Bárcsak a mi gyerekkorunkban is lett volna: az ország legjobb vizes játszóterei

vizi jatek2
Juhász Marianna

Minipatakmeder kis zsilipekkel, vízi pancsoló, spriccelő kiskakas, placcs placc, és még sorolhatnánk, mi minden érdekes és izgalmas időtöltés vár azokra a gyerekekre, akik vizes játszótereken hűsölhetnek a meleg nyári napokon.

A mai óvodások és kisiskolások nemhogy elképzelni nem tudják, talán el sem hiszik, hogy volt olyan időszak, amikor a gyerekek nem vizes játszótereken, hanem otthon, a kertben sarazhattak és dagonyázhattak, vagy az ugyanitt és az erkélyen is felállítható, felfújható gumimedence bokáig érő vizében pancsoltak, vagy vízipisztollyal enyhítettek a forróságon. 

Vizes játszóterek Budapesten

A tematikus játszóterek mellett az utóbbi időben gombamód elszaporodtak a vizes játszóterek, ahol a mély víz veszélye nélkül, önfeledten pancsolhatnak még a legkisebb gyerekek is.

A vízi játszótereken igen kedvelt elemek a játszóhajók és a vízi ágyúk
A vízi játszótereken igen kedvelt elemek a játszóhajók és a vízi ágyúk

Budapest egyik legnagyobb, 4000 négyzetméteres, ingyenesen használható vizes játszótere Kispesten, a Berzsenyi utcában található.
A főként 2–14 éves korosztály számára tervezett parkokban vizes és a vízi világhoz kapcsolódó játékok kínálnak kikapcsolódást, egyebek között zsilipekkel szabályozható patakmederrel, aranymosóval, irányítható tengericsillagos szökőkúttal, elárasztható homokozóval, világítótorony-mászókával vagy játszóhajóval. 

Sarazni és csúszdázni is lehet 

Ha a családnak nincs ideje vagy kedve strandra menni, a gyerekek hűsölhetnek Újbudán a Tétényi úti Kalózos játszótéren is. A Bikás Park önmagában is egy élmény, sétautak, sportpályák, földből szökkenő csobogók, sportmászókával ellátott trambulinpark, fagyizási lehetőség várja a kilátogatókat. 

A vízi játszótereken nem kell megvárni az esőt, hogy dagonyázni lehessen
A vízi játszótereken nem kell megvárni az esőt, hogy dagonyázni lehessen

Az extraszéles csúszdával felszerelt játszótéren egy vizes-pancsolós szekció is helyet kapott, ahol a kicsik vizeskedhetnek, sarazhatnak a nyári hőségben.

A Duna vizével is játszhatnak

A Hullám Csónakház melletti játszótér Pesterzsébeten, a Vízisport utcában, külvárosi helyszínen, jó levegőn, a Duna-parton található. Itt a sok kreatív és látványos játszótéri eszközt egy vizes játékrészleg is gazdagítja, és a gyerekek akár a Duna vízéből is meríthetnek vizet a vödreikbe. A kikapcsolódást segíti a Duna-part kellemes és megnyugtató látványa.

Placcs Placc – vigyetek fürdőruhát

Ha még nem próbáltátok, ne teljen el úgy a nyár, hogy nem látogattok el Újpestre, a Tábor utcai Tarzan Park vizes játszóterére, ahol számos fejlesztő játékeszköz, ugrálódomb, mászóka, elsüllyedt hajó, indiánsátor, homokozók segítségével lehet önfeledten kikapcsolódni, és egy vizes, fröcskölős, vízágyús, párakapus Placcs Placc játszóterületet is kialakítottak, ahol akár egymást is locsolhatják a gyerekek. A vízi játékok sokasága a strandot teljesen pótolja, érdemes fürdőruhát, papucsot és törülközőt is magunkkal vinni. Ez a játszótér kisebb és nagyobb gyerekeknek is ajánlott, a nap végi jegy a zárás előtti utolsó 2 órában 50%-os kedvezménnyel kapható. 

Gyermekparadicsom az Olimpia parkban

Budapesten a Jászai Mari tér és a Kossuth tér közötti részen elterülő, nemrég felújított Olimpia parkban már vizes játszórész is található, ahol a gyermekek kedvükre pancsolhatnak és futkározhatnak a miniszökőkút hűsítő vízsugarai között. A játszótér egy látványos és modern gyermekparadicsom lett, amit kicsi és nagyobb gyerekek egyaránt élveznek a forró nyári napokon.

Itt a Balatont is megismerheted

Az ország legfiatalabb vizes játszótere Zamárdiban található. Az idén tavasszal átadott Vizek háza élménypark belépőjeggyel látogatható, ahol érdekességeket tudhatunk meg a Balaton vízgyűjtőjéről vagy az ivóvízellátásról, a gyerekek pedig felfedezhetik a vizes játszótér mókás elemeit, elindíthatnak egy szökőkutat biciklivel, vagy akár vízvezetéket is építhetnek.

Van, ahol az aranymosást is ki lehet próbálni
Van, ahol az aranymosást is ki lehet próbálni

Győrben épült a legnagyobb vízi játszótér

Idén nyitotta meg kapuit újra a győri vizes játszótér is, ahol nyitható és zárható zsilipekkel, vízkiemelő spirállal, tekerős kúttal, spriccelő kiskakassal és lapátos forgókerékkel játszhatnak a gyerekek. A vizes park osztrák mintára készült, néhány éve átadott speciális játszótér, ami jelenleg Magyarország a legnagyobb ilyen létesítménye.

Vigyázzunk magunkra és másokra is

Ahogyan a hagyományos játszótereken, úgy a vízi játszótereken való felhőtlen szórakozásnak is megvannak a szabályai, és mindenképpen javasolt ezeket betartani.

A játszótéren csak az ivókutakból vagy saját kulacsból, palackból igyon a gyerek
A játszótéren csak az ivókutakból vagy saját kulacsból, palackból igyon a gyerek

Jó, ha megtanítjuk a gyermekünknek, hogy sose igyon abból a vízből, amiben pancsol! Szomjoltásra használjuk a köztéri ivókutakat, vagy vigyünk magunkkal kulacsban ivóvizet. 

Játék után mindig mossunk kezet!

A vízi játszótérre is vigyünk a gyereknek fürdőruhát vagy úszópelenkát, hogy a fürdésre szánt spriccelő, bugyogó játékokat ne utcai ruhában használja. 

A már szobatiszta gyermekeket is óránként vigyük el mosdóba!

A gyerekeket soha ne hagyjuk felügyelet nélkül

Üvegpalackot, más törékeny tárgyat ne vigyünk a vizes játékok közelébe! 

Figyelmeztessük a gyerekeket, hogy a tülekedés, lökdösődés veszélyes lehet.

Beteg, lázas, légúti vagy hányásos-hasmenéses tüneteket mutató gyereket ne vigyünk a vizes játszótérre!

Mentes Anyu szakácskönyvek

 

„A kevesebb több. A mentes jobb."

 

Nemes Dóra újságíró, a Mentes Anyu márka és közösség megálmodója, de mindenekelőtt kétgyerekes anyuka. Szakácskönyveiben kipróbált recepteket válogatott össze, amelyek az inzulinrezisztensek, cukorbetegek, vagy életmódváltók étrendjébe passzolnak.

A könyvekbe most betekintést nyerhetsz. 
Amit az online lapozgatóban megtalálsz:

  • Tartalomjegyzék
  • Előszó
  • Részlet Étrendem - Szarka Dorottya dietetikus kisokosából
  • + 1 recept is!

Mentes Anyu szakácskönyve 1+2 kedvező áron online rendelhető!

 

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra