Ha van olyan izomcsoport, amelynek működéséről a hétköznapi ember nem szokott elgondolkodni, akkor a csípőhorpasz bizonyára az. Pedig jelentősebb szerepe van hétköznapi mozgásainkban és választott sportunkban is, mint elsőre gondolnánk.
A csípőízület anatómiájáról itt már részletesen írtunk. A nyílirányú síkon történő mozgása a flexió, illetve extenzió; ezekből a flexiót, vagyis hajítást a csípő hajlítóizmai viszik végbe. Ezek a flexorok az alábbiak:
- csípőizom;
- nagy és kis horpaszizom;
- szabóizom;
- egyenes combizom.
A csípőizmot és a horpaszizmokat nevezzük közösen csípőhorpasznak, ezek a mélyen húzódó izmok közelítik egymáshoz a combot és a törzset, vagyis végzik a csípő hajlítását.
A horpaszizom a gerinccsigolyákon ered, a csípőizom pedig a csípőlapát belső oldalán, és valamennyi a combcsonton tapad, a csípőízület másik oldalán. Fő feladatuk a medence helyzetének stabilizálása. Ez a terület kulcsfontosságú a gerincünk működése szempontjából, így talán nem túlzás kijelenteni, hogy jelentősen meghatározza mozgatórendszerünk állapotát is. Ismerkedjünk meg hát részletesebben a működésével!
Ha egyenesen állunk, nagyjából semleges helyzetben, akkor a medencénk helyzete is semleges, a medencénkből felfelé nyúló gerincszakaszaink pedig felveszik egészséges fiziológiás görbületeiket. Ekkor ágyéki szakaszunk természetes állapotában kissé homorít (ezt hívjuk lordózisnak).
Ha kitoljuk hátra a fenekünket, közelítjük a törzsünket a combunkhoz: dolgoznak a csípő hajlítóizmai, a csípőhorpasz, és csekély mértékben nyúlnak az ellentétes működésű extenzorok, melyek a farizmaink. Ilyenformán a medencénk billenéséből kiindulva a derekunkon fokozódik a görbület. Ha jól megnézzük, ez a hétköznapi hanyag tartásból ismert „kacsa” vagy „pingvin” jellegű beállás, fenekünk hátratolva, a gerinc fokozott íve miatt pedig hasunk előre kidomborodik.
Ha ennek a mozdulatnak az ellentétét csináljuk, azaz magunk alá húzzuk a fenekünket, rá is tudunk feszíteni jelentősen a farizmokra (tehát dolgoznak), a flexorok ekkor nyúlnak. A csípőhorpasz is ekkor kerül nyújtásba. A medence megváltozott irányú billentéséből kifolyólag az ágyéki szakasz görbülete csökken, ezáltal a hasunk sem tud előredomborodni, sőt a hasizmaink képesek lesznek az összehúzódásra, vagyis dolgoznak. Ez a mozdulat lesz az úgynevezett core vagy erőközpont aktiválásának egyik fontos eleme: voltaképp minden funkcionális hasizomgyakorlat ezzel kezdődik.
Core – izomfűző – erőközpont
A gerincünket körülvevő és azt stabilizáló izomcsoportok alkotják a törzsünk „magját”, azaz a „core”-t, a központot. Szemléletes kifejezéssel ezeket izomfűzőnek is hívjuk, hiszen aktívan bekapcsolva ez tartja stabilan a gerincoszlopunkat: felel a helyes testtartásért, illetve a gerincünk többirányú és megfelelő mértékű mozgásáért egyaránt. A pilates módszere ugyanezt „erőközpontnak” nevezi, rávilágítva arra, hogy a gerincet stabilizáló izmok működése létfontosságú a teljes testünk egészséges mozgásának, erejének, teherbírásának szempontjából.
