Mitől lesz jó az egyensúlyunk?

Az egyensúly maga azt jelenti, hogy megőrizzük függőleges, felemelt fejű helyzetünket; ennek kivitelezéséhez pedig komplex mozdulatok láncolata szükséges – ezt nevezzük koordinációnak.

Sokan nincsenek tisztában vele, hogy már önmagában a két lábra állt ember puszta helyváltoztatása is az egyensúly működését jelenti: lépés közben ugyanis az egyik támasztópontunk elemelkedik, és az egyik lábról a másikra történő átállás is az egyensúlyt biztosító rendszerek közös munkájának köszönhető. 

Egyensúlyunk több érzékszervünk összehangolt működésének a végeredménye. Ahhoz, hogy a balansz működni tudjon, szükségünk van a pillanatnyi kiindulóhelyzet pontos meghatározására, az elmozdulás érzékelésére, illetve az erre adott reakciófolyamatra, ami által megőrizzük vagy visszanyerjük egyensúlyi helyzetünket.

Az egyensúlyhoz szükséges információk forrásai

• Látás

Látószerveink funkciói révén tudjuk érzékelni fejünk és testünk helyzetét, valamint érzékeljük magát a mozgást saját magunk és a külvilág kontextusában. Akár mi mozdulunk, akár a környezetünk körülöttünk, a szemből az agyba küldött információ alapján agyunk kikalkulálja a viszonyítási alaphoz képest a helyzetünket. (Ez persze önmagában nem mindig megbízható, gondoljunk csak az olyan esetekre, amikor az álló autóban ülve elindul mellettünk egy jármű, és úgy érezzük, hátragurulunk; vagy egy mélységbe lenézve úgy érezzük, zuhanunk – holott testünk mindkét esetben nyugalmi helyzetben van.)

•  Propriocepció

A propriocepció testünk helyzetének érzékelése a térben: a bőr nyomásának, az izmok, inak, ízületek állapotának, pillanatnyi működésének érzékelése a szenzoros receptorok révén – ezek az információk szintén az agyba továbbítódnak. Egyensúlyunk szempontjából ezek közül elsődlegesen a legfontosabbak: az alsó végtagok, a törzs (gerinccsigolyák), illetve a fej helyzete. 

•  Vesztibuláris rendszer

A belső fülben elhelyezkedő érzékszervek fő feladata a fej helyzetének és mozgásainak lekövetése. Ez egy igen bonyolult és kényes precizitással működő rendszer – többek között ennek segítségével látunk tisztán akkor is, miközben a fejünk mozdul; illetve érzékeljük, hogy fejünket egyenes vonalban tartjuk-e mind mozgásban, mind nyugalmi állapotban. 

Mindezeket a beérkező információkat az agyunk összesíti és rakja össze megbízható információvá. Ez a mozzanat kulcsfontosságú a folyamatban: elméletileg a három rendszerből ugyanazoknak a jeleknek kellene érkezniük, melyekből az agy kiértékeli a legpontosabbnak tűnő pillanatnyi helyzetet. Minél több jelzés érkezik, annál precízebben érzékeli agyunk a szituációt, annál jobb lesz az egyensúlyunk. Az adott körülmények persze azt is meghatározzák, hogy az agy mely információkra milyen mértékben hagyatkozik: ha valamelyik rendszer kihagy vagy nem működik megfelelően, a többi kompenzál. Sötétben például, korlátozott látási viszonyoknál, talpunk, lábfejünk helyzetének értékelése fontosabbá válik, míg például síkos felületen a látás és a belső fülből származó információk válnak prioritássá. 

A feldolgozott információk alapján agyunk visszaküldi az utasításokat a látószervnek és a mozgatórendszernek, hogy testünket a megfelelő helyzetbe igazítsa az egyensúly megtartásához, azaz elvégezze a szükséges koordinációt. 

Ha a három rendszerből bármelyik működése akadozik vagy leáll, az agyunk nem tudja pontosan leképezni a helyzetet, egyensúlyunk bizonytalanná válik. Például:

• Esést követően, agyrázkódásnál a vesztibuláris rendszer sérülése szédüléssel jár. 
• Látást érintő problémáknál bizonytalanabbak vagyunk.
• Mozgatórendszeri sérülés esetén (ficam, izomszakadás) a szenzorok kiesése miatt testhelyzetünk érzékelése megváltozhat.

Mit tehetünk egyensúlyunk javítása érdekében? 

Látószerveinkre vonatkozóan vegyünk részt kontrollvizsgálatokon, hordjuk a felírt szemüveget, kontaktlencsét. Sportolás közben viseljünk megfelelő sportfunkciós szemüveget, hogy látásunk is edzésben maradjon: ne ússzunk csukott szemmel, rázós terepen is (futás, kerékpározás közben) minél többet érzékeljen szemünk a külvilágból. Sötétben lehetőleg gondoskodjunk a megfelelő fényforrásokról (zseblámpa, mozgásérzékelős lámpák).

A vesztibuláris rendszerünkkel kapcsolatosan fordítsunk figyelmet minden rendellenességre utaló jelre: gyakori szédülés, fejmozgás közbeni látászavarok vagy hallással kapcsolatos problémák esetén érdemes kivizsgáltatni magunkat. 

Mozgatórendszerünk vonatkozásában számos fejlődési lehetőségünk van. Lényeges, hogy fokozzuk a propriocepciót, vagyis növeljük a szenzoros bejövő jelek számát. Segítsük agyunkat az információ minél gyorsabb és pontosabb kiértékelésében. Végül, de nem utolsósorban mozgatórendszerünket tegyük alkalmassá arra, hogy a koordinációs utasításokat végre tudja hajtani, vagyis rendelkezésre álljon izomzatunk ereje és ízületeink mobilitása.

• Ha lehetséges, sportoljunk mezítláb. Érzékeljünk lábunk alatt többféle felszínt (erre még szórakoztatóak is például a mezítlábas ösvények), egyenetlen felületeket. 
• Erősítsük az alsó végtagok izomzatát és a gerincet stabilizáló izomzatot.
• Használjunk instabil eszközöket.
• Színesítsük edzéseinket unilaterális gyakorlatokkal.
• Végezzünk egyensúlyi gyakorlatokat – ha már jól megy, akkor csukott szemmel is. 
• Merüljünk el egy-egy mozgásminta gyakorlásában: minél tudatosabban végzünk egy adott mozdulatot, annál gyorsabban és pontosabban tudjuk végrehajtani, amikor a helyzet megkívánja. 
• Ha mindezekkel elégedettek vagyunk, akkor szintet léphetünk: a propriocepció extrém finomhangolása már például a zsonglőrködés vagy a slackline. 

Ahogy az egyensúlyt kiszolgáló rendszereink működése romlik a korral, úgy romlik összességében az egyensúlyunk is. Életünk java részében ezzel talán nem is foglalkozunk, ám a hatvanas éveiben járó korosztálynál már komoly rizikófaktort jelentenek az esések: becslések szerint a 65 év felettiek egyharmada évente egyszer elesik. Ez könnyen eredményezhet sérülést, törést, mentális kiszolgáltatottságot, és a segítség nélkül huzamosabb ideig földön fekvő időseknél a halálozási ráta is növekszik. Az egyensúlyt fiatalabb korban kell tehát megalapoznunk, hogy – mint minden funkciónk esetében – a hanyatlás mértékét lassítsuk, egészséges életminőséget biztosítva magunknak hosszú távon is.