Így védheted az agyad egészségét 50 év felett

GettyImages-1904522467
Olvasási idő kb. 5 perc

Soha nem késő tenni annak érdekében, hogy idős korunkban is jól működjön az agyunk. Vannak olyan szokások, amelyeket, ha csak 50 évesen építünk is be az életünkbe, akkor is évtizedekkel hosszabbíthatjuk meg annak esélyét, hogy a kognitív képességeinek jól működjenek.

Agyunk egészségének megőrzése élethosszig tartó befektetés, hiszen a neuronok képződése az agy azon részében, amely az emlékek feldolgozásáért felel, 40, 50, sőt 90 éves korunkban is zajlik. Éppen ezért, minél gyakrabban veszi ki a részét a munkából az agy ezen területe, annál ellenállóbb lehet az öregedéssel és a betegségekkel szemben. Az alábbiakban összegyűjtöttük, mit tehetünk akár 50 évesen is annak érdekében, hogy az elménk minél tovább jól működjön.

A mozgás fittebbé teszi az agyat is

Egy kutatása szerint azoknak az embereknek az agya sokkal fittebb, akik középkorúként napi 10 ezer vagy annál több lépést tesznek meg legalább két éven keresztül, mint azoknak, akik egyáltalán nem sportoltak. A mozgás pedig még az időskori depressziót is segít megelőzni.

A napi rendszeres mozgás segíti az agyunkat egészségesen tartani
A napi rendszeres mozgás segíti az agyunkat egészségesen tartaniFG Trade / Getty Images Hungary

Mindez részben azért történik, mert a testmozgás csökkenti a gyulladást, és elősegíti azoknak az anyagoknak a felszabadulását, amelyek serkentik az agysejtek növekedését és a vérerek átjárhatóságát. A mozgás mindemellett jó közérzetet biztosít, csökkenti a stresszt, és javítja az alvást, melyek segítenek az agy egészségének megőrzésében.

A zöld leveles zöldségek akár 11 évvel is megfiatalíthatják az agyat

Azok, akik naponta legalább egy adag leveles zöldséget fogyasztanak, kognitív szempontból 11 évvel fiatalabbak, mint azok, akik ritkán esznek salátaféléket. A kutatók úgy vélik, hogy ennek az a memóriát segítő lutein lehet az oka, amely megtalálható a kelkáposztában és a spenótban is. Az agy sajátja, hogy képes a luteint elraktározni, és minél több lutein jut a szervezetünkbe, annál jobb lesz a memóriánk.

A zöldség alapú étrend segíti az agyunkat karban tartani
A zöldség alapú étrend segíti az agyunkat karban tartanifcafotodigital / Getty Images Hungary

Játssz mindennap logikai játékokkal: plusz 8 év a jutalmad

A logikai játékok vagy a keresztrejtvény szintén karban tartja az elmét. Azoknak, akik naponta szánnak időt logikai játékokra, nyolc évvel meghosszabbíthatják az agyuk problémamegoldó képességét és a rövid távú memóriájukat. 

Ötvenéves kor fölött különösen fontos az agy karbantartása
Ötvenéves kor fölött különösen fontos az agy karbantartásapicture alliance / Getty Images Hungary

Aludj nyugodtan, meditálj: az agyad meghálálja

Ha azt szeretnénk, hogy agyunk jól öregedjen meg, épp itt az ideje, hogy legalább 50 éves korunkban előtérbe helyezzük a pihentető alvást. A mély, regeneráló alvás elengedhetetlen a növekedési hormon termeléséhez, amely a vizsgálatok szerint segít megőrizni az egészséges agyi folyamatokat, például a memóriát és az éberséget. 

Emellett agyunk arra van programozva, hogy alvás közben megszabaduljon a szervezetünkben felhalmozódott olyan káros anyagoktól, mint például a béta-amiloid aminosav, ami Alzheimer-kór kialakulásához vezethet.

A kutatók, akik 50 éves, rendszeresen meditáló felnőttek agyát vizsgálták meg, rájöttek, hogy a meditálók elméje átlagosan körülbelül 7 és fél évvel fiatalabb azokénál, akik nem meditáltak. Az ötvenéves kor fölötti meditálás pedig évente további csaknem két hónappal toldotta meg az agy életkorát. 

A feldolgozott élelmiszerektől csökken az agyszövet

A feldolgozott élelmiszerek olyan alacsony fokú gyulladáshoz vezethetnek, ami akár Alzheimer-kórt is okozhat. Emellett egy kutatás megállapította, hogy a feldolgozott élelmiszerekben gazdag étrend az agyszövet csökkenéséhez vezet, ami szintén hozzájárulhat a demenciához.

Tanulj valami újat, de ne várj vele túl sokáig

Egy tanulmány szerint a 60 év felettiek kreatív tevékenységei, például a festés vagy a hangszeren való játék megtanulása nagymértékben javítja a memóriát és az agy feldolgozási sebességét. A kutatók azt feltételezik, hogy az ilyen típusú tevékenységekben való részvétel megerősíti az agy védekezőképességét.

A kreatív tevékenység a hangulatunkra is jó hatással van
A kreatív tevékenység a hangulatunkra is jó hatással vanNatalia Lebedinskaia / Getty Images Hungary

Azonban semmi nem indokolja, hogy az új képességek elsajátításával hatvanéves korunkig várjunk, ugyanis az agyban lévő fehérállomány – az idegrostok és azok védőburkolatának keveréke – körülbelül 50 éves korunkig növekszik folyamatosan.

Ápold a kapcsolataidat: az agysejtekkel csodát tesz

Az érzelmi támogatás fenntartása elősegíti az agy bizonyos áramköreinek aktivitását, amelyek egy olyan fehérjemolekula termeléséhez vezethetnek, amely kulcsfontosságú az agysejtek helyreállításához és új agyi kapcsolatok létrehozásához.

A társas kapcsolatok ápolása is nagyon fontos
A társas kapcsolatok ápolása is nagyon fontosandreswd / Getty Images Hungary

Kutatás bizonyítja, hogy a magány és a társas kapcsolatok háttérbe szorulása csökkentheti a fentebb említett fehérje szintjét, ami növelheti az Alzheimer-kór kialakulását. 

Nincs titkos recept az öregedés megállítására, de néhány egyszerű trükkel lassítható a folyamat. Mutatunk 4 trükköt, ami lassítja az öregedést.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek