A résztvevők egy sor teszten estek át, beleértve a problémamegoldást, a memóriát, a reakcióidőt és a fogáserőt. Először 9 évvel ezelőtt, majd most is megismételték ugyanezeket. A tudósok megállapították, hogy azok, akik annak idején rosszul teljesítettek a problémamegoldásban és a memóriatesztekben, nagyobb valószínűséggel szenvedtek a jelenben olyan betegségben, mint a rettegett Alzheimer-kór vagy a demencia.
Azok a tesztalanyok, akiknél később Alzheimer-kór alakult ki, gyengébb pontszámot értek el a problémamegoldó feladatoknál, rosszabb volt a reakcióidejük, a számlistákra kevésbé emlékeztek, és a párosításban is nehézségeik adódtak. Ez azoknál is megfigyelhető volt, akik később a demencia egy ritkább formájában, az úgynevezett frontotemporális demenciában szenvedtek. Emellett azok, akiknél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, előtte egy évvel jelentősen rosszabb teljesítményt mutattak.
![A demencia már 9 évvel korábban diagnosztizálható, mint gondoltuk](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4567/45671/456714/45671402_d3030df1a4f602e901a9464e096290c0_wm.jpg)
A demencia diagnózisa
A szakértők szerint ez az eredmény a legveszélyeztetettebbek rutinszerű szűréséhez vezethet, akik számára előnyös lehet a korai kivizsgálás és kezelés. Ilyenek az 50 év felettiek, akiknek magas a vérnyomásuk, és nem mozognak eleget. A különböző, agyi leépüléssel járó betegségeket gyakran csak a tünetek megjelenése után diagnosztizálják, míg a mögöttes probléma évekkel – akár évtizedekkel – korábban elkezdődhet. Ez azt jelenti, hogy mire a beteg rendes orvoshoz kerül, már túl késő lehet a betegség lefolyásának megváltoztatásához. Érdemes hát figyelni magad, rendszeresen különféle memóriateszteket végezni, és ha romlást tapasztalsz, azonnal orvoshoz fordulni.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57454/574548/57454875_b252945c3edff78029d100d12850877a_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
hirdetés