Magyar találmány segíti majd a nőket a fájdalom leküzdésében

GettyImages-1251542475

Amikor a 33 éves Fischer Paula először olvasott egy egyfajta bodyként hordható eszközről, ami segít enyhíteni a menstruációs fájdalmakat, nagyon izgatott lett, hiszen évek óta küzdött a fájdalmas görcsökkel.

Sok nőhöz hasonlóan ő is kereste a megoldást a súlyos kellemetlenségekre, amelyeket a fájdalomcsillapítók csak néhány órára enyhítettek. Gyakran annyira fájt a hasa, hogy a kanapéról sem tudott felkelni, képtelen volt bemenni a munkahelyére. A kín, a rosszullét mindenre hatással volt, a hangulatára, a motivációjára, a teljesítményére. Aztán két évvel ezelőtt a közösségi médiában meglátta az Alpha Femtech nevű magyar startup felhívását. A Kormos Anna Zsófia és Pelczer Dóra által alapított, debreceni székhelyű cég önkénteseket keresett egy új, menstruációs fájdalmak csökkentését célzó body teszteléséhez és fejlesztéséhez.

Vége a menstruációs fájdalomnak

A jelentkezőknek egy kérdőívet kellett kitölteniük a menstruációs ciklusukról, majd egy orvos választotta ki a legmegfelelőbb résztvevőket. Paula is köztük volt. Az így elkészült Artemis body nevű eszközt az Egyesült Királyságban és az EU-ban lehet majd megvásárolni. Beépített hőpaneleken és tíz transzkután elektromos idegstimuláló gélpárnán keresztül hat a testre, és oldja a görcsöket. Az elektromos impulzusok blokkolják a fájdalomjelek agyba jutását, miközben a hőpanelek megnyugtatják a méhet és a környező izmokat.

A képen a két alapító, Kormos Anna Zsófia és Pelczer Dóra látható.

Hogy működik az Artemis?

Az eszköz egy tenyérnyi, kombinált akkumulátorral működik, ami zsebben is elfér, de fel is csatolható, illetve Bluetoothon keresztül, vezeték nélkül csatlakozik a felhasználó okostelefonján lévő alkalmazáshoz, ahol az erősséget lehet beállítani. Paula azt mondja, hogy amikor a teszt alatt viselte a részben merinói gyapjúból készült, kényelmes bodyt, a menstruációja teljesen más élmény volt, szinte egyáltalán nem okozott fájdalmat. Egyetlen mellékhatást tapasztalt: a vérzése erősebbé vált, valószínűleg az eszköz izomlazító hatása miatt.

Két nő, akik megváltoztatják a világot

Az ötlet az Alpha Femtech társalapítója, Kormos Anna Zsófia fejéből pattant ki, aki hordható okostechnológiából doktorált, és kifejezetten a menstruációs egészségre fókuszál. Üzlettársa, Pelczer Dóra marketinges múltját bevetve egészíti ki. Összesen 350 nővel beszélgettek a fejlesztés előtt, akik mind erős görcsökkel küszködtek a vérzésük ideje alatt. A fájdalomcsillapítás mellett külön céljuk volt, hogy a bodyt nyugodtan lehessen hordani akár munkába is, simuljon a testre, inkább divatos kiegészítőnek tűnjön, mint orvosi eszköznek. Az Artemis bodyt jelenleg még nem lehet megvásárolni, de ezen az oldalon feliratkozhatsz, hogy amint lehet, beszerezd. Az ára a BBC értesülései alapján 220 euró, azaz 80 000 forint körül mozog majd.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra