Ez a gyümölcs védelmet nyújthat az öregkori elbutulás és egyes ráktípusok ellen

GettyImages-1304320892 (1)
Olvasási idő kb. 4 perc

Az áfonya volt az első, amit „szuperélelmiszernek” neveztek, mert ez az egyik legegészségesebb gyümölcs, hiszen számos pozitív hatása van a szervezetünkre. Csökkenti a vérnyomást, megelőzi a szívbetegségeket, javítja a memóriát és segíti az izmok működését – csak hogy a leglényegesebbeket említsük.

Aki kóstolta már a vadon termő áfonyát, tudja, hogy az erdőben fellelhető gyümölcshöz képest a termesztett áfonya sokkal édesebb. A legtöbben ez utóbbit fogyasztják és ismerik. Függetlenül attól, hogy az áfonya hol terem, külleme és mindaz a pozitív előnye, amit tápanyag formájában magába rejt, egyáltalán nem különbözik. Kellemes íze miatt nagyon sokak kedvence.

Az áfonya az egyik legjobb antioxidáns

Egy csésze (148 gramm) áfonya mindössze 84 kalóriát tartalmaz, melyből 21,5 gramm szénhidrát, és körülbelül 85 százaléka víz. Emellett sok rostot, C-vitamint és K-vitamint tartalmaz.

Az áfonya fő antioxidáns vegyületei a flavonoidok, melyek megőrzik egészségünket
Az áfonya fő antioxidáns vegyületei a flavonoidok, melyek megőrzik egészségünketKativ / Getty Images Hungary

Az áfonya nem véletlenül lett szuperélelmiszer, hiszen talán ennek a gyümölcsnek a legmagasabb az antioxidáns-tartalma.

Az áfonya fő antioxidáns vegyületei a flavonoidok. Az antioxidánsok megvédik a szervezetet azoktól a szabad gyököktől, amelyek károsíthatják a sejteket, valamint hozzájárulhatnak az öregedéshez és betegségekhez, például magukban rejtik a rák kockázatát.

Védelmet nyújthat az öregedés és a rák ellen

Az áfonya csökkenti a DNS-károsodást, ami tulajdonképpen a mindennapi élet során elkerülhetetlen, hiszen az öregedés egyik velejárója, és jelentős szerepet játszik az olyan betegségek kialakulásában is, mint a rák. Mivel az áfonyának magas az antioxidáns-tartalma, semlegesítheti a DNS-t károsító szabad gyökök egy részét.

Egy kutatás keretében 168 ember ivott naponta egy liter gyümölcslevet, ami vegyesen készült áfonyából és almából. Esetükben négy hét elteltével a szabad gyökök okozta oxidatív DNS-károsodás 20 százalékkal csökkent.

Jót tesz a szívünknek

Az oxidatív károsodás nem korlátozódik a sejtekre és a DNS-re. Kimutatták, hogy az áfonyában található antioxidánsok csökkentik a szívbetegségek egyik fő kockázati tényezőjét azáltal, hogy megakadályozzák a „rossz” LDL-koleszterin oxidatív károsodását, így támogatva az érrendszer egészségét. 

Naponta 50 gramm áfonya elfogyasztása hozzájárul a koleszterinszint csökkentéséhez
Naponta 50 gramm áfonya elfogyasztása hozzájárul a koleszterinszint csökkentéséhezArx0nt / Getty Images Hungary

Kutatás igazolja, hogy napi 50 gramm fagyasztott vagy friss áfonya két hónap alatt 28 százalékkal csökkenti a túlsúllyal küzdők koleszterinszintjét.

Az áfonya csökkentheti a vérnyomást

Az áfonyafogyasztás jelentős előnyökkel jár azoknak is, akik magas vérnyomásban szenvednek. Ez különösen fontos abból a szempontból, hogy a magas vérnyomás a szívbetegség egyik fő kockázati tényezője. 

A vérnyomás karbantartása érdekében is elegendő naponta 50 gramm áfonyát fogyasztani még akkor is, ha valaki súlytöbblettel rendelkezik.

Javítja az agyműködést és a memóriát

Az áfonyában lévő antioxidánsok jótékony hatással vannak az agyra, miután késleltetik a szellemi hanyatlást.
Ezt bizonyítja az a kísérlet is, melyet hat éven keresztül több mint 16 ezer idős ember bevonásával végeztek el. A vizsgálat során azt tapasztalták, hogy az áfonya a szellemi öregedést akár 2,5 évvel is képes késleltetni.

Az áfonya képes regenerálni a megerőltetett izmokat
Az áfonya képes regenerálni a megerőltetett izmokatOleg Breslavtsev / Getty Images Hungary

Stabilizálja a vércukorszintet

Az áfonya más gyümölcsökhöz képest mérsékelt mennyiségű cukrot tartalmaz. Egycsészényi áfonyában (148 gramm) mindössze 15 gramm cukor van, ami egy kis almának vagy közepes méretű narancsnak felel meg.

A kutatások azt sugallják, hogy az áfonyában található antocianinok jótékony hatással vannak az inzulinérzékenységre és a glükózanyagcserére, melyeknek fontos szerepük van a cukorbetegség elleni küzdelemben. Ráadásul a jobb inzulinérzékenység csökkentheti a metabolikus szindróma és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát.

A megerőltető edzés után is jót tesz

A megerőltető edzés izomfájdalmat és fáradtságot okozhat. Ám az áfonya segítheti az izmok regenerálódását egy-egy megerőltető edzés után. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek