Ezt az egyszerű hozzávalót használd, ha túl csípősre sikerült az étel

GettyImages-1333194311
Olvasási idő kb. 3 perc

Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor megszalad a paprika vagy a bors a lábos felett. A csípős ízvilág kiegyensúlyozására azonban vannak praktikák, egy egyszerű mozdulattal megmenthetjük a napi betevőt.

Nem mindig sikerül fejben vagy mozdulatokban jelen lenni a főzés teljes folyamata során, főleg, ha hajlamosak vagyunk a multitaskingra. A home office mellett a háttérben rotyogó ebédről könnyű megfeledkezni, s a kapkodásban néha egy-egy hozzávalóból több kerülhet a lábosba.

A citrusfélék, bár bizarrnak tűnhet első hallásra, de valóban képesek megszelídíteni az elfűszerezett ételeket. Még a legügyesebb konyhatündérekkel is előfordulhat, hogy megszalad a só, a paprika, netán a bors, a többi csípős hozzávalóról nem is beszélve. Ma már a csili, a Cayenne-bors vagy éppen a porrá őrölt mustár vagy a curry is sokaknál alapfelszereltség és rendszeresen használt alapanyag. Ami közös bennük, hogy érdemes csínján bánni az adagokkal, főként, ha többféle ízesítőt használunk az egyes fogásoknál.

Nem mindig sikerül precízen kimérni a fűszereket, de van megoldás
Nem mindig sikerül precízen kimérni a fűszereket, de van megoldásVdovychenko Yurii / Getty Images Hungary

Ne a kukának főzzünk: könnyen megmenthető az elfűszerezett fogás

Sokan egy ehetetlenné fűszerezett étel esetén az egyetlen megoldásnak a végtermék kiiktatását tekintik, azonban érdemes némi kreativitással hozzáállni az ízharmonizációhoz. Ahogy a túlsózott fogások esetén ismerjük a megoldást, és már pucoljuk is a krumplit, hogy némi sót felszívjon, úgy a csípős ízek elfedésére is létezik praktika. 

Egyetlen, szinte bármely konyhában fellelhető hozzávalóval máris megoldhatjuk a főzési anomáliákat. Vannak, akik a cukorra esküsznek, hiszen az édes kifejezetten jól képes a tüzes ízeket megfékezni, azonban nem minden fogáshoz passzol a cukor vagy a méz. A tej és a liszt is árnyalhatja a végeredményt, de egyre többen élnek valamilyen ételallergiával, és ők bizony nem feltétlenül nyúlhatnak ezekhez, ha megoldást keresnek. 

A citrusfélék, a citrom, a lime, sőt még a narancs is alkalmas arra, hogy mérsékelje a csípős ízt az ételekben, s nem is kell belőlük annyira sok, ha jellegzetes aromájukat nem akarjuk előtérbe helyezni – de ha éppen ez a célunk, az még jobb. 

A csípős ízt a kapszaicinnek köszönhetjük
A csípős ízt a kapszaicinnek köszönhetjükXvision / Getty Images Hungary
Az ok egészen prózai, s számtalan tudományos kutatás igazolta: a kapszaicin hatását a magas savtartalom képes ellensúlyozni.

Van más megoldás is, ha túl csípős lett az étel

A citrusok savassága ráadásul a nyáltermelést is fokozza, azaz sokkal gyorsabban és hatékonyabban indul be az emésztésünk, ha valami savanykás is kerül az ételbe. Hasonló elven működik a tej is, ugyanis a kazein nevű tejfehérje szintén képes a kapszaicinra hatni, vagyis tejjel, vajjal vagy egyéb tejtermékek használatával is gátat szabhatunk a csípős íznek. Bár valószínűleg kevesek otthonában alapfelszereltség, de a sósmogyoró-krém is hasonló tulajdonságokkal bír magas zsírtartalma miatt. Te próbáltad már? Na és bevált? 

DOGZ Fesztivál a Városligetben!

Szeptember 7-én kutyás bemutatókkal, falkasétával, izgalmas előadásokkal, tanácsadással és gyerekprogramokkal vár mindenkit az év legnagyobb kutyás rendezvénye.

Regisztrálj az ingyenes rendezvényre!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek