Ha a mondás szerint azok vagyunk, amit megeszünk, akkor igaz az is, hogy azok is vagyunk, amit a tévében látunk. Ugyanis bebizonyosodott, hogy televíziós gasztroműsorok sokkal többet jelentenek számunkra egy szórakoztató kikapcsolódásnál. Nagy hatással vannak az étrendünkre és arra, hogy éppen mi kerül a tányérunkra.
A főzőműsorok a viselkedésünket is befolyásolják
A kutatók régóta egyetértenek abban, hogy a médiának fontos szerepet kell szánni abban, hogy az emberek megismerjék, hogyan táplálkozhatnak tudatosan, helyesen. Azonban a témában nemrég született tanulmányokból látható, hogy a főzős műsorok nemcsak azt befolyásolják, hogy mennyire táplálkozunk egészségesen, hanem étkezési preferenciáinkra is hatással vannak.
Frans Folkvord, a kérdéskörben kutatást végző holland professzor elmondta: ezeknek a műsoroknak sokkal nagyobb hatása van annál, mint hogy bizonyos ételeket, élelmiszereket népszerűsítsenek, hiszen a viselkedésünket is befolyásolják.
A népszerű, versennyel egybekötött főzős műsorok többségében jelentős mennyiségű desszert és húsalapú, főként sertésből és vörös húsból összeállított étel készül, ami a táplálkozási szakértők szerint számos problémát vet fel. Arról nem is beszélve, hogy a versenyzőknek gyakran valamilyen bizarr összetevők kombinációjából kell sütniük és főzniük. Ilyen például, amikor a desszert gyanánt sertést, csirkét, másnapos hamburgert, sonkát vagy bolognai spagettit kell édességgé varázsolniuk.
Ezek a műsorok azt üzenik, hogy minden fogás a hússal lesz teljes; bár több esetben megkérdőjelezhetetlen, hogy a mértékkel fogyasztott hús fontos része az egészséges táplálkozásnak.
A tévé szokásainkat is tükrözi
A vizsgálat során a kutatók arra keresték a választ, hogy vajon az határozza meg az étkezési szokásainkat, amit a tévében látunk, vagy a tévé tükrözi a már meglévő étkezési kultúránkat. A szakértők szerint a hatás mindkét irányban működik. A televízió által vált igényünk arra, hogy éttermi szintű ételeket készítsünk otthon, miközben a már korábban fogyasztott ételeket sem mellőzzük.
Az első televíziós főzőverseny az Egyesült Államokban jelent meg, 1999-ben. Az Iron Chef című műsor egy éven belül a televíziós csatorna legnézettebb műsora lett. Ezt megelőzően a Food Network többnyire napközben sugárzott főzőműsorokat, olyanokat, amelyekben megtanították, hogyan süssenek, főzzenek recept alapján a családjuknak a háziasszonyok. Hiszen ekkor a műsorok nézői többnyire nők voltak. De miután a televíziós hálózat bevétele a reklámokból származott, meg kellett nyerniük a férfiak figyelmét is. Ehhez már nem volt elég izgalmas az a téma, hogyan kell finom ételekkel jóllakatni a családot, ezért egy verseny köré szervezték a főzéseket.
A férfiakat a versenyekkel lehetett a képernyő elé ültetni
A műsorkészítők malmára hajtotta a vizet részben az is, hogy a 2008-as recesszió során több férfi is munkanélkülivé vált, így több feladatot vállaltak a háztartásban, és sok több időt töltöttek a valóságshow-k nézésével is.
Megdöbbentő tény, hogy miután nemcsak a főzéssel, hanem sütéssel is elkezdtek a foglalkozni a tévéműsorok, 2009-ben az amerikai cukorfogyasztás körülbelül évi egymillió tonnával nőtt.
A televíziós főzőversenyeknek azonban két arca van.
Hátrányuk, hogy megerősíthetik a legrosszabb étkezési szokásokat, ám jelentősen hozzájárulnak a nézők kulináris látókörének bővítéséhez. Így vált széles körben népszerűvé például a vegán konyhaművészet, de ily módon formálható a nézők ízlésvilága is, hogy nyissanak a korábban egyáltalán nem ismert délkelet-ázsiai ízek felé, és készítsenek olyan ételeket is, mint a kókuszos, pandan- és karamellhabos sütemény, satay macaron és malajziai garnélarákos sambal pizza. Nem mellesleg a főzőműsorok révén megérthetjük és megismerhetjük, hogyan és mit esznek mások.
Érdekes továbbá, hogy míg a főzőversenyek számos módon befolyásolhatják étkezési szokásainkat, egyáltalán nem biztos, hogy ha mások főzését nézzük a tévében, akkor mi is többet fogunk főzni magunknak. A tapasztalatok alapján, ahogy az elmúlt két évtizedben nőtt a főzőversenyek nézettsége, úgy csökkent a rendszeresen otthon főzők aránya.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés