Gyulladáscsökkentő, bőrnyugtató, és enyhíti a fogfájást is ez a növény – ne csak karácsonykor gondolj rá

Egyes ízek és illatok bizonyos évszakokhoz, akár konkrét eseményekhez kapcsolódnak képzeletünkben. A főtt sonka tojással és tormával a húsvétot juttatja eszünkbe, míg a fahéjas narancs aromájáról a karácsonyra asszociálunk. Pedig hiba ettől a kincstől megfosztanunk magunkat az év nagy részében.

A szegfűszeggel már nagyon hamar megismerkedik az ember, hiszen még mielőtt forralt borba szórná, már almába vagy narancsba döfködi gyerekkorában, csillagszemű mikulásfejet vagy illatos téli lakásdekorációt formázva belőle. Erre mind kitűnően alkalmas ez a fűszer, de ennél sokkal többet tud.

Mond az neked valamit, hogy: C10H12O2? Ez egy képlet. Mégpedig az eugenol nevű szerves vegyületé. Még így sem ismerős? Talán akkor majd úgy, hogy ez az a színtelen, vagy halványsárga, olajszerű folyadék, amely megtalálható egyes illóolajokban, mint például a szerecsendió-, fahéj-, babér- vagy szegfűszegolajban, s illata is ez utóbbira emlékeztet. De nemcsak ezért szeretjük és még csak nem is sormintára emlékeztető képletéért, hanem azért, mert remek gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító. Sőt, az egyik legjobb, ezért rémlik most fel benned talán olyan emlék, hogy a fogorvosi székből megkönnyebbülten kiszállva szegfűszeges aromát érzel a szádban. No de nézzük, mire képes még a szegfűszegolaj!

A szegfűszeg olaja szinte minden bajra gyógyír
A szegfűszeg olaja szinte minden bajra gyógyírLiliboas / Getty Images Hungary

Stresszoldó

Eggy feszült, zsúfolt nap után próbáld ki, hogy szegfűszegolajat párologtatsz, miközben halk zenét hallgatsz: idővel megfeledkezel minden gondodról. Belsőleg is adagolhatod, ha bazsalikommal, kardamommal és mentával keverve teát főzöl belőle, melyet a kandalló mellett, vagy az árnyas teraszon egyenletesen elkortyolgatsz.

Segíti az emésztést, elűzi a hányingert

Több kutatás is igazolta, hogy a szegfűszeg szabályozza az anyagcsere-folyamatokat. Túlsúlytól szenvedőknek különösen jól jöhet anyagcsere-serkentő funkciója, de hányásos, hasmenéses vagy puffadásos tünetek ellen is hatékonyan vethető be.

Fájdalomcsillapító

Ezt a hatását leginkább ízületi bántalmaktól szenvedők szokták kihasználni, sikerrel. Például köszvényre is a szegfűszegolaj a barackmagolajjal vagy édesmandula-olajjal kevert, hígított változata lehet a leghatékonyabb.

Gyulladáscsökkentő

A már említett eugenol mellett a szegfűszeg olyan más gyulladáscsökkentő anyagokat is tartalmaz, mint a flavonoidok és az antioxidánsok, s ezek kombinációja olyan verhetetlen elegyet képeznek, hogy állítólag 15-30%-kal is képes a szervezet gyulladásait mérsékelni.

Fogfájás és rossz lehelet ellen: szegfűszeg!

A korábban tárgyalt eugenol révén csillapítja a fájdalmat és a gyulladást. A szegfűszegolaj a fájó fogba vagy a gyulladt ínybe masszírozva nyugtat és érzéstelenít is. Szegfűszegolaj hiányában néhány szegfűszeg összerágása is segít. Ha azonban mégis szegfűszegolajat szeretnénk helyi érzéstelenítőként használni, akkor fontos ügyelni a hígításra a szájüreg nyálkahártya-irritációjának elkerülése érdekében. A megfelelő elegyet 1:100 arányban tudod kikeverni, de ha ez bonyolultnak hangzik, a patikában kaphatsz már előre kikevert változatot is. 

Idősebbeknek kiváló

Afrodiziákumként is sokan tartják számon, noha nyugtató hatású is. Emellett segíti a vércukorszint szabályozását. Egy is tálkába helyezett vízbe szegfűszegeket szórva még a minket célba vett szúnyogok egy jelentős részét is el tudjuk riasztani.

Meghűlés és légúti panaszok ellen

Torokfájás, száraz köhögés, de még arcüreggyulladás esetén is hatásos házipatika-alapanyag a szegfűszeg. Köhögés és meghűlés esetén a legjobb módszer egy csésze meleg vízbe kevés, mindössze 1-2 csepp szegfűszegolajat csepegtetni, majd kevés mézzel ízesítve naponta 2-3-szor kortyolgatni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra