Szülői magány

A szülővé válás sok változást hoz az ember életébe. Átalakul a testünk, a hormonháztartásunk, az értékrendünk és bizonyos mértékig a kapcsolataink is. Természetes, hogy a baráti társaságunk ilyenkor rendszerint átrendeződik, egy-két embertől eltávolodunk, míg jó esetben újakkat közelebb hoz a sors. A szomorú tapasztalat azonban, hogy rengeteg újdonsült szülő számol be a magány hirtelen elhatalmasodásáról. Különösen az édesanyák körében, de az édesapák között is előfordul, hogy a gyerek világra jöttét követően a szülőknek szinte teljesen megszűnik a kapcsolata addigi barátaikkal. 

Ennek a nehézségnek sok oka lehet, hiszen már maga a családalapítás, a költözések és az állandó munka is le tudja szűkíteni a barátokkal tölthető minőségi idők mennyiségét, egy újszülött pedig talán a kezdetek kezdetekor maga is megkívánja az időszakos elvonulást. A szülővé válással a saját személyiségünk és prioritásaink is változásokon mennek át, ráadásul mindez a barátainkra is eltérő hatást gyakorolhat. Ezzel szemben viszont hiába közhely, egy gyerek neveléséhez valóban egy falura van szükség. A szülőknek támasz, a gyereknek pedig minta kell. Ahogy az ember saját gyerekének nevelése befolyásolással bír más gyerekek viselkedésére, úgy a mi baráti kapcsolataink is nagy hatással lehetnek a gyerekeink kapcsolataira. A szülői elmagányosodás egyre nagyobb társadalmi problémává növi ki magát, és kevesen tudnak külső szereplőként tenni ellene, de a szükségessége nem megkérdőjelezhető.

Mi okozhatja az eltávolodást?

Egy gyerek érkezése egyértelműen hatást gyakorol az újdonsült szülőkre, de közvetlen vagy közvetett módon befolyással lehet a barátok viselkedésére is. Egyesek nem tudják elfogadni azt a részleges változást, amin barátjuk a gyerekvállalás következtében átment, így elveszítik a megszokott kapcsolódási formát, amit negatív élményként élnek meg. Ők nem álltak készen erre a változásra, és most nem is tudnak vele mit kezdeni. Idegesíti őket a barátjuk gyerek miatti röghöz kötöttsége, és talán az is, hogy a beszélgetések központi témája többnyire az új jövevény.

Vannak olyanok is, akikben önértékelési nehézségeket erősít fel annak tudata, hogy barátjuk már – velük ellentétben – édesanyává vagy édesapává vált. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy egyfajta önmegerősítésként kezdik ismétlődően hangoztatni, hogy milyen jó is, hogy nekik nincs gyerekük. És persze, ne felejtsük el, hogy vannak olyanok, akiktől mindig is távol állt a gyerek és szülőség témaköre, így nem is meglepő, hogy a mi döntéseink ellenére sem tudnak változtatni a hozzáállásukon.

A barátságok ugyanakkor sosem csak az egyik félen múlnak. Amikor valamilyen diszharmóniát érzünk a kapcsolatunkban, mindkét oldalt érdemes tüzetesen megvizsgálni. A gyerekvállalással jövő változás nyilván ránk van a legnagyobb hatással, és ez minket is kibillenthet érzelmi kiegyensúlyozottságunkból. Kezdetben rendszerint csak bizonytalanul tapogatózunk, hogy felismerjük újszülött gyerekünk jelzéseit, kívánalmait, valamint önmagunk új verziójának egységességét. Érzékenyek vagyunk, ingatagok és borzasztóan kimerültek. Megesik tehát, hogy tényleg nem tudunk kellő figyelmet fordítani a barátunkra, hogy nem tudunk másról beszélni a gyereken kívül, és jobban ragaszkodunk az otthon biztonságához, mint az valóban szükséges lenne. De az is lehet, hogy egyszerűen nem akarunk rájuk bármilyen terhet róni, és ezért magunkat izoláljuk el. Nem egy könnyű helyzet, és a probléma megoldásához mindkét félnek szüksége van tudatos vizsgálódásra. Igazi barátokkal viszont lehet beszélni róla.

A gyereknek is szüksége van a szülők barátaira

Van, hogy a barátok alkalmazkodnak nehezen az új helyzethez, de olyan is, hogy mi aggódunk előre az (esetleges) elutasításuktól. Miután tisztában vagyunk azzal, hogy nem ők akartak gyereket, sokszor nem szívesen vonjuk be őket bármilyen gyereket érintő segítségnyújtásba. Legyen szó akár csak annyiról, hogy a kertben valaki szemmel tartsa, amíg pisilünk, vagy vágjon grimaszokat a gyorsabb pelenkázás érdekében.

Pedig nemegyszer fordul elő, hogy a barátok csupán azért nem vesznek részt, mert nem akarnak kéretlenül belenyúlni, ugyanakkor a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy szemmel tartják, szórakoztatják, vagy éppen gondoskodnak róla. Erre pedig a gyereknek legalább akkora szüksége lenne, mint a szülőnek (sőt, olykor a barátoknak is elkél egy kis babaszag, tapasztalat és a részünkről érzett bizalom).

Az egészséges önállósodáshoz és önbizalomhoz elengedhetetlen, hogy a gyerek más felnőttekben is meg tudjon bízni. A társadalmi normák mihamarabbi elsajátításához is lényeges, hogy egy közösség vegye körül őt. A szülők baráti viszonyai, az egymásra való támaszkodásuk és az egymás iránti bizalmuk remek mintát nyújt a gyereknek. Természetesen ezt a szerepet senkire sem lehet ráerőltetni, de napjainkban annál könnyebb felette elsiklani, mintha nem is lenne jelentősége. Vannak barátságok, amelyek időszakosak, életünk csupán egy-egy korszakához kötöttek, és vannak olyanok is, amelyek velünk tartanak az állandóan változó világunkban. Legyünk velük őszinték, nyíljunk meg, és ne féljünk előre! Lehet, hogy lesz, akit el kell engednünk (legalább egy kis időre), de olyan is biztosan, aki örömmel fogja majd a kezünket. Vagy éppen a gyerekét.