Az Egyesült Államokban folytatott kutatások igazolták az elméletet, miszerint azok a betegek, akik kórházi szobájuk ablakából sivár betonépületek helyett fákat és zöld növényzetet látnak, gyorsabban felépültek, illetve terápiájukhoz kevésbé erős gyógyszereket kellett használni. A fák gyógyító erejébe vett hit ősidők óta él az emberben, és ma már azt is tudjuk, hogy minden fafajta más-más pozitív tulajdonsággal rendelkezik.
A fák gyógyírt jelentenek a lelki bajokra
A faterápia nem újkeletű a természetgyógyászatban. A faölelés elterjedésében azonban jelentősen közrejátszott a koronavírus-járvány, amikor az embereket a Covid terjedésének megfékezése érdekében távolságtartásra kötelezték. A kezdeményezés az Izlandi Erdőszolgálattól eredt, melynek munkatársai arra biztatták az embereket, hogyha magányosnak érzik magukat, akkor menjenek ki a természetbe, és öleljenek meg egy fát.
![Emberi ölelés híján főként a Covid-járvány idején jelentett megnyugvást a magány miatt szenvedőknek a faölelés](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4514/45146/451463/45146386_7e64c74cfb49ada91d46b5420adca723_wm.jpg)
Azt, hogy a fáknak kisugárzásuk, ezáltal pedig gyógyító erejük van, már az ősi kelta, ógörög és római emberek is tudták, napjainkban pedig a német származású természetgyógyász, Manfred Himmel végzett ezzel kapcsolatban tudományos kutatásokat. Felfedezte, hogy a fáknak nem csupán gyógyító erejük van, de képesek arra is, hogy felerősítsék a föld jótékony erejű sugárzását is.
A faölelés mindenkire jótékony hatással van, de nem árt tudni, hogy fajtájától függően melyik fa miben tud nekünk segíteni, mire jelenthet testi, lelki gyógyírt.
Hazánk kifejezetten alkalmas a faterápiára, hiszen a Föld szívcsakrája a Pilisben található, így itt a fák különös energiával és harmóniával töltik el azokat, akik megölelik őket. Szintén intenzív energiával bír a Bükk-hegység is.
Még nincs késő jól feltöltődni, ugyanis a fák energetikai tere április és október között a legerősebb.
Így öleld meg a fát
A fa energiája akkor áramlik át hozzánk igazán, ha ölelés közben teljes testtel, arcunkat a fa törzse felé fordítva a fának dőlünk. Bal kezünk a lombkorona, jobb kezünk pedig a gyökerek felé mutasson. De ha ez nem kényelmes, az is elegendő, ha egyszerűen átöleljük a fát. Próbáljunk meg ellazulni, hunyjuk be a szemünket, lélegezzünk nyugodtan, zárjuk ki a körülöttünk lévő világot!
![A fáknak nem csupán gyógyító erejük van, de képesek arra is, hogy felerősítsék a föld jótékony erejű sugárzását is.](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4514/45146/451464/45146418_0dc5679893dbb115f21fc57273c22d92_wm.jpg)
Ez a bensőséges kapcsolat tartson legalább tíz vagy húsz percig. Közben figyeljük meg, mit érzünk azokon a fával érintkező testrészeken, az arcunkon és a tenyerünkön. Majd egy idő után forduljunk meg, hogy a gerincünk is érintkezhessen a törzzsel. Ha lehet, akkor a terápiához szépen megtermett, egészséges példányt válasszunk.
Érdemes a faölelést kora reggelre vagy délelőttre tervezni, ugyanis ekkor adják le a fák legintenzívebben az energiájukat.
És, hogy mi történik a szervezetedben, amikor átölelsz egy fát? Oxitocin szabadul fel, ez az a hormon, ami felelős a szeretetért, a bizalomért és minden más olyan érzésért, ami melegséggel tölt el. De ez a hormon felelős a nyugalomért és az érzelmi kötődésért is.
A cseresznye oldja a szexuális gátakat
Minden fafajta más-más területekre hat, így a fa típusát is érdemes figyelembe venni a választásnál.
Almafa: az édes illat javítja a hangulatot, ezért, ha lehangolt és szomorú vagy, hasznos lesz az almafa derűs kisugárzása.
Diófa: segít a nehéz döntések meghozatalában, erőt ad, szorgalmassá, aktívvá és ellenállóvá tesz.
Bükkfa: hatalmas energiákkal rendelkezik. Az egyik legerősebb energiamezővel rendelkező fafajta, lehangoltság, depresszió, fáradtság és stressz ellen is célszerű megölelni. Segít, hogy megszabadulj a rosszkedvtől, visszaadja az életkedvedet, ráadásul élénkítő hatással is bír. Erősíti a teherbírásodat, és megszabadít a gyötrő gondolatoktól.
Hársfa: ha mérhetetlen boldogtalanságot érzel, esetleg egy szerelmi csalódáson vagy túl, akkor ölelj meg egy hársfát. Ez a fa képes az eltört szívedet újból összeragasztani.
Gesztenyefa: ha kétségek gyötörnek, vagy sokat szorongsz, akkor a gesztenyefa lombjai alatt keress menedéket. A fa elszívja a negatív érzéseket, és lelkedet megnyugvással tölti el. Erős szeretetenergiát áraszt magából, begyógyítja a lelki sebeket, erőt ad szakítás után, és segít jobbá tenni a kapcsolatokat. A cseresznyéhez hasonlóan érdemes közösen megölelnünk a párunkkal. Mindemellett a gesztenyefa a vérkeringést is erősíti, és hat a reuma ellen is
Cseresznyefa: oldja a szexuális gátlásokat, és segít abban, hogy érzelmeinket megélhessük. A szerelmesek fájaként számontartott fa már a néphagyomány szerint is segített a párválasztásban.
Nyírfa: erősíti a belső látás képességét, fejleszti ösztöneinket, és segít a tisztánlátásban.
Tölgyfa: a nehéz feladatok előtt erőt adhat, és legyőzi a kishitűséget, erősíti a lelket.
Juharfa: ha nyugtalan vagy, állj be egy juharfa alá, azonnal jobban fogod érezni magad.
Fűzfa: kiválóan alkalmas, hogy háborgó idegeidet megnyugtassa, és még lázcsillapító hatása is van.
Fenyő: kitisztítja a felső légutakat, nyugtató hatású és segít a reumatikus elváltozások gyógyításában.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés