A körömvirág az egyik olyan gyógynövényünk, amely díszkertekben is megállja a helyét. Igénytelen, szárazságtűrő, hosszasan virágzik, és még szép is. Kell ennél több? Nos, ha be is érnénk ennyivel egy kerti virág esetében, akkor is jó, ha tudjuk, hogy a saját növénykénkről leszedett szirmok és levelek épp olyan hatékonyak, mint a boltban, patikában vásárolt körömvirág-készítmények.
A körömvirág nem is egy virág
A körömvirág (Calendula officinalis) szép narancssárga virágát sokan ismerik, ha máshonnan nem, egy krém dobozáról. De létezik citromsárga, krémszínű és barackszínű változata is. Amikor a virágát emlegetjük, akkor arra a szép, napraforgószerű tányérra gondolunk, de az valójában nem egy virág, ahogy a napraforgó sem, hanem virágzat. A fészkesek (Asteraceae) családjára jellemzően, sok apró csöves virág alkotja a közepét és nyelves virágok a „szirmait” annak a fészekvirágzatnak, amit mi egységként látunk. Júniustól egész késő őszig, a fagyokig virágzik, de enyhébb időszakban találkoztam vele még tél közepén is.
Az ókorban is használták már
Már az ókori görögök is használták a növény szirmait ételek és textíliák színezésére, díszítésre, étkezési célra, és gyógyhatásait is ismerték. Fontos gyógyszer volt az ókori Görögországban, Rómában és Arábiában, leggyakrabban bőrkezelésre használták, kisebb sebek, bőrkeményedés, rovarcsípés, ekcéma, viszketés, égési sérülések és aranyér kezelésére. Indiában füzéreket készítenek még manapság is belőle és vallási célokra használják. Úgy tartják, ha valaki körömvirágot szór az ágya alá, akkor az védelmet nyújt a rablók és tolvajok ellen.
A körömvirág számos bioaktív vegyületet tartalmaz, köztük terpenoidokat, terpéneket, karotinoidokat, flavonoidokat és többszörösen telítetlen zsírsavakat, aminek köszönhetően többek között gyulladáscsökkentő, érregeneráló, fájdalomcsillapító, antimikrobiális, antioxidáns és immunmoduláló hatású. Készülhet belőle forrázat, tinktúra, kenőcs, aminek előállításához használnak virágokat és a levelét is.
Sebgyógyításra és fertőtlenítésre is jó
A körömvirág csodálatos hatással van a sérülések, sebek gyógyulására. Nem csak a szirmok, a levelek is tartalmazzák a hatóanyagokat, így azokat is bátran használhatjuk.
A sérülésnél növeli a fehérvérsejtszámot és antibakteriális, gombaölő, valamint lárvaölő hatása védi a sebet az elfertőződéstől.
Gyorsítja a véralvadást és összehúzza a sebet. Egy vizsgálatban a körömviráglevél-kivonatok napi kétszeri alkalmazása 3 héten keresztül minden betegnél teljes hámképződést ért el, és 41,71%-kal csökkentette a lábszár vénás fekélyeinek felszínét.
Bőrgyulladásokat gyógyít
Alkalmas rovarcsípések, kiütések, ekcéma, bőrgyulladás és kisebb égési sérülések, napégés kezelésére. A gyulladás mellett a kialakult duzzanatot is enyhíti. Levelét vagy virágát tegyük forró vízbe, és legalább 10 percig hagyjuk ázni, ezzel készítsünk borogatást. Kivonatát gyulladásgátló és antimikrobás hatása miatt a hallójárat belsejében kialakuló bakteriális fertőzések kezelésére és a fájdalom csökkentésére is használják.
A kötőhártya-gyulladást is kezeli
Gyulladáscsökkentő és antibakteriális hatása szemgyulladások esetén is segítségünkre lehet. Teájába mártott steril gézlappal naponta többször töröljük át a szemet, figyelve, hogy minden alkalommal új, tiszta gézlapot használjunk. Egy kísérletben kontaktlencse tárolására szolgáló folyadékhoz adtak kötőhártya-gyulladásban szenvedő betegek szeméből származó baktériumokat. A később hozzáadott körömvirág-kivonat kiváló hatást mutatott a biofilmképződés gátlásában és eltávolításában is. A biofilm az a kórokozókból és egyéb anyagokból álló összefüggő réteg, ami a fertőzött felületen képződik. Így használva a körömvirág-kivonat csökkenti a kontaktlencse használatából adódó szemfertőzések kockázatát.
Belsőleg is alkalmazható
Antimikrobiális és fertőtlenítő tulajdonságai miatt a körömvirág hatékony gyógyszer a torokfájás, ínygyulladás, mandulagyulladás és szájfekély kezelésére. A körömvirágteával végzett gargarizálás segít megnyugtatni a torok nyálkahártyáját, miközben enyhíti a fájdalmat. Jó hatással van az emésztőrendszerre és védi a májat, alkalmazzák gyomor- és nyombélfekély kezelésére is.
Ehető virágait keverhetjük salátákba, díszíthetjük vele a szendvicseket, süteményeket, sőt akár bele is süthetjük őket a sütibe, pogácsába. Készíthetünk vele szendvicskrémet, fűszeres túrót.
Kozmetikumok alkotórésze
Gyakran szerepel kézkrémek, arckrémek összetevőjeként. Amellett, hogy gyulladáscsökkentő hatása miatt nyugtatja és ápolja a kipirosodott bőrt, antioxidáns hatóanyagaival védi az UV-sugárzás okozta öregedéstől is. Nemcsak a napsugarak elleni védelem segít a ráncok elkerülésében, de kollagéntermelést segítő tulajdonsága is feszesíti a bőrt.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés