5 dolog, amit eddig lehet, hogy nem tudtál a melledről

GettyImages-1327968649

Úgy tűnik, a héten minden a női mellek körül forgott, és nyilván minden nőnek intim kapcsolata van a saját mellével. Ismered az érzést, ahogy fáj, amikor menstruálsz, tudod azt is, hogy mutat a kedvenc pólódban. Sokan gondolhatják, hogy már mindent tudnak, amit általánosságban tudni lehet a női mellről, de fogadjunk, hogy tudunk néhány olyan dolgot mondani, amit még te sem tudtál!

1. A bal mell általában nagyobb, mint a jobb

Valószínűleg az összes nő méricskélte már a tükör előtt a melleit, és valóban az a helyzet, hogy nincs két egyforma mell, szóval eljött az ideje, hogy megismerkedjünk az aszimmetria fogalmával. Ha pedig már ismerjük, fogadjuk el, hogy ez van. Míg a két mellbimbó és az udvaruk hasonlónak tűnnek – de csak tűnnek –, a bal mell általában nagyobb, magasabb, vagy kerekebb, mint a jobb.

A testünk alapvetően sohasem tökéletesen szimmetrikus, ahogy az arcunk sem, úgyhogy nincs min különösebben idegeskedni. Vannak mellek, amelyek a mellkason magasabban ülnek, és vannak olyanok is, amelyek alacsonyabban. Sőt, míg néhány mellbimbó lapos, addig másoké kiáll, de jobb, ha tudod, hogy nincs megfelelő méret vagy forma. Ahány test, annyiféle. A mell aszimmetriája egyébként a nőknek több mint a felét érinti.

2. Rossz a melltartód mérete

Mellünk az életünk során rengeteget változik, gondolj csak arra, hogyan változik a méret, az alak és a természetes emelkedés – vagy éppen ereszkedés – az életkor előrehaladtával. Nyilvánvalóan azonban senki nem méregeti naponta a mellét azon töprengve, hogy adott nap a megfelelő méretű melltartót kapja-e magára.

Az teljesen biztos, hogy ha a napod fénypontja, hogy leveszed a melltartódat, és megszabadítod a melleidet a szoros pántok ketrecétől, akkor valószínűleg nem megfelelő méretű melltartót viselsz. „A háton lévő pántnak a lapockák alján kell feküdnie, és az egész mellszövetnek el kell férnie a kosarakban anélkül, hogy kifolyna belőle” – mondja Julia Mastalski melltartószakértő, és megjegyzi: a jó hír az, hogy a megfelelő melltartó segíthet az ilyen problémák megoldásában. 

3. Sokkal több a melled, mint gondolod

Gyerekként a mellek csak apró foltok az éretlen mellszövetben. Aztán amint elérkezik a pubertás, ahogy a mellek nőnek és fejlődnek, a lebenyek és csatornák rendszerévé válnak, mígnem teljesen működőképesek lesznek az anyatej megtermeléshez. Az amerikai Nemzeti Mellrák Alapítvány szerint a mellek valójában nem „érettek”, amíg egy nő nem esik teherbe, vagy nem kezd el szoptatni. Egy bizonyos kor után aztán a mellek többnyire már valóban csak zsírból állnak, mert a mellszövetek csökkennek, ezzel együtt a mellek mérete is kisebb lesz. 

4. Csomó van a melledben? Nem biztos, hogy rákos vagy!

Ha valaha csomót vagy vastagabb foltot éreztél a melledben, normális, hogy azonnal a legrosszabbra gondolsz, de próbálj még egy kicsit higgadt maradni. Az American Cancer Society szerint ugyanis a csomó lehet fibrózis, ciszta és más nem rákos, vagy éppen jóindulatú emlődaganat. Ha kifejezetten duzzadt és fájdalmas csomóra bukkansz, az akár tályog is lehet, vagy gennyesedés valamilyen fertőzés miatt. Ezenkívül a mellkasi fájdalom gyakran a hormonális ingadozások következménye, és a menstruáció előtt általában rosszabbodik.

Ezzel együtt minden elváltozást érdemes orvossal megnézetni!

5. Egy csomó dolog növelheti a mellek méretét

A terhesség, a menstruáció, a szoptatás, a menopauza, a fogamzásgátló tabletták és még a szex is megduzzaszthatja a melleket. A jelenség – bár idegesítő lehet – valójában egy csomó mindent elárulhat arról, hogy mi történik a testedben. Amikor például a mell megduzzad, az minden bizonnyal azt jelzi, hogy hamarosan menstruálni fogsz, de lehet, hogy izgatott vagy, és persze arra is utalhat, hogy híztál. Érdemes lehet néha egyfajta használati útmutatóként gondolni a méretváltozásra. 

Szóval azért elég csodálatos, hogy mennyi funkciója van a női mellnek. Amikor az egészségükről van szó, érdemes tudni, hogy mi normális, és mi nem. Ami pedig a megjelenést illeti, ne feledd: minden típusú cickó szép a maga módján!

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

„Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra