A sport minden gyereknek jót tesz, hiszen fejleszti a mozgásukat, segít levezetni az energiájukat, fejleszti a szociális érzékeiket, és még egy sor jó tulajdonsággal rendelkezik. Az azonban, hogy mit is sportoljon a gyerek, egy kicsit bonyolultabb kérdés.
Alapvetően a probléma nem azzal van, hogy dzsessz balett vagy amerikai foci, hiszen a mozgás jó. Azonban sok szülő saját álmait, sportban elért sikereit szeretné átadni a kicsiknek, vagy arra nevelni őket, hogy jobbak legyenek abban, ami nekik nem úgy sikerült. De sokan vannak azok is, akik egyszerűen csak annyira büszkék csemetéjükre, hogy az, bár nem szereti, amit csinál, folytatja, hogy a szülőknek örömet szerezhessen.
Miattam sportol a gyerek?
A probléma valós, és többek között ennek köszönhető, hogy kamaszkorban az addig szenvedéllyel űzött elfoglaltságoktól hirtelen dühösen elfordul a gyerek, a szülő pedig csak áll, értetlenül.
„A szülő egyik feladata, hogy a gyermekét megtanítsa a mozgás, a sport szeretetére, ehhez az kell, hogy megmutassa neki az összes lehetőséget, ami elérhető a gyerek számára (mérlegelve a képességeit is). Aztán jöhet a közös választás, a közös döntés a gyermekünkkel.
Ahhoz mindenképpen ragaszkodni kell, hogy valami mellett voksoljon, és ha megtörtént, akkor legalább fél évig rendszeresen űzze azt a sportot. Szerintem, ha egy szülő ismeri a gyerekét pontosan meg tudja állapítani, hogy élvezi-e az adott sportot vagy nem. Kezdetben a gyerekek mindent a szüleik elismeréséért csinálnak, a szülő vezet, a gyerek követi, és ezért van nagy felelősségünk abban, hogy milyen irányba tereljük őket.
Amikor belsővé válik az igény a sportra és a motiváció sem az már feltétlenül, hogy a szülők elismerjék a teljesítményt (természetesen ez azért sokáig fontos marad, azaz a szülői támogatás elengedhetetlen), akkor mondhatjuk, hogy a gyerekünk valamit a saját kedvéért csinál.
Amennyiben a szülő erőlteti az adott sportot, akkor a gyerek a szülő figyelméért és szeretetéért csinálja azt, vagy, hogy elkerülje a szülői haragot, ámde korántsem belső motivációból sportol. Ennek jelei néha nem egyértelműek, de figyelmeztető lehet, ha az edzéseken kedvetlen, sokszor próbálja elkerülni, hiányozni azokról, amikor azt látjuk rajta, hogy más sporttevékenységek boldogabbá teszik.
Ha sokszor lesérül, vagy gyakran beteg lesz, akkor gyanakodhatunk, hogy valami nem jó: lehet, hogy az edzővel nincs meg a szimpátia, lehet, hogy nincsenek sikerei, az is lehet, hogy zaklatják az edzőtársai, vagy nem szereti azt a sportágat.” – mondja Faludi Viktória, a Sportorvosi Központ tanácsadó pszichológusa.
Ez az ő döntése
Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a gyerekeknek is van személyiségük, és meg tudják mondani, melyik a számukra kedves sport. Természetesen ez akár változhat is, és szülőként az a feladatunk, hogy csemeténk valóban élvezze, amit csinál.
„Ha megkérdezzük a gyermekünket arról, hogy mi a gond a sporttal, világossá válik, hogy mi az oka a kedvetlenségnek, izgalmának, sokszor beszámolnak róla, ha alkalmat teremtünk arra, hogy nyugodtan elbeszélgessünk velük erről. Kiderül, hogy nem szeretik, hogy nem akarják folytatni ezt a sportágat. Amikor a szülő nem jut eredményre, érdemes segítséget kérni. A rendelőben sok minden felszínre kerül, és az is gyakran előbukkan, hogy a gyerek kizárólag a szülei kedvéért folytatja a sportot, a nyomás hatására gyötri magát az eredményekért.”
Egyetlen sikeres sportoló sem juthatott volna a csúcsra szülői támogatás nélkül, erről ebben a cikkünkben már részletesen beszélt nekünk a kajak-kenusport utánpótlás generációjának két nagy reménysége, Piller Szabina és Dudás Miklós. De szülőként nagyon észnél kell lenni, hogy felismerjük, vajon a gyerek számára szükséges támogatást adjuk-e éppen, vagy belekényszerítjük valami olyanba, ami már régen nem róla, hanem rólunk szól. Sőt, arról is mesélt már nekünk élsportolóból lett orvos, hogy neki milyen vargabetűkkel sikerült eljutnia ahhoz a sportághoz, ami végül az igazi szenvedélye lett.
