézise, hogy gondolatainkat és viselkedésünket nagyrészt tudattalan folyamatok irányítják. Freud pályáját neurológusként kezdte, s mivel pácienseinek többségénél a hagyományos orvoslás eszköztára csődöt mondott, átmeneti időre hipnózissal tett kísérletet. Ő dolgozta ki a szabad asszociációs módszert is, amelynek lényege, hogy a páciensek minden, elméjükben felbukkanó gondolatot kimondanak (ily módon a tudattalanból a tudatosba emelnek). Ezeket az asszociációkat lejegyezve aztán tudattalan vágyakra és fantáziákra lehet következtetni, amelyek egyébként az álmokban vagy bizonyos elszólásokban (freudi elszólás) törnek utat maguknak. Ennek a módszernek egyébként az egyik legékesebb példája a magyar irodalom egyik legvitatottabb műve is, a Szabad-ötletek jegyzéke József Attilától.

A személyiség jéghegymodellje

És miért is lényeges a tudattalan tartalmak felszínre hozatala? Freud az emberi lelket egy jéghegyhez hasonlította, amelynek a vízfelszín fölött éppen csak kibukkanó része a tudat, amelyről pillanatnyilag tudomásunk van. Ez alatt helyezkedik el a tudatelőttes, vagyis minden olyan információ, amelyről éppen nem tudunk, de bármikor tudatossá tehetünk. A jéghegy jelentős részét pedig a tudattalan teszi ki, amely az elfojtott, nem hozzáférhető lelki tartalmak, élmények, gondolatok tára.

Ösztönök vs. elvek

Freud a jéghegymodellt nem tartotta elégségesnek az emberi személyiség komplexitásának megragadásához, így megalkotta strukturális modelljét, amelyben háromféle énrészről beszél. Az id (ösztönén) a személyiség legprimitívebb része, a legalapvetőbb vágyaink (evés, ivás, szexualitás stb.) kielégítése hajtja. Az ego (én) a józan ész központja, amely igyekszik egyensúlyozni az ösztönén és a felettes én között. A szuperego (felettes én) részét képezik a társadalmi és erkölcsi értékek, valamint a lelkiismeretünk is. 

Thanatosz harca Erosszal

Freud szerint a folyamatos ösztönkésztetések feszültséget generálnak az emberben, így mindenki ezek kielégítésére törekszik. Ez maga az öröm. Azonban míg bizonyos vágyak örömet okoznak, mások elfogadhatatlanok, így ezeket elfojtjuk a tudattalanban, mert a tudat számára kínt jelentenének. Ilyen értelemben folyamatosan törekszünk a kín és a feszültség feloldására, azonban Freud szerint az alapvető feszültséget maga az élet okozza. Így a teljesen feszültségmentes állapot nem más, mint a halál, amely egyben az élet végcélja is. Ezt nevezi halálösztönnek, vagy más néven Thanatosznak. A halálösztönnel szemben léteznek azonban életösztönök (Erosz) is, amelyek folyamatosan késleltetik a halált. A halálösztön (agresszió) és az életösztönök (élvezet) között bonyolult összjáték és harc zajlik mind az egyén, mind az emberiség szintjén. Freud később a halálösztönt agresszióra, az életösztönt pedig libidóra cserélte.

Pszichoszexuális fejlődés

A pszichiáter szerint életünk első 5 éve a meghatározó a személyiségünk fejlődésének szempontjából. Ezen időszak alatt több fejlődési szakaszon is keresztülmegyünk, ezt nevezte pszichoszexuális fejlődésnek, attól függően, miben leli örömét a gyermek:

1. 0–1 év: orális szakasz, a csecsemők számára a legfontosabb örömforrás a táplálkozás és a szopás, mindent azonnal a szájukba vesznek.
2. 2–3 év: anális szakasz, a gyerekek a székletük visszatartásában, illetve elengedésében lelik örömüket.
3. 3–6 év: fallikus szakasz, a legfőbb örömet a nemi szervek simogatása jelenti, a gyerekek észreveszik a fiúk és a lányok közötti különbségeket. Ebben a szakaszban a gyermekek szexuális impulzusaikat az ellentétes nemű szülőre irányítják. Ez a fiúknál az Ödipusz-komplexus, lányoknál pedig az Elektra-komplexus (utóbbi Carl Gustav Jung nevéhez köthető, Freud csak a fiúgyermekekre gondolt). A komplexus feloldása az ugyanolyan nemű szülővel való azonosulás útján történik meg.
4. 7–12 év: latencia időszak, szexuális szempontból csendes szakasz, amelyben a figyelem a saját testről olyan készségekre irányul, amelyek a hétköznapi életben hasznosak lehetnek.
5. 13 éves kortól: genitális szakasz, a serdülő- és pubertáskoron keresztül jutunk el a felnőtt szexualitás érett fázisába.

Freud úgy tartotta, hogy bármely szakaszban bekövetkezhetnek a fejlődést megakasztó problémák. Ilyenkor a libidó hosszú távon az adott szakasz tevékenységéhez tapad. A korai elválasztás például orális fixációt eredményezhet. Felnőve az ilyen személyek az orális örömök (pl. evés, ivás, dohányzás) rabjaivá válnak. Az anális fixáció pedig megnyilvánulhat felnőttként a betegesen rendszerető és tisztaságmániás személyiségben.

Bár Freud elméleteinek egy része már erősen megkérdőjelezhető, hatása a pszichológia tudományára vitathatatlan. Talán nem véletlen, hogy a legtöbb őt követő pszichológiai elméletalkotó jellemzően mellette vagy ellene határozta meg elméleteinek alapjait.