Ezek a mélyen fekvő csípőhajlító izmok azért kerülhetnek manapság az egészségmegőrzés fókuszába, mert jellemző mozgásmintáinkkal bizony túlságosan is használjuk őket. A törzset és a combot közelítjük egymáshoz, ha járunk vagy futunk, és akkor is, ha ülünk. Utóbbit pedig jellemzően napi sok órán át tesszük, mialatt a csípőhorpaszunk folyamatos összehúzódásban van. Ha megnézzük természetes mindennapi mozgásainkat, látható, hogy az arányok nem épp a csípőhorpasz nyújtásának kedveznek. Ha a napi ülőmunkát követően még jót akarunk tenni a keringési rendszerünkkel, és elmegyünk futni, ugyanúgy az elgyötört csípőhorpaszt fogjuk tovább terhelni, és ha lenyújtjuk a futást követően, arányaiban akkor is sajnos csekély lesz a hatás az egész napi használathoz képest.
A csípőhorpasz tehát eleve egy nehezen hozzáférhető, nem épp egyszerűen nyújtható, ráadásul rövidülésre alkalmas izom. Nem is feltétlenül azzal szembesülünk, hogy ne lenne elég erős, de ruganyosságát bizony hamar elveszíti. Mi történik akkor, ha csípőhorpaszunk rövidül? Ahogy a fenti medencebillentés példából is látjuk: ágyéki szakaszunk íve fokozódik, az ágyéki csigolyák összetolulnak, a közöttük levő porckorongok extra terhelést kapnak. Ez a tartás számos fájdalom okozója, és a későbbiekben derékprobléma eredője lehet, az izomdiszbalanszoktól a porckorongsérvig.
Talán az is logikus ezek után, hogy a csípőhorpasz optimális tónusának az kedvez, ha van egy erős, jól működő farizomzatunk. Ha a farizmaink nem képesek összehúzódni, akkor a csípőhorpasz nyújtása sem lesz elégséges. Sajnos a sok folyamatos ülés nem csupán a csípőhajlítók ruganyosságát károsítja, de a farizmokat nyújtott helyzetben tartva gyengíti is. Tehát ha kompenzálni akarjuk a sok ülőmunkát, akkor nem elég csupán a csípőhorpaszt nyújtani vagy lazítani, de a farizmokat is dolgoztatni kell. Enélkül ugyanis az egész rendszer nem képes semleges helyzetben tartani a medencét, vagyis a core, a gerincünket védő izomfűző nem tudja ellátni feladatát.
Persze meg is fordíthatjuk a gondolatmenetet: ha a core gyenge, akkor szinte képtelenség helyrehozni a csípőhorpasz ideális ruganyosságát és erejét. Vagyis jelentősen javíthatunk a helyzetünkön – szó szerint –, ha core-stabilizációs gyakorlatokkal megerősítjük az izomfűzőt, hogy a medencénk képes legyen a „kacsapozíció” helyett egészséges semleges tartásban maradni.
A csípőhorpasz nyújtására alkalmas lehet számos jógapóz, főleg a hátrahajlással, illetve medenceemeléssel végrehajtott ászanák, amelyeket kezdők is elsajátíthatnak egy hozzáértő, gondos oktató vezetésével. Emellett saját testsúlyos edzéseinkbe beiktatva számos gyakorlat alkalmas lehet rá, amennyiben pontosan kivitelezzük, gondosan ügyelve a core bekapcsolására és a medence helyzetére. Ilyenek például a kitörések, fordított plankek, melyeket a Dívány-edzésben is részletesen bemutattunk már.
Összességében akkor járunk a legjobban, ha felismerve a problémát, szakemberhez fordulunk – edző, mozgásterapeuta, gyógytornász –, aki pontosan felméri állapotunkat, és javaslatot tesz életmódunk tükrében a megoldásra. A szőnyeg alá söpörni azonban nem érdemes, mert csípőhorpaszunk állapota jelentősen befolyásolja mozgatórendszerünk működését és ezzel életminőségünket is.
