11 étel, amitől gyorsabban öregszel

GettyImages-90607204

Az vagy, amit megeszel – örökbecsű mondás, amely még hangzatosabb, ha azt már korosabb időszakunkban halljuk. Nem véletlenül mondják a szakemberek, hogy az elfogyasztott ételeink hatással vannak ránk: nemcsak az általános egészségi állapotunkra, hanem a fiatalos ragyogásunkra is. Álljon hát itt egy kis emlékeztető azokról az alapanyagokról, amelyek nyomot hagyhatnak a bőrünkön!

A bőrünk öregedési folyamatának felgyorsulásáért okolhatjuk a genetikát, de a helyzet nem ilyen egyszerű. Noha ma már végeláthatatlan mennyiségben sorakoznak a boltok polcain az öregedés elleni krémek, arról gyakran szeretünk elfelejtkezni, hogy mi mennyit tehetünk ellene – például azzal, hogy elővigyázatossággal napozunk, és kellő odafigyeléssel étkezünk. 

Glikációs végtermékek

Az AGE-kként is ismert glikációs végtermékekről kevés szó esik, pedig bőrünk öregedési folyamatában igencsak nagy szerep jut ezeknek.

Az AGE-k akkor keletkeznek az ételekben, amikor magas hőmérsékleten készítjük, sütjük, főzzük, forraljuk, pirítjuk, pörköljük vagy grillezzük azokat.

Ez a folyamat tulajdonképpen nem más, mint a szénhidrátok, fehérjék és zsírok között, magas hőmérsékleten lejátszódó kémiai reakció. Miután a zsírokkal és fehérjékkel telített húsok egyébként is bővelkednek glikációs végtermékekben, ha magas hőmérsékleten hőkezeljük, még több szabadul fel belőlük. Az egész pedig egy ördögi kör: minél több AGE-t tartalmaz ugyanis egy étel, annál inkább öregíti a bőrt. 

A magas hőmérsékleten készült húsok még több glikációs végterméket tartalmaznak
A magas hőmérsékleten készült húsok még több glikációs végterméket tartalmaznakNanisimova / Getty Images Hungary

Pici változtatások

Mindez persze nem azt jelenti, hogy mostantól ki kell iktatnunk minden sült vagy főtt ételt az életünkből, de egy pici odafigyeléssel, egy-egy apró változtatással máris sokat tehetünk bőrünk egészségéért. A következő lista jó alap lehet ahhoz, hogy tudjuk, milyen élelmiszerek fogyasztását érdemes csökkentenünk.

1. Sült krumpli

Legyen akármilyen népszerű is a jó öreg hasábburgonya, jó, ha tudjuk: sem a rászórt só, sem pedig az AGE-k tekintetében nem a legjobb választás. Arról már nem is beszélve, hogy egy friss kutatás szerint még a mentális állapotunkra nézve is káros. Mint tudjuk, a magas hőmérsékleten készült ételek sejtkárosító hatásúak, a túl sok só fogyasztása pedig vizet vonhat el, ami aztán a bőrünkön is meglátszik.

Jó alternatíva lehet helyette a bőrszépítőként is emlegetett, A-vitaminnal teli édesburgonya, amely segít megelőzni a kollagén lebomlását és serkenti a kollagénrostok képződését.

2. Fehér kenyér

A magas glikémiás indexű élelmiszerek, mint amilyen a fehér kenyér is, növelhetik a szervezetben bekövetkező gyulladások esélyeit, ez pedig, nem kérdés, közvetlenül kapcsolódik az öregedési folyamathoz. A hagyományos kenyerek helyett mindenképpen érdemes kipróbálni a hozzáadott cukor nélküli, antioxidánsokban bővelkedő, csíráztatott gabonákból készülteket is.

3. Fehér cukor 

A cukor az egyik leghírhedtebb ellenfele a nem kívánt bőrproblémáknak, például a pattanásoknak, ráadásul hozzájárul még a kollagént károsító AGE-k kialakulásához is. Érdekességként azt is hasznos megemlíteni, hogy egyébként a vércukorszintünk emelkedése is serkenti az AGE-folyamatot, ami még jobban felgyorsul, ha napfény is ér bennünket. Ez a magyarázata annak, hogy miért jobb a strandon fagyi helyett frissítő, fagyasztott gyümölcsöket vagy például cukor hozzáadása nélkül készült jégkrémet ennünk. 

4. Margarin

A tudósok már rég tudják, hogy azoknál, akik nem fogyasztanak margarint vagy vajat, kevesebb a bőrkárosodás és a ráncosodás, mint azoknál, akik igen. Való igaz: a margarinban található transzzsírsavak a bőrt érzékenyebbé teszik az ultraibolya sugárzással szemben, amely károsíthatja a bőr kollagénjét és rugalmasságát.

Ezért lehet jó megoldás helyette az olívaolaj vagy az öregedésgátló antioxidánsokban gazdag avokádó a pirítósra.

Hasznos azonban tudni, hogy Magyarországon nem fenyeget bennünket a veszély, hogy káros transzzsírsavakban gazdag margarint vagy egyéb élelmiszert vásároljunk. A hazánkban forgalmazott margarinok és más élelmiszerek transzzsírsav-tartalma ugyanis már hosszú évek óta elenyésző – részben a hazai, rendkívül szigorú, immár közel egy évtizede érvényben lévő transzzsírsav-rendeletnek köszönhetően –, így a margarinok itthon nem hozhatók összefüggésbe a transzzsírsavak egészségre gyakorolt kedvezőtlen hatásaival. 

