Magyarországon is megjelenhet a rettegett vírus: 7-8 százalékos a halálozási aránya

magyarorszag-virus-1401954915
Olvasási idő kb. 3 perc

Megjelent Európában a majomhimlő új változata, miután egy Afrikából hazatérő férfi szervezetében kimutatták a vírus Klád Ib variánsát. Rusvai Miklós virológus szerint importált majomhimlő-esetek Magyarországon is előfordulhatnak a jövőben, bár ennek valószínűsége egyelőre alacsony.

Az új európai esetet a németországi Kölnben jelentették: a vírussal egy 33 éves férfi fertőződött meg, aki szoros testi kontaktus útján kapta el a betegséget – adta hírül az Infostart, hozzátéve: az egészségügyi hatóságok szerint a német lakosságra nézve alacsony a fertőzés egészségügyi kockázata.

Mint ismert, Európában augusztusban Svédország jelentette az első Klád I variánsos esetet Afrikán kívül, azóta Németország mellett Thaiföldről is érkezett hivatalos bejelentés a fertőzésről. Noha Európában továbbra is a Klád II variáns dominál, elképzelhető, hogy több olyan ország is lesz még, ahol megjelenik a halálos vírus.

Magyarországon egyelőre nincsenek vírusos esetek
Magyarországon egyelőre nincsenek vírusos esetekmonkeybusinessimages / Getty Images Hungary

Egyelőre nem tudni, mikor jelenik meg Magyarországon

Rusvai Miklós az Inforádiónak elmondta, importált majomhimlő-esetek Magyarországon is megjelenhetnek, bár ennek valószínűsége egyelőre alacsony. A szakember úgy fogalmazott, hogy „statisztikailag elképzelhető”, de ennek idejét megjósolni nem lehet. A virológus hangsúlyozta, hogy az afrikai országokba látogatóknak fokozott figyelemmel kell lenniük, mivel az ottani helyzet súlyosabb:

a fertőzött betegek 7-8 százaléka meghal a fertőzésben.

Elsősorban a gyerekek vannak veszélyben, mivel immunrendszerük fejletlenebb, ezért közöttük magasabb a halálozási arány Afrikában. 

Így előzhető meg a fertőzés

A fertőzés megelőzésének hatékony módja a higiéniai előírások szigorú betartása, valamint és a helyi közösségek tagjaival való szoros kontaktus kerülése. A szakember ugyanis kiemelte, hogy a vírus nagyon gyakran nemi úton terjed tovább. Hasznos azonban azt is tudni, hogy a fertőzés szempontjából veszélyt jelenthet a helyi ételek, különösen a vadállatok húsának fogyasztása, miután már arra is van bizonyíték, hogy a majomhimlőt állatok is terjeszthetik. 

Van a vírus ellen védőoltás is

Noha Európában rendelkezésre áll a majomhimlő elleni vakcina, annak felhasználásáról csak az országos tiszti főorvos dönthet. Az oltóanyagot elsősorban kontaktkutatás során alkalmazzák, hogy az érintettek és a velük egy háztartásban élők védettséget kapjanak. Rusvai szerint a vírus meglehetősen nehezen terjed, mivel szoros testi kontaktus szükséges a fertőződéshez, így a lakosság körében nem várható széles körű terjedés.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek