Mindennapi bosszankodásunk tárgya ugyanúgy lehet, mint egy rosszul megválasztott ebéd utáni megbeszélés megmentője: ha belelépünk vagy a ruhánkba tapad, nagy fejtörést okozhat, viszont amikor a túlzottan hagymás ételek után meg kell mentenünk leheletünk frissességét, kétségbeesetten nyúlunk utána.
A rágógumi eredete a görögökig nyúlik vissza, ipari méretekben történő előállítása azonban csak a 19. században kezdődött meg, természetesen Amerikában.
Így indult a rágógumi története
Mindannyian tudjuk, hogy egy rágótól leheletünk frissebb lesz, és talán azt is tapasztaltuk már néhányan, hogy ha éhesen kezdjük el rágni, valamelyest csillapítja ezt a kellemetlen érzést. A rágóguminak ez a két legfőbb funkciója, melyet történelme során kiaknáztak használói és készítői, de háborús időkben bizony még hazafias cselekedetté is vált fogyasztása. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk, honnan is származik a rágó!
Az ókori görögök maszticfa gyantájából nyerték ki az első rágnivalót, melyet a feljegyzések is megőriztek, de messze nem egyetlenként élvezték a rágózást.
A skandináv népek a nyírfakéreg gyantááját, az őslakos amerikaiak pedig a lucfenyőét használták. A maják és az aztékok rágózási szokásai némiképp eltértek a felsorolt népekétől: a modern rágógumi keletkezésében ők játszották a legnagyobb szerepet.
Ezek a népek a rágógumifa, azaz a szaponilla gyártotta természetes anyagot vették szájukba. Miután felismerték, hogy ha megfelelő technikával ejtenek bevágásokat a fa kérgén, abból lassan csorogni kezd az általuk nagyon kedvelt anyag, a természet segítségét igénybe véve folyamatosan „gyártani” tudták azt. Érdekes, hogy míg a maják a megfőzött gyantából készített, „cha”- nak nevezett anyagot inkább az éhség ellen vetették be, az aztékok leheletük frissítésére használták a rágógumifa ajándékát.
Nem rághatta akárki akárhol
Fogyasztásával kapcsolatosan az aztékoknál komoly illemszabályrendszer is kialakult: a felnőttek, de különösen a felnőtt férfiak számára a nyilvános rágózás megengedhetetlen viselkedést jelentett. A hajadon nők nyugodtan rágózhattak mások előtt, de a férjezettek már nem.
Akik ezeket a megszorításokat semmibe vették, azt kockáztatták, hogy a legfurcsább gúnynevekkel illessék őket.
Az, hogy Amerikába, és azon keresztül a világ minden tájára is eljuthasson a rágógumi, egy számkivetett mexikói tábornok és elnök ajándékának volt köszönhető. Antonio Lopez de Santa Anna juttatott el belőle egy adagot Thomas Adams Sr. részére, aki feltalálóként eredetileg iparilag hasznosítható anyaggá akarta varázsolni azt. A vulkanizálásnál aztán jobb ötlete támadt fiaival együtt: megfőzték, kis adagokban megformázták és rágóként kezdték el értékesíteni.
Az első készletet egy patikán keresztül pár óra alatt kiárusították, így nem volt nehéz meghozniuk azt a döntést sem, hogy belevágnak a nagyüzemi gyártásba. Az 1880-as években napi öt tonnát állítottak elő a rágóból, melynek elterjedéséhez kellett még egy William Wrigley nevű szappankereskedő is.
A férfi azt találta ki, hogy azoknak az ügynökeinek, akik igazán nagy mennyiségben tudnak szappant eladni, rágót ad ajándékba.
Hamarosan azonban az ajándék népszerűsége meghaladta a termékét, így rágógumigyárat alapított: vezetékneve nem véletlenül ismerős, az egyik ismert márka tulajdonosa volt. Mire 1932-ben elhunyt, Amerika egyik legtehetősebb emberévé tette őt a rágó.
Majdnem kiirtották a rágógumifát
Ekkorra annyira népszerűvé vált a rágózás, hogy már környezeti károkat is okozott: a rágógumifa anyaga szolgáltatta még mindig az alapanyagot, a fákat pedig nem fenntartható szellemiségben kezelték, így Mexikó szapodillafáinak legalább negyedét kiirtották a harmincas években. Ebben az is közrejátszott, hogy a fákat húszéves koruk előtt nem lehet megcsapolni, innentől kezdve is csak 3-4 évente nyerhető belőlük a rágó alapanyaga, fánként nagyjából egy kilogrammos mennyiségben. Ekkor kezdődött a fokozatos átállás a szintetikus alapanyagokra: petróleumból, viaszból és egy termékekből előállított anyagokból készültek a rágók innentől kezdve a természet védelmében.
A rágógumi aztán belekezdett saját, amerikai és európai önálló karrierjébe, mely mindmáig tart. Ennek része az is, hogy a katonák háborús fejadagjában is megjelenik: már korábban felfedezték, hogy az éhséget képes csökkenteni, így logikus, hogy bevessék a harctéren is.
Csokoládé és cigaretta mellett kínálták a katonák jó közérzetének biztosítására,
így aztán teljes mértékben összefonódott a rágó és a hazafiasság az amerikaiak szemében.
A nők számára egyenesen mint elengedhetetlen fontosságú szépészeti eszközt kínálták, mely friss, mentolos illattal kényeztet. Ma szintén leginkább emiatt rágjuk, és nosztalgiával emlékezünk vissza korábbi verzióira, a golyórágóra, a Turbo rágóra és a szocialista idők más menő termékeire.
Ha visszaemlékeznél ezekre, ajánljuk neked ezt a cikkünket, melyben a rágópapírokról is szót ejtünk.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