Margarin és vaj helyett jó alternatíva lehet az avokádó a pirítósra
Margarin és vaj helyett jó alternatíva lehet az avokádó a pirítósraTetra Images / Getty Images Hungary

5. Feldolgozott húsok 

A virslik, szalámik, kolbászok és felvágottak mind-mind olyan feldolgozott húsok, amelyek többek között a magas nátrium-, telítettzsírsav- és szulfittartalmuk miatt kiszáríthatják a bőrt, és gyulladást okozva gyengíthetik a kollagént. Ám van egy jó hírünk: a feldolgozott húsokat tojásra vagy babra is cserélhetjük, vagy ott vannak az olyan soványabb húsok, mint a csirke vagy a pulyka.

Ezek az élelmiszerek tele vannak fehérjével és aminosavakkal, amelyek elengedhetetlenek a kollagén természetes képződéséhez.

6. Tejtermékek

Vegyes érzéseid vannak a tejtermékekkel kapcsolatban? Mint tudjuk, a tudománynak is. Egyes szakemberek bizonyos esetekben közvetve ezeket teszik felelőssé az öregedés egyik fő okaként számontartott oxidatív stressz kialakulásáért is. És úgy tartják, hogy a tejtermékekben szegény étrend megvédheti a napnak kitett bőrt a ráncosodástól. Jó, jó, de mit fogyasszunk az egyébként nagyszerű kalciumforrás helyett? Magvakat, babot, mandulát, leveles zöldségeket és fügét.

7. Koffeintartalmú üdítő és kávé

Amit a koffeintartalmú üdítő és a kávé tesz az egészségünkkel, annak több köze van az alváshoz, mint a bőrünkhöz. Először is: ha mindkettőből gyakran iszunk akár napközben, akár este, az hatással lehet az alvásunkra. A rossz alvás pedig összefüggésbe hozható az öregedés fokozott jeleivel, a sötét, szem alatti karikákkal és a ráncokkal.

8. Alkohol

Az alkohol, mint tudjuk, sok-sok gondot okozhat az egészségünknek, beleértve a bőrt is. Kimeríti a tápanyagokat és az új sejtek növekedése és a kollagéntermelés szempontjából fontos A-vitamin-szintet, valamint dehidratáltságot okoz.

Ezek pedig mind-mind közvetlen hatással vannak a bőr rugalmasságára és feszességére. 

9. Rizssnackek

Bár a rizsből készült ropogtatnivalókat általában jó nassolnivalókként emlegetjük, a bőr már nem annyira örül neki. Magas ugyanis ezek glikémiás indexe, így kiugró vércukorszintet okozhat, amely ráncokat okozó öregedésgyorsítóként működik. „Anti-aging” finomságként jó lehet a bőrbarát antioxidánsokban bővelkedő, csicseriborsóból készült hummusz magas C-vitamin-tartalmú, így kiváló kollagén-előállító pirospaprika-csíkokkal. 

A rizssnackek helyett jobb választás például a hummusz
A rizssnackek helyett jobb választás például a hummuszClaudio Caridi / Getty Images Hungary

10. Fruktóz

Sokan meglepődnek azon, hogy például az agavé több fruktózt tartalmazhat, mint a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup. De bőrünk szempontjából miért is lehet gond ez?

A fruktóz gyorsabban bontja le a kollagént, mint a hagyományos cukor, így felgyorsítva a ráncképződést.

Jó azonban tudni, hogy a lipoinsav megakadályozhatja a fruktóz kollagénkárosító hatását, szóval, ha az agavé az egyetlen édesítőszer, amit fogyaszthatsz, ne felejts el sok lipoinsavat tartalmazó kelbimbót beiktatni az étrendendbe!

11. Többszörösen telítetlen olajok

Sokszor említjük egy lapon a szervezetünk káros szabad gyökeit és néhány magas ómega-6 zsírsavtartalmú, többszörösen telítetlen olajat, köztük a kukorica- vagy napraforgóolajat. Ha ezekben mindennap magas hőfokon sütünk, akkor ez bizony összeadódik. Éppen ezért helyettük érdemesebb az egyszeresen telítetlen zsírokat választanunk, amelyek segítenek hidratáltan tartani a bőrt. Például az antioxidánsokban, E-vitaminban és fitoszterolokban gazdag olívaolaj csökkenti a gyulladást.

Ételek napozáshoz

Noha a sor így sem rövid, abban biztosak lehetünk, hogy a kamrában még ezeken kívül is találnánk olyan élelmiszereket, amelyek hatással vannak a bőrünkre. Ismered például azokat az ételeket, amelyek abban segítenek, hogy nyáron barnábbak lehessünk?

Három szakácskönyv ingyenes szállítással!


Mentes Anyu szakácskönyveit azoknak ajánljuk, akik egészségük érdekében vagy meggyőződésből különleges étrendet követnek, de azoknak is, akik csak inspirációt, új ízeket keresnek.

MOST INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL!

Tekintsd meg ajánlatunkat,  kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra