Egészségtelennek hisszük ezt az olcsó élelmiszert, pedig nap mint nap ehetnénk

GettyImages-1311507085
Olvasási idő kb. 6 perc

Könnyen belátható tény, hogy ha egy élelmiszeripari alapanyag eredendően értékes tápanyagokat tartalmaz, vagyis összetevői kedvezően járunak hozzá a szervezet egészségének fenntartásához, akkor annak fogyasztását csak a helytelen elkészítési mód teheti tönkre. Így van ez a tojással is.

Ha arra gondolunk, hogy a tojás egy mészhéjjal és tartalékfehérjével körülvett petesejt, amely egy új, egészséges élőlény kifejlődéséhez szükséges minden védő-és tápanyagot tartalmaz, akkor az is könnyen belátható, hogy fontos táplálékunk lehet. 

Pedig a megfelelően elkészített tojás rendszeres fogyasztásával sokat tehetünk egészségünkért.

Hogy milyen a megfelelően elkészített tojás?

Számtalan fajtája ismert, és előszeretettel fogyasztott a különböző kultúrákban. Mi például úgy tartjuk, egy ép nyers tojás hűtőben nagyjából három hétig, egy főtt tojás pedig ugyanott, de a nyerstől elkülönítve maximum egy hétig tartható el. De van, akik a száznapos tojásra esküsznek. 

Mi köze a számunkra kínaiként feltálalt ételeknek az eredetihez?Mi köze a számunkra kínaiként feltálalt ételeknek az eredetihez?

Sajnáljuk, vagy ne, hogy nem béka, kutya és méhbáb kapható a sarki kínai gyorsbüfében? Igazibb lenne, de vajon megennénk-e?

Tovább olvasom
Látványra nem is olyan rossz, egy jó főtt tojás mégis csábítóbb fogás ennél
Látványra nem is olyan rossz, egy jó főtt tojás mégis csábítóbb fogás ennélchengyuzheng / Getty Images Hungary

Különös tojásfogyasztási mód

Márpedig Kínában az ezeréves-, száznapos vagy bőrtojásnak nevezett ételkülönlegesség nem más, mint egy hozzávetőlegesen három hónapra, azaz közel száz napra oltott mészből, faszénből, valamint sóból és vízből álló elegyben pihentetett nyers kacsa-, vagy tyúktojás. Ezzel a kísérlettel önmagában nem is lenne semmi baj, még az eredményül végül kapott borostyánosszínű zselémasszává lényegült tojásfehérjével és a zöld túróvá metamorfizált sárgájával is megbarátkoznánk, csak megkótolni ne nagyon kelljen. Mindez Kínában viszont egy különleges fogás: a szójaszósszal, gyömbérrel, vagy éppen ecettel fogyasztott előétel ínyencség.

Nyers, sült, rántott, lágy, vagy főtt tojás?

Na, mi nem így esszük a tojást. De még csak nem is nyersen, hiszen az számos egészségügyi kockázatot is rejt magában.

Ha nem akarsz ételmérgezést kapni, erre az élelmiszerre nagyon figyelj nyáronHa nem akarsz ételmérgezést kapni, erre az élelmiszerre nagyon figyelj nyáron

Szakértővel jártunk utána, hogy bizonyos óvintézkedésekkel hogyan birkózzunk meg a veszélyekkel, melyeket kedvenc ételünk rejt magában.

Tovább olvasom
A főtt tojás sokkal jobb választás
A főtt tojás sokkal jobb választásistetiana / Getty Images Hungary

A tükörtojás, a német Spiegelei, azaz tükörtojás szerencsétel tükörfordítása, mely több más nyelvben is inkább a szimpla, bár beszédes „sült tojás” nevet viseli nemes egyszerűséggel. Közeli rokonával, a rántottával együtt hátránya, hogy viseli mindannak a zsíradéknak a hátulütőit, melyet a sütés során használunk. Legjobb tehár maradni a szimpla főtt tojásnál

Az élelmiszer egészségre gyakorolt hatásai

A tojás vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag. Nem csak B-vitaminokban – pantoténsav, biotin, niacin, folsav – bővelkedik, de a zsírban oldódó A, D, E és K-vitaminok terén is igen jól áll. Ásványi anyagokkal szintén ellátja fogyasztóját, gazdag ugyanis nátriumban, káliumban, kalciumban, magnéziumban, foszforban, cinkben, vasban, foszforban, rézben, ahogyan a kén- és klórtartalma is számottevő. A főtt tojás mindezek mellett rendelkezik még a szervezet működéséhez szükséges esszenciális aminosavakkal és, mint ismeretes, fehérjeforrásként is híresen jó: a tyúktojás 10 dkg fehérjéjében 13 gramm, míg sárgájában 17 gramm fehérjét tartalmaz. A tojás telítetlen és telített zsírsavakat is tartalmaz, melyek közül a lecitin a csökkenti a koleszterinszintet, védi az érfalakat és a vastagbél nyálkahártyáját. De ízületi fájdalmak esetén is hatékony segítség és még az időjárás változásainak kellemetlen hatásait is képes kisebbíteni. Az már csak hab a tortán, hogy a hajnak, a bőrnek és a memóriának is jót tesz.

Ezekre a tápanyagokra van szüksége az agyadnakEzekre a tápanyagokra van szüksége az agyadnak

A kiegyensúlyozott, vitaminokban és más értékes tápanyagokban gazdag étrend gondoskodhat agyunk egészségéről is.

Tovább olvasom
Az egészséges élelmiszernek megannyi jótékony hatása ismert
Az egészséges élelmiszernek megannyi jótékony hatása ismertClarkandCompany / Getty Images Hungary

Hallottál már a tojásrúdról?

Aki szívesen fogyasztja, de kicsit kényelmesebb alkat, bízhat abban, hogy ma már mindenre van megoldás. Még felvágotthoz hasonó, rúd formában előállított tojás is létezik, mely valóban tojásból készül, de a könnyebb szeletelhetőség és felhasználhatóság érdekében szabályos formára „öntik”. Így ha például szendvicsre szeretnénk szabályos és egészséges főtt tojás szeleteket applikálni, egy ilyen rúdból garantáltan egyforma arányú, sárga közepű karikából jó pár szendvicsre elegendő kapható.

De ha a fehérjebevitel a lényeg, a zsír pedig mellőzendő, ennek a rúdnak létezik diétás rokona a tojásfehérjerúd is. Ez külsőre szintén egy nagyra nőtt tömlős sajtra emlékeztető készítmény, mely bárhol felvágva ugyanolyan képet mutat: egy főtt tojás fehérjéjének képét. Ugyancsak valódi tojásból készül, de előre rúd formára készítve kapható, és a hűtőben az eredeti főtt tojásnál is tovább eláll. Egy kényelmes diéta kellemes és egészséges segítője lehet, hiszen a lipid-, vagyis a tojás zsírtartalmának java a sárgájában rejlik.

Egy egészséges szervezet azonban még a sárgájával kiegészült (főtt) tojásból is akár heti hat darabot nyugodtan fogyaszthat anélkül, hogy szív- és érrendszeri betegség kialakulásától kellene tartania.

Ha érdekelnek a tojásfogyasztás rejtelmei is, ezt a korábbi cikkünket is ajánljuk figyelmedbe.

A régi öregek trükkjével így marad sokáig friss a tojásA régi öregek trükkjével így marad sokáig friss a tojás

Akár hetekkel tovább is biztonságosan fogyasztható a tojás, egyetlen mozdulatban rejlik a trükk.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • lájfhekk
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük
Védtelenek egy zsarolóvírussal szemben a Windows-felhasználók, ezt kell tenniük

Pár kattintással megvédheted a számítógépedet a Windows-ra leselkedő vírustól.

április 9., 17:30

  • életem
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan
Bejelentette a kormány: novemberben jön a nyugdíjemelés utólagosan

Visszamenőleg is érvényes lesz a nyugdíjemelés.

április 9., 12:10

  • Offline
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted
Megbetegedhet a kutyád, ha így eteted

Sokan etetik így a kutyájukat, pedig nagy hiba.

április 9., 14:00

  • Mindennapi
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz
20 fokkal lesz melegebb: kiderült, mikor jön meg a tavasz

Bár most még elkél a télikabát, hamarosan érkezik a tavasz, meleget hoz a légmozgás hazánk fölé.

április 9., 13:35

  • Offline
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak
A Föld felé száguldó üstökös mégis ütközhet: 1:25-höz a valószínűsége a Holdba csapódásnak

A Föld felé száguldó üstökösről friss infromációk derültek ki.

április 9., 12:40

  • VIP
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly
A trónörökös szeretőjéből megbecsült királyné lett: 20 éve házas Kamilla és Károly

Kamillát a britek is megszerették Károly feleségeként.

április 9., 15:10

  • életem
Ez a macskák hatodik érzéke: elképesztő dolgokra képesek a birtokában
Ez a macskák hatodik érzéke: elképesztő dolgokra képesek a birtokában

A macskák és emberek rendkívüli hasonlóságát is felvetették ezen képesség kapcsán.

5 perce

  • Offline
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell
Sürgősségire rohant hangosan doromboló macskájával: azt hitte, műteni kell

Már a műtét lehetősége is felmerült, amikor a macska „közbeszólt”.

április 9., 16:46

  • világom
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban
Bezártak egy kínai éttermet, ahol utcai galambot tálaltak kacsasültként Madridban

Ezen kívül is sok gond volt még az étteremmel, ruhaszárítón tárolták a piszkos húst.

április 9., 14:36

  • Offline
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz
Ez a legősibb táncparkett: 68 millió éves nyomokat őriz

Különleges látvány élőben megnézni valódi, egykor élt dinók lábnyomait ezen az ősi táncparketten.

április 9., 16:00

  • világom
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban
Robbanásveszélyes mobiltelefonokat, laptopokat és okosórákat hívtak vissza az Egyesült Királyságban

Akinél van otthon a visszahívott eszközökből, annak azt tanácsolják, ne használja tovább.

április 9., 10:36

  • Offline
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég
Ijesztő térkép készült az Antarktiszról: így nézne ki, ha nem lenne rajta jég

Ennyire részletes térkép még nem készült az Antarktisz jég alatti világáról.

április 9., 06:30

  • Testem
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol
Ezt edd vacsorára, és jobban alszol

A vacsorára elfogyasztott ételek nemcsak akadályozhatják, hanem segíthetik is az alvásunkat.

április 9., 18:30

  • világom
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette
Szédítő mélység felett vezet a híd, a helyiek szerint az ördög építette

Az ördöggel még egy híd esetében sem érdemes lepaktálni.

április 9., 19:30

  • világom
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja
Durva vád Kamilla királynéval szemben: Dianát másolja

Közelebbről megnézve Diana egykori ruhatárát és Kamilla királyné viseletét, tényleg felfedezhető hasonlóság.

április 9., 06:00

  • életem
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás
Alig kezdtük használni a DÁP-appot, máris jött egy nagy változás

Változott a DÁP-ba való belépés, ez a teendőd.

április 9., 11:10

  • világom
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban
Egy autista fiúra támadtak a rendőrök, súlyosan megsebesítették a fiatalt Idahóban

Az autista fiú testvére állítólag a támadás előtt azt kiabálta a rendőröknek, hogy ne bántsák a fiút, mert „speciális”.

április 9., 11:40

  • Offline
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!
Emlékszel még, milyen állat volt a Gabi fogkrémen? Retró kvíz!

Ezek a retró kozmetikai termékek sorakoztak a rendszerváltás előtti fürdőszobákban. Emlékszel még rájuk?

április 9., 06:46

  • Testem
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz
5 szokás, amely növeli a demencia kockázatát: a harmadikban te is bűnös lehetsz

Akár a mindennapi, már beidegződött rossz szokásaink is demenciát okozhatnak.

április 10., 05:46

  • Szülőség
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában
Altató hatású gumicukrot adtak az óvodásoknak: felháborodott szülők kérik számon az esetet Amerikában

Az óvodások nap mint nap kapták az altató hatású szert.

április 10., 06:00

  • életem
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok
Ezeken a helyeken temetik el a fertőzött magyar marhákat, tiltakoznak a lakosok

Sok magyar település önkormányzata aggódik a leölt szarvasmarhák miatt: a hatóság dönt, hol lesz dögtemető.

április 9., 10:06

  • világom
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá
Rendszeresek a verekedések ebben a templomban, nézők is vannak hozzá

A templomi verekedések nem spontán törnek ki, megszervezettek.

április 9., 07:26

  • Offline
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés
Már bírságolnak a palackokért, 200 ezer forint is lehet a büntetés

Elindultak az ellenőrzések a palackvisszaváltással kapcsolatban, komoly pénzbírság járhat a szabályszegőknek.

április 9., 09:05

  • Offline
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának
„Butább, mint egy zsák tégla” – botrány, ahogy Elon Musk nekiment Trump tanácsadójának

A Trump kivetette vámok miatt ragadtathatta el magát ennyire Elon Musk.

április 9., 09:35

  • életem
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja
Az áprilisi hideg miatt támogatást indít a kormány: ez az igénylés módja

Jelentős összegű támogatás járhat a hideg miatt, igényelni azonban csak egy adott határidőig lehet.

április 9., 08:06

  • világom
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben
Egy hónapja nem szállítják el a szemetet, egészségügyi vészhelyzet alakulhat ki Birminghamben

A szemétszállítás január eleje óta akadozik a városban, egy hónapja eldurvult a helyzet, mely már valódi veszélyt jelent.

április 9., 08:36

  • Testem
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz
Ha ezt látod az arcodon, fontos szerved van veszélyben: azonnal fordulj orvoshoz

Az arcon megjelenő elváltozások súlyos betegségre is utalhatnak.

április 9., 07:00

  • Offline
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről
Ez a 10 utca örökre eltűnt Budapest térképéről

Budapest belvárosában hiába keresnénk a Hal teret vagy a Hímvarró utcát: a századfordulón az épülő világváros nem kegyelmezett a szűk utcácskáknak.

április 9., 08:20

  • Önidő
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja
A járvány miatt elhalasztják ezt a népszerű rendezvényt, több ezer jelentkező bánhatja

Korábban csak egyszer kellet elhalasztani a rendezvényt, akkor is járvány miatt.

április 9., 07:46

  • Offline
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd
A legdurvább kísérlettel bizonyították, hogy az emberiség kipusztul majd

Ha pont úgy viselkednénk, mint az egerek, ennek a kísérletnek az eredményei borzasztóan ijesztőek lennének.

április 9., 08:50

Érdekességek