Hitted volna, hogy miközben megnézel a moziban egy jó filmet, még a szellemi frissességedért is teszel? Egy új kutatás szerint, ha beépíted a popcornt az étrendedbe, az csökkenheti a demencia kockázatát.
Milliókat érintő betegség
A Neurology című szaklapban jelent meg az a tanulmány, amely arról szól, hogy a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása – és így meglepő módon a pattogatott kukorica is –, jó hatással van az elmebéli képességekre.
A vizsgálat során az derült ki, hogy azok, akik rendszeresen esznek ezekből az egészséges finomságokból, kognitív szempontból nyolc és fél évvel fiatalabbak, mint akik nem fogyasztanak belőlük.
„Az Alzheimer-kór és a demencia amerikaiak millióit érinti. Az, hogy megtaláljuk a megelőzés módját, kiemelten fontos a közegészségügy szempontjából – nyilatkozta dr. Xiaoran Liu, a tanulmány egyik szerzője. Izgalmas látni, hogy csupán azzal, hogy növeljük egy ételféleség mennyiségét a menünkben, csökkenthetjük az időskori elbutulás kockázatát.”
Popcorn a demencia ellen
A vizsgálatban teljes kiőrlésű gabonából készült pékárukat, quinoát és pattogatott kukoricát emeltek be a menüjükbe a résztvevők. A Rush Egyetem kutatói több mint 3000, átlagban 75 éves, ám demenciában nem szenvedő páciens egészségi állapotát kísérték figyelemmel hat éven át. A résztvevőknek be kellett számolniuk arról, hogy milyen ételeket fogyasztanak, illetve háromévente egy-egy tesztet töltöttek ki, amellyel vizsgálták a kognitív képességeiket és a memóriájukat. Az alapján, hogy mennyi teljes kiőrlésű gabonát fogyasztanak, a pácienseket öt csoportba sorolták; a legtöbb és a legkevesebb között mennyiségben ötszörös volt a különbség.
Az eredmények pedig azt tükrözték, hogy azokat az időseket, akik rendszeresen fogyasztottak az egészséges harapnivalókból, sokkal kevésbé fenyegette az időskori elbutulás, mint akik kisebb mennyiséget ettek belőle vagy egyáltalán nem szerepelt a menüjükben. A kutatásnak köszönhetően a szakértők úgy gondolják, hogy ez akár előfutára lehet a testreszabott étrendi ajánlásoknak, ám ehhez még szükség van további eredményekre.
A szív és az agy egészségéért
A tápanyagokban gazdag, teljes kiőrlésű ételek azonban nem csak a memóriagondok ellen védhetnek. A Mayo Klinika szerint például a zab, a barna rizs vagy éppen a pattogatott kukorica csökkenthetik a koleszterinszintet, az inzulinszintet vagy a vérnyomást.
„A teljes kiőrlésű gabonák gazdagok B- és E-vitaminban, valamint más antioxidánsokban. Sok rostot tartalmaznak, amely számos egészségügyi előnnyel jár. Jó néhány tudományos bizonyítékot láttunk arra, hogy ezek az élelmiszerek csökkentik a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, és tudjuk, hogy ami jó a szívnek, az jó az agynak is.”
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés