Úgy kezdődött, hogy a hawaii szörfösök a nagy lusta hullámokra nem tudtak felevickélni. Kellett nekik valami lapátféleség, hogy haladni tudjanak. Aztán az egyik későbbi mozzanat az volt, hogy az edzők ilyen deszkákról felügyelték csapataikat, de a bátrabb fotósok is használták, hogy a versenyeken minél jobb képeket tudjanak készíteni. Ma már rendeznek paddling-bajnokságokat Európa-szerte. Angliában például egy evezős versenyen külön számként egyetemi csapatok harcolnak a győzelemért.
Hercehurcás dolog ez a paddling
Tudjuk, hogy nálunk minden új kezdeményezésnek többfajta közegellenálláson kell keresztülverekednie magát. A sajátos világrekordra készülő Hasulyó család három férfitagja (apa és két középiskolás gyermeke) csak egy apró bemutatót akart tartani a Dunán a sajtó képviselőinek – igaz, pont a Közraktárak épülete alatti szakaszon –, de azonnal lekapcsolták őket a motorcsónakos rendőrök. Állítólag minden papírjuk rendben volt, de nem csoda, hogy a rendőrök bizalmatlanok, ilyet még ők sem láttak. Nem ez az első eset: néhány hete le is akarták őket gyorsan ültetni – mármint a szörfdeszkájukra. Pedig hát éppen az a lényeg, hogy állnak.
Ennél kényelmetlenebb vízi járművet elképzelni sem tudnék. Adva van egy erre a célra gyártott, de mégis ingatag szörfdeszka, amin az ember ide-oda csúszkál (megkérdeztem: tényleg nincs rögzítve a láb), kezében egy közepesen hosszú evező. Ebben a lehetetlen testhelyzetben tényleg nem értem, hogyan lehet azzal a szerencsétlen lapáttal rendes nyomatékot kifejteni, de hát ők tudják.
Világcsúcsra hajtanak
Nem játszanak kicsiben: negyven nap alatt szeretnének lejutni a Duna legfelső, már hajózható szakaszától a Fekete-tengeri torkolatig. Világcsúcs-kísérletre készülnek, de úgy, hogy még ilyen rekordot nem jegyeztek. Így az övék lenne az alap-rekord: 2850 kilométer egyhuzamban.
Mivel családi vállalkozásról van szó (és ez hangsúlyt kap az akcióban), mindenki részt vesz rajta. Hasulyó Tibor és két fia - Dániel és Brunó - már bemutatkozott: ők a főszereplők az augusztus 1-jén indult túrának. Őket követi motorcsónakkal a feleség, Hasulyó Csilla. Nála lesz a muníció. A parton pedig Tamás nevű kuzinjuk vezeti a bázist, egy lakóautót.
Buddha is figyeli majd őket útjukon
A kis csapatot az európai buddhisták egyik vezetője, Láma Ole áldotta meg az induláskor. Ezt nem annyira értettem, hiszen kérdésemre azt a választ kaptam, hogy nem is buddhisták. „Nincsen ilyen kötődés. Inkább egyfajta belső útkeresést szimbolizál, amiről ez az egész dunai út szólna” – mondta erről Hasulyó Tibor.
„Arra szeretnénk felhívni az emberek figyelmét – mondta Hasulyó Csilla –,hogy ne csak a fenekükön üljenek, ne legyenek tunyák, éljenek egy kicsit aktív életet, vegyék észre, hogy nem csak a csili-vili dolgok vannak körülöttük. Azt is meg szeretnénk mutatni, hogy családon belül milyen értékek vannak, és milyen jó együtt lenni. Hogy mi, mint család így élünk, és nem probléma, hogy most negyven napig együtt leszünk.”
Arra a felvetésemre, hogy a tunyasággal szemben nem feltétlenül kell ilyen nyaktörő attrakcióval felhívniuk a figyelmet; a gyaloglás, biciklizés, túrázás éppen elég volna, az asszony kijelentette: „Az alap azért az, hogy az én fiaim szörfösök és versenyeznek is. Tehát nekik az, hogy vízen vannak, az mindennapos. A nagyobbik a világkupán harmadik helyezett lett, a kicsi pedig az ifiben hatodik. Ők ilyen vizes emberek.” Azért én is kipróbáltam volna az állva evezést. De jobb ez így: nekem biztos nem lettek volna rendben a papírjaim.
Fotó: Kováts Dániel
