csók története

Sokáig úgy tartották, hogy a csókolózás legkorábbi írásos megjelenése a Védákból, a hinduizmus szent könyvéből származik, amely körülbelül i. e. 3500-ban íródott. Az újabb kutatások szerint azonban egy évezreddel korábbról, az ókori Mezopotámiából származó leleteken is fennmaradt a csók. A mai Irak és Szíria területén, az Eufrátesz és a Tigris folyó között létrejött civilizációban agyagtáblákra jegyezték fel a társadalmi érintkezés szabályait, s ezek alapján kijelenthetjük: a csók mind a romantikus, mind a baráti-családi kapcsolatoknak szerves része volt.

Az istenek csókja

„Az első utalások a csókra az istenek viselkedéséről és cselekedeteiről szóló mitológiai szövegekben fordulnak elő. Csak valamivel később, főleg az i. e. második évezred elején találunk egyértelmű utalásokat a csókra a magánokiratokban” – írja Troels Pank Arbøll, a Koppenhágai Egyetem professzora és a Közel-Kelet ősi civilizációinak szakértője a témával foglalkozó írásában, amely 2023 májusában jelent meg.

A bonobók is csókolóznak

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a csókolózás Mezopotámiából terjedt volna el szerte a világon: a kutatók többsége valószínűsíti, hogy a csókolózás ösztönös viselkedés, amely a prehisztorikus idők óta velünk van. Az emberek és a főemlősök fejlődése mai tudásunk szerint 5-6 millió éve vált szét, és ismert, hogy a főemlősök közül a bonobók és a csimpánzok is csókolóznak, sokszor harc után, valószínűleg a béke helyreállítása érdekében.

Evolúciós szempontok

Az is elképzelhető, hogy evolúciós okokra vezethető vissza a csókolózás. Amikor csókolózunk, feromonok cserélődnek, például a nyálkahártya és az arcbőr lipidjei, amelyek fontos üzeneteket hordoznak a másik ember(szabású) felé.

Elképzelhető, hogy őseink a nyálon vagy a leheleten keresztül közvetített kémiai jelek segítségével értékelték lehetséges szaporodási partnerüket.

A tevékenység aztán – nem mellesleg – elősegítette a kötődést, az intimitást és a szexuális izgalmat is. Mindenesetre az, hogy a „romantikus” csókok a legközelebbi élő rokonainknál is előfordulnak, arra utal, hogy ez a viselkedés sokkal korábbi, mint a legrégebbi írásos emlékek.

Kinevették a csókolózó nyugatiakat

Más antropológusok szerint a csókolózás tanult viselkedés, amely a korai kultúrákban a szoptatáshoz vagy ahhoz a tevékenységhez kapcsolódott, amikor az anyák megrágták az ételt gyermekeiknek, majd átadták a saját szájukból a csecsemő szájába. Ők azzal is érvelnek, hogy nem minden emberi kultúrában ismert és elfogadott a csókolózás: a Föld népességének hozzávetőleg 10%-a nem csókolózik. Egyes népek (például az eszkimók és a maorik) az orrukat dörzsölik össze helyette, mások viszont még azt sem. Néhány óceániai és afrikai törzs számára az európaiak megérkezéséig teljesen ismeretlen volt a csók. Kutatók feljegyezték, hogy amikor a tonga törzs tagjai először láttak csókolózó nyugatiakat, kinevették őket, hogy „megeszik egymás nyálát és mocskát”. Szudán egyes részein úgy tartják, hogy a száj a lélek kapuja, és attól tartanak, hogy a csókolózás során kiszökik a lelkük, vagy éppen a másik elveszi azt.

Mindennél jobb

Mindenesetre a sumér, majd az indiai, egyiptomi, és később az európai civilizációkban is a csók a barátság, a szeretet, a szerelem gesztusa volt. Az ókori Egyiptom szerelmi költészetéből például fennmaradtak ilyen sorok:

„És amikor az ajka az enyémhez tapad,
megrészegülök, és nincs szükségem borra.
Amikor csókolózunk, és meleg ajka félig nyitva,
a felhőkig repülök sör nélkül!”

Egy kis csóktörténelem

Hérodotosz, az ókori görög történetíró feljegyezte, hogy Perzsiában az egyenrangú férfiak egymás szájára adott csókkal üdvözlik egymást, alacsonyabb rangú vendégeiket pedig arcon csókolják. A rómaiak a csók háromfajta típusát ismerték: a kézre vagy arcra adott osculum a baráti közeledést jelezte, a csukott ajkakkal adott basium rokonok között volt használatos, a szenvedélyes suavium pedig szerelmesek között. Az ókeresztények békecsókkal üdvözölték egymást, ami egészen a középkorig a katolikus mise liturgiájának része volt, majd felváltotta az úgynevezett csóktábla, amit a hívek egymás helyett megcsókolhattak. Luther Márton és a reformáció aztán a 16. században a csók minden formáját kitiltotta az istentiszteletről, mondván, hogy testi vágyat ébreszt. Egyedül a házastársi csók maradhatott meg a templomban, amely házasságkötéskor a vőlegény és a menyasszony spirituális egyesülésének szimbóluma. A pestis- (és egyéb) járványok időszakában utólagosan ez nem is tűnik olyan rossz lépésnek. Az üdvözlés más formái kezdtek elterjedni (mint például a pukedlizés, meghajlás, kalapemelés).

Egy egészséges szokás

A csók tehát megmaradt a szerelmeseknek, amint arról művészeti alkotások serege, versek, festmények, szobrok és a népköltészet is tanúskodik. A szerelmes csókról viszont nem érdemes lemondani: serkenti a jó közérzetért felelős hormonok termelődését. Csókolózás során oxitocin szabadul fel, ami erősíti a szeretet és a kötődés érzését, az endorfin és a dopamin pedig a boldogságérzetért felel. A csókolózással kapcsolatos kísérletek kiemelték: minél többször csókolózunk, annál nagyobb mértékben csökken a stressz-szint és növekedik a kapcsolati elégedettség. És ha ez még nem volna elég, a koleszterinszintre is kedvező hatással van.