Ahogy a hírességekről is hétről hétre megjelennek újabb pletykák, az egyre divatosabbá váló mozgásformákkal kapcsolatban is számos hiedelem terjed az online világban. Így van ez a saját testsúlyos edzéssel is, noha nem új keletű dologról van szó. A tévhitek elsősorban olyanoktól származnak, akik más edzéstípusra esküsznek, akiknek még nincs tapasztalatuk ebben a mozgásformában, vagy akik önállóan és helytelenül – ezért valószínűleg eredménytelenül – próbálják elsajátítani a különböző gyakorlatokat. Tisztázzuk a leggyakoribb félreértéseket.
- A görög „kallos” (szépség) és „sztenosz” (erő) szavak összetételéből született calisthenics a saját testsúly, illetve a tehetetlenség alkalmazásának művészetét jelenti a test fejlesztésében.
- Az ókori világban a katonaságra való felkészítés legfőbb eszköze a saját testsúlyos edzés volt, mivel könnyen hozzáférhető, egyszerű megtanulni, valamint ennek volt a legnagyobb transzferhatása azokra a készségekre és mozgásformákra, amelyekre egy harcosnak igazán szüksége van.
- A calisthenics mozgásformák esetében a csúcsot ma a tornászok képviselik, akik heti 30-40 órát töltenek edzéssel, és náluk a rendkívüli erő tulajdonképpen a szokásos edzésmunka mellékterméke.
tévhit #1: Nem lehet vele izmot építeni
Egyesek attól tartanak, hogy a saját testsúlyos edzéstől hatalmasak lesznek, míg mások éppen amiatt aggódnak, hogy ezzel a módszerrel nem lehet izmot építeni. Hogy hol az igazság? Elég csak körülnézni az Instagramon és a YouTube-on, hogy összehasonlítsuk a calisthenicsezők fizikumát a testépítőkével és a súlyemelőkével.
„A calisthenicsszel igenis lehet izmot építeni, ugyanakkor az is igaz, hogy az így elérhető izomtömegnek van felső határa. Kimondottan az izomépítés a terhelésen múlik, ezért annak, aki testépítő-méretű izmokat szeretne, érdemes inkább testépítéssel foglalkoznia, vagy a saját testsúlyos edzéseket súlyzós gyakorlatokkal kiegészítenie. Azoknak viszont, akik komoly, nem szokványos erőt és remek izomtónust szeretnének, a saját testsúlyos edzések jelentik a megoldást” – mondta a Díványnak Szarka Ákos világbajnoki bronzérmes, világkupagyőztes, magyar bajnok „street workout”-versenyző és személyi edző, majd hozzátette: össze lehet állítani úgy egy saját testsúlyos edzést is, hogy az inkább izomépítő legyen, és kevésbé erőfejlesztő.
tévhit #2: Csak az állóképesség növelésére jó
„Ez a mítosz valószínűleg onnan ered, hogy sokan nem tudják, hogyan lehetne nehezíteni a gyakorlatokon. Miután a testük hozzászokott egy bizonyos mozgássorhoz, általában csak az ismétlésszámot növelik, ám nem ez az egyetlen módja a nehezítésnek és a fejlődésnek. Az emelőerő manipulálásával vagy egy újabb, magasabb szintű gyakorlat elsajátításával a maximális erő és a robbanékonyság is fejleszthető. Az erősítéshez kiváló gyakorlat például a mellső függőmérleg, míg a robbanékonyságot többek között tapsolós fekvőtámaszozással lehet fejleszteni” – magyarázza Todd Kuslikis calisthenicsedző saját testsúlyos edzésekre specializálódott blogján.
tévhit #3: Az alacsony, kevésbé testes embereknek való
Igaz, hogy rövidebb végtagokkal gyorsabban és könnyebben elsajátíthatók a különböző gyakorlatok, de ez nem jelenti azt, hogy a saját testsúlyos edzés kizárólag alacsony és kisebb súlyú embereknek való, sőt: „Minél nagyobb a testsúlya valakinek, annál nagyobb ellenállással kell dolgoznia, így anélkül is rendkívül hatékonyan erősödik, hogy bonyolult gyakorlatokat kellene végrehajtania” – írja Kuslikis.
Ashley Kalym is egyetért azzal, hogy egy nagyobb darab embernek (akár súly, akár hosszabb végtagok miatt) nehezebb dolga van, de ezáltal jobban is erősödik: „Kétségtelen, hogy hosszú karokkal és lábakkal a gyakorlatok egy részének kivitelezésekor nagyobb erőkifejtésre van szükség. Ez egyszerű biomechanika: hosszú erőkar esetén mindig nagyobb erőt kell kifejteni ugyanahhoz az eredményhez. Egy magasabb embernél hosszabb időt vehet igénybe a teljes mellső függőmérleg elsajátítása, mint egy alacsonyabbnál. Az előbbi azonban erősebbé is tud válni éppen azért, mert neki általában nagyobb erőt kell kifejtenie. Ám ennek csak versenyszintnél van igazán jelentősége” – magyarázza a szakember.
tévhit #4: Csak a felsőtestet erősíti
Ez az egyik leggyakoribb érv, amivel a súlyemelők a saját testsúlyos edzést támadják, és gyakran csirkelábúnak hívják annak művelőit. Igaz, hogy néhányan a calisthenicstáborból szeretik kihagyni a láberősítő gyakorlatokat, vagy éppen azért óvatosak, mert általában nem akarnak túl sok izmot építeni az alsótestükön. Ennek oka, hogy a túlságosan izmos lábak megnehezítik a haladó szintű calisthenicsgyakorlatok kivitelezését. Másrészt igaz a megállapítás, hogy az alsótesten nehezebb masszív izomtömeget építeni pusztán saját testsúllyal. Ha a legnagyobb és legerősebb izmokat – amelyek a test alsó részén helyezkednek el – fejleszteni akarjuk, sokkal nagyobb ellenállással szemben kell összehúzódniuk.
„Sajnos nincs túl sok olyan saját testsúlyos gyakorlat, amely elég ellenállást jelenthetne az alsótest erejének jelentősebb növeléséhez. Ilyenek a saját testsúlyos guggolások, egylábas guggolások, kitörések és a far-lábbicepsz extenzió, melyeknek köszönhetően nagyon szépen meg lehet erősödni, de a személyes tapasztalatom mégis az, hogy a lábaim érezhetően le voltak maradva a testem többi részéhez képest, amikor elkezdtem az olimpiai súlyemelésekkel foglalkozni. Ez természetesen csak akkor jelent problémát, ha az alsótest erejére, illetve a nagy terhekkel való guggolásra különös hangsúlyt szeretnénk fektetni” – írja Ashley Kalym Calisthenics című könyvében.
Todd Kuslikis szerint érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a súlyemelés és a saját testsúlyos edzés más-más módon terheli meg az alsótestet: míg előbbi egy adott mozgásminta alapján megerősíti a lábizmokat, utóbbinál, ahogy egy alapgyakorlat után haladunk a magasabb szintű gyakorlatra (például egylábas pisztolyguggolás), az erősödés mellett fejlődik az egyensúly, a stabilitás és a mobilitás is. Céltól függően tehát választhatjuk egyiket vagy másikat, vagy kombinálhatjuk a két edzéstípust.
