Hogy ne kergessen őrületbe a gyerek a téli szünetben

Amit eddig elvégzett az óvoda vagy iskola és a kortársak, az a téli szünetben a mi nyakunkba szakad. Mivel igencsak korlátozottak azok a lehetőségek, amelyek lehetővé tennék a barátokkal történő időtöltést, sok gyerek a szüleitől várja a napi programajánlót. Nekünk azonban ilyenkor nemigen van időnk. Vagy dolgozunk, vagy a karácsonyra készülődünk, bevásárolunk, takarítunk, dekorálunk. Közben pedig nem mindig jut eszünkbe, hogy ezek kiváló alkalmak a kis energiabomba lefoglalásához. Persze sokkal könnyebb egyedül, rutinosan elvégezni a teendőket, ám ha kihagyjuk a gyerektársaságot, akkor más szórakoztató programokat kell kitalálnunk, amikhez sokszor már se erőnk, se kedvünk nincs. Hogy miként vonhatjuk bele a csemetét hatékonyan a karácsonyi előkészületekbe, arról dr. Ruzsa Dórával, a kisgyerekes nők pszichológusával beszélgettünk. 

Együtt készülődik a család

Ahhoz, hogy december végére készen álljon az otthonunk a karácsonyozásra, a téli szünet idején sokat kell takarítanunk. Ha azzal megvagyunk, a bevásárlás és a dekorálás következik. Egyik sem könnyű munka, mégis hajlamosak vagyunk egyedül nekiállni elvégzésüknek – a gyerek meg hadd pihenjen.
A karácsonyra való közös készülődés igen jót tesz a gyereknek, mert látja, hogy a szépen terített asztal, a gőzölgő finomságok, a gondosan felaggatott díszek nem maguktól kerültek a helyükre – jegyzi meg Dóra. Sok szülő gondolja azt, hogy a gyerek inkább játsszon csak, majd ő addig mindent elintéz otthon – főleg az anyukák hajlamosak ilyen önfeláldozó szerepbe csúszni. Miért vállalják át a szülők a gyerekektől a karácsonyi készülődés, s egyébként a háztartás vezetés oroszlánrészét? Mert egyszerűbb és gyorsabb, ha nincs a gyerek láb alatt. Megtanítani neki mindent lépésről lépésre sokkal lassabb és bosszantóbb, mint ha magunk elvégeznénk a munkát. Így viszont elvesszük az esélyét annak, hogy a gyerek is szakértővé váljon. Másik gyakori indok, hogy a gyerek nyilvánvalóan ügyetlenebb, mint mi, és esélye sincs megközelítőleg sem olyan jó munkát végezni, mint mi magunk. Azaz nem élheti át a saját sikert, és azt sem, hogy hibázni jó. S természetesen szeretnénk, ha a gyermekéveit játszással töltené, és nem a ház körüli undok teendőkkel. Ezek az indokok mind tévhitek, sőt, mindhárom abszurd elképzelés.

Hagyjuk a gyereket is szakértővé válni!

Nem mindannyiunk tud és szeret tanítani. Gyakran vagyunk türelmetlenek, kedvetlenek, nincs kedvünk az alapoktól elmagyarázni a takarítás, a süteménysütés vagy a mosás rejtelmeit.
Való igaz, hogy az alapoktól megtanítani valakit egy olyan folyamatra, amelyben mi magunk már szakértőnek számítunk, hosszadalmas és néha igen nagy türelmet kíván – jegyzi meg a pszichológus. Azonban gondoljunk bele, hogy a gyermek mikor és kitől fogja elsajátítani ezeket a képességeket, ha nem tőlünk? Hogyan viszi tovább a családi ízeket, ha nem tanítottuk meg neki? Az internetről vagy a barátaitól fogja majd megtudni, hogyan kell bánni a kakaóval leöntött pólóval meg a farmerre ragadt rágóval? A kezdőből szakértővé válás folyamata úgy néz ki, hogy először lépésről lépésre igyekszik a gyerek leutánozni bennünket. Ilyenkor a folyamat még igen nagy koncentrációt igényel tőle, nem tud másra figyelni, és rengeteget hibázik közben. A hibák azonban jó dolgok, sőt, hibázni szabad, mert a tévedések megmutatják nekünk, merre ne menjünk tovább. Ezeket az alaplépéseket ismételgeti a gyerek a tanulás folyamán, összeköt néhány lépést, mint, ahogy az olvasástanulás is zajlik: először az A, az L, meg a M, aztán jöhet az AL, LA, MA, majd a MAMA, és csak ezután a mondatok. 

A nagyobb testvér is taníthatja a kisebbet

Ha jól végezzük a dolgunkat, a gyerekünk megkedveli az önálló munkát, a kísérletezést, a tanulást, sőt, maga is vágyni fog arra, hogy továbbadja tudását.
A rutinhoz természetesen temérdek gyakorlás szükséges, hipp-hopp senkiből sem lesz profi – fűzi hozzá a pszichológus. A pszichológiában azt tartják, hogy profivá akkor válik valaki egy tevékenységben, ha túl van tízezer órán. Ennyi gyakorlás senkit nem ment meg attól, hogy kiemelkedő legyen abban, amit csinál. Ami engem illet: négy nyolc év alatti gyerekemmel sokszor nem tudok ott lenni minden helyzetben, ahol tanítanom kéne. Ezért gyakran folyamodom ahhoz a módszerhez, miszerint megtanítok valamit az egyiküknek, majd megkérem őt, hogy mutassa meg a többieknek, hogyan kell csinálni. Ilyen a rántottakészítés például, vagy a csákóhajtogatás, de a porszívózás is akár. Ennyi gyereknél lehetetlenség mindig csak a szülőktől tanulni (leginkább tőlem, mert az esetek 80%-ában egyedül vagyok velük), viszont igen jótékony, ha a testvérektől lesnek el trükköket, technikákat. Ez kettős szempontból is hasznos: aki tanul, az más fortélyokat is elleshet, mint ha mindig csak tőlem tanulna, aki pedig tanít, annak megnövekszik az önbizalma, ráadásul az adott tevékenységben elmélyül a tudása is. Nem utolsósorban remek testvérkötődés-erősítő módszer.

Engedjük meg magunknak és a gyerekünknek is a tévedéseket!

A tökéletes karácsonyról túl sokan hiszik azt, hogy hibátlan is. Minden elsőre sikerült, az összes eszköz működik, mindenki robotként teszi a dolgát. A valóság azonban egészen máshogy fest.
Erről Dóra is tud mesélni: „Minden reggel tökéletesre bevetettem az ágyam, képes voltam vele tengernyi időt eltölteni, hogy a legkisebb ránc is eltűnjön a lepedőről, és megfeleljek végre anyámnak, amire mindig kedvesen megpaskolta a fejem, rendbe hozta utánam az ágyat, és azt mondta, ez így nem tökéletes” – vallotta egy kliensem. Nos, való igaz, a gyerek által megcsinált dolgok nem őrzik a felnőtt gyakorlott keze nyomát. A szörp kicsit édesebb, a karácsonyfa kicsit esetlenebb, a rántotta kicsit sósabb, a felmosás után a padló kicsit csíkosabb. Ugyanakkor mit érek el azzal, ha örökösen a tökéletességre sarkallom a gyerekemet, és semmilyen munkával nem vagyok elégedett, amit kiad a kezéből? Azt, hogy kisebbrendűségi komplexussal küszködő, szorongó felnőtté válik majd, aki vélhetőleg felém se néz majd, miután kirepült. El kell fogadni bizony, hogy az ő kis keze által gyúrt kókuszgolyók nem azonos méretűek, sőt, nem is mind gömb formájúak lesznek. A színezése bizony ki fog lógni a vonalból. A mosogatása után titokban sokszor el kell öblíteni újra az edényeket. Igen, kétségtelenül sok türelem kell hozzá. Hagyni gyakorolni, hagyni fejlődni. Mit nyerünk vele? Hogy néhány karácsony múlva már különb díszeket és mézeskalácsokat fog készíteni, mint mi magunk.

Felkészülés a karácsonyra, felkészülés az életre 

A közös készülődés összehozza a családot, nem pedig részekre szakítja. Igen gyakran fordul elő, hogy azért érezzük magunkat holtfáradtnak és idegesnek, mert nem osztottuk meg feladatainkat a család többi tagjával. Idén próbáljuk meg kicsit másképp!
Meg kell adni a lehetőséget, hogy szép fokozatosan a gyerekek is átvegyék a hangulatot – teszi hozzá a szakértő. Nem attól szép a karácsony, ha megfeszülök, és beleroppanva mindent egyedül csinálok, míg a gyerekeim nyomkodják a tableteket, aztán a fa alá heveredünk átszellemülten, hiszen ezzel elveszem tőlük a készülődés örömét. Utána hogyan is várhatom el, hogy meghitten ünnepeljenek? Ha megfosztom őket a felkészülés varázsától, akkor csak a vad doboztépés és a méregdrága ajándékok szétdobálása marad, én magam pedig leharcoltnak és üresnek fogom csak érezni magam, aki indulhat is összeszedni az ajándékok cafatjait.

Ezért éri meg közösen készülődni

Az együtt töltött téli szünet, amikor a gyerek lehetőséget kap arra, hogy tevékenyen részt vegyen a szülei programjaiban, teendőiben, még számtalan módon hasznos.
Például erősödik tőle a szülő-gyerek, illetve a testvérek közötti kötődés – jegyzi meg Dóra. Jól hat az önállóságra is, hiszen megfelelő tanítással, útmutatással és szülői segítséggel a gyerek egyre több dologra képes, amikben örömét lelheti. Gyermeki kíváncsiságával, kreativitásával ötvözve olyan remekművek születhetnek, amiken csak ámulunk-bámulunk. Emelkedhet az önbizalma is, hiszen egyedül meg tud csinálni olyan dolgokat, amiket eddig nem. Büszkélkedhet az új képességeivel az óvodástársaknak, iskolástársainak, esetleg őket is megtaníthatja rá. Végül, de nem utolsósorban, verjük ki a fejünkből azt a buta gondolatot, hogy gyerekmunkára kényszerítjük szegénykét azzal, ha befogjuk a karácsony körüli vagy a ház körüli teendőkbe. A gyerekek imádnak kis felnőttet játszani, és úton-útfélen minket másolnak. Ezért bújnak a cipőnkbe, vagy vonulnak a tükör előtt a táskánkkal. Hagyjuk, hadd másoljanak minket. Gyerekkorban még semmi ilyesmi nem munka vagy kötelesség, inkább szórakozás és fejlődési lehetőség. Ne fosszuk meg a gyerekeket ettől holmi tévhitek szorításában.